SZTÁR

Kieran Culkin nem vette át a BAFTA-díját, mert egy „elég beteg családtagjával” maradt - pedig lenyomta Edward Nortont is

Kieran Culkin nem tudott elmenni a BAFTÁ-ra, de így is nyert – Jesse Eisenberg helyette hozta el a díjat.

Megosztom
Link másolása

Kieran Culkin tovább menetel az Oscar felé vezető úton – még akkor is, ha ezúttal nem tudott személyesen megjelenni a BAFTA-gálán.

Az Utódlás sztárja a legjobb férfi mellékszereplő díját vihette haza a brit filmakadémiától, miután a Rokoszenvedésben nyújtott alakítása meggyőzte a zsűrit. Azonban

a 42 éves színész nem tudott jelen lenni a február 16-án, Londonban tartott ceremónián, mivel egy családtagja betegsége miatt New Yorkban kellett maradnia.

A díjat helyette a film rendezője és egyik főszereplője, Jesse Eisenberg vette át, aki egyébként a gála során már egy másik díjat is nyert a legjobb forgatókönyv kategóriában.

„Tudom, hogy most épp nyertem egy díjat, de egyben ez az ötödik díj, amit Kieran helyett kell átvennem”

– poénkodott Eisenberg. „Nagyjából ugyanolyan az életünk, csak az övé úgy 27%-kal jobb.”

Culkin: a család az első

Eisenberg elmondta, hogy Culkin „imádta volna, ha ott lehetne”, de egy beteg családtagja miatt New Yorkban maradt. Annyira elkötelezett apa, hogy még két héttel a forgatás előtt is ki akart szállni a filmből, mert nem akarta hosszú időre otthagyni a gyerekeit.

„Őszinte, gyönyörű és tiszteletre méltó az, ahogy a családjához áll.

Ritka az olyan ember, aki ennyire tehetséges, és mégis képes a prioritásait a helyén tartani.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy átvehettem ezt a díjat helyette.”

Erős mezőnyben győzött

Culkin egyébként még Edward Nortont (Sehol se otthon) is maga mögé utasította a BAFTA férfi mellékszereplő kategóriában.

Ez a győzelem egy hosszú nyertes széria része, hiszen Culkin már elhozta a Golden Globe-ot és a Critics Choice Awards díját is. Utóbbi ceremóniáról is hiányzott, mert éppen a Glengarry Glen Ross című darab próbáin vett részt, az előadás premierje március 31-én lesz New Yorkban, a Palace Theatre-ben.

A Rokoszenvedés című filmben Culkin és Eisenberg két unokatestvért alakítanak, akik egy lengyelországi utazáson próbálják felfedezni családjuk múltját.

Culkin egyértelműen az egyik legnagyobb esélyese az idei Oscar-díjnak. A BAFTA-győzelem után már csak az aranyszobor van hátra, amit március 2-án osztanak ki Los Angelesben. Ha ez is összejön, végképp eldől, hogy Kieran Culkin tényleg 27%-kal jobban csinálja-e ezt az élet dolgot, mint Jesse Eisenberg.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Meghökkentő videó került elő: Harry úgy szidja meg Meghant a Buckingham palota erkélyén, mint egy rossz gyereket
Meghan és a Buckingham-palota balkonjának rövid, de tanulságos története.

Megosztom
Link másolása

A brit királyi család életében vannak bizonyos rítusok, amelyeken minden érkezőnek át kell esnie. Az egyik ilyen, hogy először megjelennek a Buckingham-palota híres központi erkélyén, ahonnan a tömeg integetve figyeli őket. Meghan Markle számára ez a pillanat 2018. június 9-én érkezett el, alig három héttel azután, hogy feleségül ment Harry herceghez. Akkor még mosolygott és magabiztosan állt ott a család tagjai között a Trooping the Colour eseményen. Egy évvel később ez már nem így nézett ki.

Meghan az esemény előtt egy hónappal adott életet fiának, Archie-nak, és

2019. június 8-án ismét kiállt a balkonra – Erzsébet királynő 93. születésnapját ünnepelve. De mintha mindent elfelejtett volna, amit előző évben még tudott.

Sötétkék ruhát viselt, Noel Stewart kalappal kiegészítve. Bár kívülről minden a szokásos pompában zajlott, belül valami nagyon más volt.

Egy testbeszéd-szakértő, Judi James szerint Meghan ekkor kifejezetten ideges volt. „Olyan érzése lehetett, mintha elveszítette volna a ‘szárnysegédjét’” – mondta, utalva arra, hogy Harry éppen háttal állt neki, másokkal beszélgetett. „Ez a pozíció kizárta őt a nem-verbális jelekből, amelyek segíthették volna abban, hogy helyesen viselkedjen.”

A felvételeken jól látszik, hogy a királyi család tagjai vidáman csevegnek, még Harry is beszélget. Meghan ekkor láthatóan megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, talán zavarja, hogy nem ő a központi figura a magas szintű protokolleseményen.

Meghan valamit mond Harrynek, aki először röviden válaszol: „Igen, így van”, majd

amikor Meghan még egyszer hátrafordul, váratlanul rászól: „Fordulj előre.”

Amikor Meghan továbbra is figyeli őt, Harry még egy szóval és egy határozott fejbiccentéssel utasítja: „Nézz arra”, miközben a tömeg felé bök.

Meghan ekkor arccal a tömeg felé visszafordul, és ekkor kezdi el játszani a nemzeti himnuszt a zenekar.

A testbeszéd-szakértő szerint Harrynek ebben a helyzetben nem volt választása, és talán bosszantotta is a mindig középpontba kéredzkedő felesége: amikor

Meghan hátrafordult, Harry arckifejezése rezzenéstelen maradt, majd a második próbálkozásnál egy erőteljes szemöldökfelvonással jelezte az elvárásokat.

Judi James szerint Meghan teljes testtartásából és arckifejezéséből egyértelműen látszik, hogy ebben a helyzetben nem érzi magát jól.

„A gesztus, amivel Harry utasítja őt, inkább olyan, mintha egy rakoncátlan gyereknek szólna.”

Meghan arca nem sugároz boldogságot, amikor visszafordul, hanem inkább csak próbál „jó arcot vágni” a dologhoz. Ki gondolta ekkor, hogy meg lesz ennek még a böjtje?

Az erkélyen való megjelenés a legformálisabb és legnagyobb nyilvánosságot kapó események egyike.

A királyi család magasan állva, a tömeg fölött integet, ezzel is szimbolizálva társadalmi helyzetüket.

Pont ezért ennyire fontos, hogy minden gesztusuk, minden mozzanatuk hibátlan legyen.

Ez a fajta szigor még a család régebbi tagjaira is vonatkozik. „Még Vilmost is helyretette a királynő, amikor a balkonon lehajolt, hogy a kis György herceghez beszéljen” – emlékeztetett Judi James. 2016-ban ugyanis egy felvételen tisztán látszik, ahogy

II. Erzsébet finoman megérinti Vilmos karját és felfelé int neki, miközben azt mondja: „Állj fel, Vilmos.” Vilmos pedig azonnal fel is egyenesedett, enyhén zavarban.

Úgy tűnik, a brit királyi családban senki sem túl idős vagy túl fontos ahhoz, hogy a protokoll megsértése miatt rendre ne utasítsák.

Meghan számára ez volt az utolsó alkalom, hogy a Buckingham-palota erkélyén állt a többi királyi családtaggal együtt. A jelek szerint nem tudta megbocsátani, hogy neki mégsem szabad mindent. És azóta is törleszt.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Öngyilkos lett David Hasselhoff exfelesége – Megszólalt a család
Kisebbik lánya talált rá, Pamela még csak búcsúlevelet sem hagyott.

Megosztom
Link másolása

David Hasselhoff lánya összeomlott édesanyja tragikus halála után. Taylor Hasselhoff-Fiore mély gyászban van, miután édesanyja, Pamela Bach, váratlanul saját kezűleg vetett véget életének.

A 62 éves színésznő március 5-én vetett véget életének, és holttestére kisebbik lánya, Hayley talált rá. A lány azóta sokkos állapotban van.

A csendet nővére, Taylor törte meg, aki Instagram-történetben mondta el utolsó szavait édesanyjának, amit élőben már nem tudott megtenni:

„A világon mindent megtennék, hogy újra megölelhesselek, örök angyalom. Te vagy a legjobb barátom, az egész szívem, a mindenem. Megígérem, hogy minden nap büszkévé teszlek és ünnepellek majd. London (Pamela Bach unokája - a szerk.) tudni fogja, hogy milyen csodálatos vagy és ígérem, hogy örökké megvédem Hayley-t. Mama, annyira szeretlek, a fájdalmam elviselhetetlen, de erős leszek és őrzöm emléked egészen addig, amíg újra nem találkozunk. Gyönyörűm.”

David Hasselhoff és Pamela Bach 17 évet töltött együtt, és bár házasságuk nem volt zökkenőmentes, Hasselhoff számára is hatalmas veszteséget jelent egykori felesége tragédiája.

A színész csak egy rövid közleményt adott ki ezzel kapcsolatban, arra kér mindenkit, hogy a nehéz időszakban mindenki tartsa tiszteletben a család magánéletét.

Forrás: Bors


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Katalin után most a norvég hercegné küzd súlyos betegséggel
A palota közleménye szerint napról napra romlik az állapota.

Megosztom
Link másolása

Súlyosbodott Mette-Marit norvég koronahercegné betegsége, írta meg az nlc. A trónörökös felesége, egészségi állapota miatt, kénytelen visszavonulni a nyilvános szereplésektől.

Értesülések szerint az 51 éves hercegné tüdőfibrózisban szenved.

A tüdőfibrózis egy krónikus, progresszív tüdőbetegség, amelyben a tüdőszövet hegesedni kezd, és egyre merevebbé válik. Ez megnehezíti a légzést, mert a tüdő nem tud megfelelően kitágulni és oxigént felvenni.

„A hercegné állapota napról napra romlik. Ezért sokkal több pihenésre van szüksége”

– közölte a norvég palota március 6-án.

A jövőbeli királyné mindig is aktív szerepet vállalt a norvég királyi család munkájában, és nehezen fogadja el, hogy vissza kell vonulnia. Férje, a norvég trónörökös és a palota bízik benne, hogy a pihenés és a megfelelő orvosi kezelés gyorsan segíteni fog a hercegné állapotának stabilizálásában.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Thuróczy Szabolcshoz mentőt kellett hívni: „Forgott velem a világ. Elkezdett zsibbadni a fél oldalam…”
Thuróczy Szabolcs életében nem ez volt az első durva jelenet, de ezúttal nem egy sorozat forgatásán, hanem a saját hálószobájában történt.

Megosztom
Link másolása

Thuróczy Szabolcs, az Aranyélet színésze tavaly nyáron egy éjszaka alatt tapasztalta meg, milyen érzés, amikor az ember teste teljesen felmondja a szolgálatot.

„Júniusban volt egy ilyen éjszakai flashem, hogy ki voltam merülve. Akkor volt ez a 47 fok meg 51 fok éjszaka is. Nem tudtam aludni, mert összecsúsztak forgatások. Lefeküdtem éjfél körül. Az egyik gyerek volt itthon, az édesanyjával Poirot néztek, aztán aludtak.

Lefeküdtem az ágyra és forgott velem a plafon. Teljesen józan voltam, és megijedtem. Mondom hú, azt a rohadt, mi ez? Felültem, hogy biztos elmúlik.”

Csakhogy nem múlt el. Thuróczy tovább mesélte a Probléma Hajóssal és Márkóval podcastban, hogy milyen tünetek követték az első rosszullétet.

„Visszafeküdtem, megint elkezdett forogni. Akkor felálltam, de elestem, és a szennyestartóra ráestem, annyira szédültem. Nagyon megijedtem. Éjfél-fél 1, kimegyek a nappaliba, kinyitom az ablakot, hogy jöjjön a nem létező friss levegő, de megint forgott velem a világ.

Elkezdett zsibbadni a fél oldalam… és akkor elkezded így összerakni a tébolyt. Egy ilyen degenerált, fura frusztráció lett bennem, hogy elfojtsam magamban, hogy nincs semmi baj, nem szólok a gyereknek meg az anyjának. És izgultam, hogy ez most múlik-e, de nem múlt el.”

És ekkor jött az a pont, amikor már nem tudta tovább bagatellizálni a helyzetet.

„Egyre szarabbul éreztem magam, és akkor mondtam, hogy hívják ki a mentőket. Kihívták. Kijöttek 45 perc múlva. Bent voltam a kórházba, és hát, egy ilyen kimerültség volt bennem.”

A végén szerencsére kiderült, hogy nincs komolyabb baj, csak a totális kimerültség és az alváshiány hozta rá a frászt.


Megosztom
Link másolása