Király Linda három évig csak egyszavas válaszokat adott a férfinak, aki most eljegyezte
Király Linda, aki éveken át hagyta levegőben lógni az őt kitartóan ostromló producer srácot, most egy gyémántgyűrűvel az ujján mutatta be a vőlegényét, Rolit. Egy évvel az első randi után adtak közös interjút, amiből kiderült,
A románc, mint manapság oly sok, a digitális térben indult, de nem a szokásos sebes tempóban, Linda ugyanis sokáig tartotta a távolságot.
„Annyit tudtam, hogy a SMiTHMUSiX egy nagyon sikeres produceri csapat, amit Roli és a barátja, Norbi együtt csinálnak, és hogy Roli ingatlanberuházásokkal is foglalkozik. Szóval a munkásságával képben voltam.
– mesélte Linda a kezdetekről. A három évnyi egyszavas válaszok után végül tavaly március 14-én lett egy randi, ami Roli szerint azonnal megpecsételte a sorsukat, bár a helyzet nem volt teljesen egyértelmű.
„Hosszú kabátban, széles mosollyal lépett be a kávézóba, és azonnal tudtam: itt baj lesz… Egyből úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást, szóval jól mentek a dolgok, mire egyszer csak megszólalt: ‘Akkor mikor és hogy szeretnél együtt dolgozni?’ Na mondom, nem voltam teljesen egyértelmű. Kirendeltem gyorsan az összes létező sütit, hogy kóstoljuk meg mindegyiket együtt. Leloptam a csokibevonatot a sütijéről, nevettünk, és itt már mertem remélni, hogy nem kérdés számára: ez nem egy munkamegbeszélés” – idézte fel Roli a sorsdöntő találkozót.
A randi után a dolgok felgyorsultak. A férfi hamar rájött, hogy ez több mint egy futó kaland.
Egyszerűen azt éreztem, egy napot sem bírok ki Linda nélkül.” A dolog annyira komolyra fordult, hogy Roli nemcsak a családot vette le a lábáról, de a lánykérés előtt kikérte Linda édesapjának és testvérének engedélyét is. Az „igen” végül pontosan az első randijuk egyéves évfordulóján, idén március 14-én hangzott el a Duna-parton. A pár most a közös jövőjét tervezi, de elmondásuk szerint semmit sem sietnek el.
Via Best magazin
