Kim Kardashian belefut Kanye játszmájába azzal, hogy befejezte a higgadt kommunikációt?
Kim Kardashiannek elege van abból, hogy Kanye West egy tapló, aki bármikor, bármilyen stílusban leszólhat bárkit.
Kim, aki a SKIMS márka alapítója is celebkedése mellett, megdöbbent volt férje nyelvezetén, ami szerinte bárkivel szemben használva gáz, nem még most, hogy gyerekekről van szó - írja a Page Six.
– mondta egy, a lapnak nyilatkozó bennfentes.
Kim sokkolónak és sértőnek találja Kanye bejegyzéseit, és szerinte bármilyen viszály is folyik a férfi és Jay-Z közt, nem normális, hogy ennek kereszttüzébe kerülhetnek gyerekek.
ami önmagában is bicskanyitogató, de a szavait sem válogatta meg.
Ezt a húzását azzal kommentálta, hogy nem azért törölte a bejegyzését, hogy jó embernek tűnjön. Ehelyett West megnyilatkozott az igazságról.
"Mindenkinek tudnia kell, hogy azért vettem le a Jay Z-ről és Beyoncé családjáról szóló bejegyzést,
Kardashian már egy ideje fontolgathatja, hogy a higgadt, kimért kommunikációból felad valamennyit, ugyanis saját közös gyerekükkel kapcsolatban is van köztük feszültség volt férjével.
A rapper nemrég kiadott egy számot, amelyben legidősebb lányuk, North West és a szexuális visszaélések sorával vádolt Sean Diddy Combs valamint annak fia, Christian King Combs szerepel. Kim bíróságon próbálta elintézni, hogy a szám kiadása ne történjen meg, de az mégis kikerült.
Kimnek ez vélhetően nem akkora fájdalom, hiszen már 2022-ben elváltak, és kapcsolatuk alatt is uralkodott rajta az akkori férje. Minden lépését irányítani akarta, ami látszott is a nő öltözködésén és magatartásán is.
Egy ideig próbálta ignorálni Kanye továbbra is uralkodó kommunikációját, csak közvetítőn keresztül beszéltek, de most úgy tűnik, elszakadt nála a cérna. Azzal viszont csak fenntartaná Kanye játszmakörét.
"Kim családja aggódik érte, mert úgy érzik, Kanye negatívan befolyásolja az életüket" - nyilatkozta a Page Six bennfentese a még mindig áldatlan állapotról.