Kiderült, miért nem lesz a kollégádból a barátod: egy kutató szerint ennyit kell dolgozni az igazi barátságért
Felnőttként új barátokat szerezni? Nagyjából lehetetlen - tartják sokan. Egy amerikai professzort nem hagyott nyugodni a kérdés, és kiderítette, mi lehet ennek a masszív meggyőződésnek a hátterében. Fogta magát, és stopperórával a kezében lemérte, pontosan hány óra közös lógás kell ahhoz, hogy valakiből ne csak egy arc legyen a tömegben, hanem jóbarát.
Jeffrey A. Hall, a Kansasi Egyetem kommunikációkutató docense két külön kutatásban is utánajárt a barátságok matekjának. Az eredmény pedig egyfajta útmutató az emberi kapcsolatokhoz.
Innen egy újabb ugráshoz, a „barát” státuszhoz már 80–100 óra közös időtöltés szükséges. A csúcsra, vagyis a közeli, bizalmas barátsághoz pedig legalább 200 órának kell eltelnie egymás társaságában.
De mielőtt bárki elkezdené Excel-táblában vezetni a kollégákkal töltött időt, jön a feketeleves: a kutatás szerint a munkahelyen vagy az iskolapadban együtt töltött órák alig számítanak. Hall szerint a barátságok építőkövei a közösen választott, örömteli tevékenységek: a közös lógás, a videójátékozás, a viccelődés, a kirándulás vagy bármi, amit azért csináltok együtt, mert akarjátok, nem pedig azért, mert a főnök azt mondta.
És hogy jött ki ez a matek? Hall először 355 olyan felnőttet kérdezett meg, akik nemrég költöztek, és épp új kapcsolatokat építettek. Nekik kellett megbecsülniük, mennyi időt töltöttek egy új ismerősükkel, és milyen szintre jutott a kapcsolatuk. A második körben pedig 112 friss egyetemistát követett heteken keresztül, hogy élőben lássa, hogyan mélyülnek el a kötelékek. A két tanulmány eredményeit összevetve rajzolódtak ki a bűvös óraszámok. Az egyetemistáknál egyébként a folyamat gyorsabb volt, ami nem meglepő, hiszen nekik több a szabadidejük és kevesebb a kötöttségük.
– mutatott rá Hall a hirtelen ugrásokra.
Az egész mögött persze van egy komoly elmélet is, nem csak hasraütésszerűen méricskélt a professzor. Hall munkája a híres Dunbar-számra épül, ami szerint
Mivel az időnk és az energiánk véges, stratégiai befektetésként kell tekintenünk a kapcsolatainkra. Azokat az embereket részesítjük előnyben, és azokba fektetünk minőségi időt, akik kielégítik a valahová tartozás alapvető emberi szükségletét. A munkahelyi csevegés ezt ritkán adja meg, egy közös sörözés vagy egy mély beszélgetés viszont annál inkább.
Jó, jó, de mit kezdjünk ezzel a tudással? Hall szerint
Ha egy kollégából barátot szeretnénk, meg kell hívni valahova munkaidőn kívül. Ezzel jelezzük, hogy nemcsak egy funkciót látunk benne (a csaj a könyvelésről), hanem az embert.
A professzor szerint a meghívás a kulcs. „Nem kényszeríthetsz senkit, hogy időt töltsön veled, de meg tudod hívni” – mondta. A kontextusváltás – a tárgyalóból a kávézóba – egyértelmű üzenet a másik félnek, hogy többet szeretnénk a kapcsolattól.
Mielőtt azonban mindenki stopperrel a zsebében indulna barátkozni, érdemes észben tartani az apróbetűs részt is. A kutatás amerikai mintán készült, más kultúrákban ezek a számok eltérhetnek. Ráadásul a felnőttek utólagos becslései torzíthattak is, így az óraszámok inkább iránymutatásnak, semmint kőbe vésett törvénynek tekintendők.
Ahogy Hall fogalmazott, ez nem megy varázsütésre. „Bele kell tennünk az időt. Nem lehet csak csettinteni, és barátot szerezni. A közeli kapcsolatok fenntartása életünk legfontosabb munkája – a legtöbben egyetértenek ezzel a halálos ágyukon is.”
Via Journal of Social and Personal Relationships
