Kiszivárgott, hogy mi várható vasárnap A Nagy Duettben, az már biztos, hogy egy páros borítja a papírformát
Vasárnap este ismét kiderül, hogy a magyar popzene kánonja végtelen és kimeríthetetlen, egészen addig, amíg valaki be nem dob egy Elton John-slágert a közösbe. A Nagy Duett harmadik adásában pontosan ez fog történni: a nyolc, versenyben maradt páros zöme a hazai előadók aranykönyvéből szemezget, egy duó viszont látványosan megtöri a sort, és egyenesen a brit Sir ikonikus dalával próbál érvényesülni. A műsoridőbe még egy premier is belefér: Radics Gigi és a harmincadik születésnapját ünneplő Bon-Bon is a TV2 stúdiójában mutatja be közös szerzeményét.
A mezőny persze már szűkült, miután múlt héten a Bódi tesók és Péterffy Lili Lelle számára véget ért a verseny, így a többiek most gőzerővel készülnek a harmadik megmérettetésre. Curtis és felesége, Barnai Judie a múlt heti érzelmek után most Bangó Margit világát megidézve, egy igazi mulatóssal rázza fel a stúdiót.
Pákó ledobja az orvosi köpenyt, és Komonyi Zsuzsival a „Szerelemvonattal” robog be, a múlt hét aranyérmes párosa, Lengyel Johanna és Schobert Norbi Jr. pedig a Valmar „Magány vagány” című slágerével merészkedik a rock and roll őrületébe.
A sort Peter Srámek és Gáspár Bea folytatja a TNT „Kicsi gesztenyéjével”, míg Lakatos Laci és Tolvaj Reni az Irigy Hónaljmirigy „Numerakirályával” készül.
Míg a versenyzők a pontokért küzdenek, a stúdióban egy igazi premiernek is helyet adnak, hiszen a nézők először hallhatják Radics Gigi és a Bon-Bon „Rabod vagyok” című közös dalát.
Az egész csillogásból azonban közel tízezer háztartás kimaradhat, a TV2 Csoport ugyanis lekapcsolta csatornáit az EuroCable rendszerén, állításuk szerint egy rendezetlen tartozás miatt. A szolgáltató jogi lépéseket tett, addig pedig, amíg a vita nem rendeződik, az érintett ügyfeleknél a TV2 helyén jelenleg gyászzene szól.
Via Blikk
