SZTÁR

Khloe Kardashian Kimnek: kiskorukban kell betörni a gyerekeidet

Arról nem is beszélve, hogy Kim egyszer levágott egy darabot az ujjából. A legfrissebb Kardashians rész nem lesz semmi, de legalább már a gyerekek megzabolázottak.

Megosztom
Link másolása

Eseménytelennek nem lesz mondható a Kardashian-reality legfrissebb része. Az egész család egy fotózásra indult a homokdűnés pusztába, hogy promózzák a sorozatot, itt születtek majdan legendássá váló beszélgetések, de ne siessünk ennyire előre.

"A gyerekszülésnél is fájdalmasabb volt"

- indít erősen az előzetesben Kimberly, aki úgy belevágott az ujjába, hogy kórházba ment vele. Az orvos szerint jól nézett ki a seb, ami meglepte a médiaszemélyiséget, szerinte brutálisan deformálódott az ujja, amiből mintha kivágott volna egy darabot.

A gyermekszülés hasonlata azért is izgalmas, mert a forgatás és fotózás után Kim elment testvéréhez, Khloéhoz, akivel kissé összekaptak legutóbb.

Tisztázták félreértéseiket, majd magvas gondolatok sokaságát zúdították a nézőkre.

Köztudott, hogy Kim nem tudja fegyelmezni három gyermekét, és ez szóba is került. Khloénak valahogy hatékonyabban megy a gyereknevelés, ezért Kim koppintja a stratégiáját.

Úgy tűnik, a gyermeknevelési stílusváltás működik, Kim szerint gyerekei sokkal fegyelmezettebbek.

A titok pedig a szigor.

Khloe ugyanis következetesen mond nemet, szemben Kim engedékenységével, akit gyakorlatilag zsarolnak a gyerekei magatartásukkal. Ennek vetett véget, és már sokkal erőteljesebben tud nemet mondani, mint korábban.

Persze ezt a fegyelmezettséget tartani is kell Khloe szerint, Kim pedig esküdözött, hogy végig viszi, amit elkezdett.

Nem kell arra gondolni, hogy Kim a gyerekei ellen van, egyszerűen határt szab és kicsit összerántotta a szülői kereteket, mert a gyerkőcök már kezdtek a fejére nőni. Kim nem tudta magát tartani semmihez, mindig az volt, amit a gyerekek kisírtak maguknak, még ha az rossz is volt. Ez most megváltozott, Kimberly nagyobb önuralommal áll bele az anyaságba.

Khloe, aki szerint kicsi korban kell kitenni a gyerekeknek az irányjelzőt, egy ponton azt mondta Kimnek:

"Örülök neked. Megérdemled a békét, nem érdemelsz dührohamokat – ehhez pedig Kim hozzáteszi:

„El sem hiszem, hogy most ez az életem” - idézi a Daily Mail.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Hernádi Judit a betegségéről: „Már nem vagyok annyira biztos, hogy nyilvánvaló, hogy ezt túlélem.”
Hernádi Judit eddig nem volt az a típus, aki a betegségeiről beszél. Most viszont váratlanul megtörte a csendet.

Megosztom
Link másolása

Tavaly annyi előadását kellett lemondania Hernádi Juditnak egészségügyi problémák miatt, hogy már komolyan elkezdtek aggódni érte. A legrosszabbtól tartott mindenki, ő viszont egyenes választ adott az RTL egyik adásában – amit egyébként a lányával, Tarján Zsófival vezetett.

„Miután annyit kérdezték, és soha nem mondtam semmit, hát akkor most bejelentem így, ország-világ előtt, hogy volt egy gyulladásos betegségem, ami nehezen múlt el, és vissza-visszatért, de most már jól vagyok.”

És tényleg úgy tűnik, hogy most már minden rendben van. Hernádi előadásai mennek tovább, nemrég pedig az InStyle Képes vagyok című podcastjában volt vendég. A műsor végén aztán előkerült egy kényes téma: az elmúlás.

„Nem tudom, még nem történt meg. De utána szólok” – vágta rá a rá jellemző szarkazmussal.

De aztán valami megváltozott. Elbizonytalanodott, és végül egy egészen szokatlan vallomás csúszott ki a száján.

„Én sokat voltam beteg. Mindig nagyon nagy, radikális betegségeim voltak. Mindegy. Bár úgy nézett ki, és egyesek meg voltak ijedve, hogy talán ez valami végzetes valami, én mindig tudtam, hogy nem. Nem, mert nekem van még.

És aztán most már nem vagyok benne annyira biztos. Tehát tudom… Most már nem vagyok annyira biztos, hogy nyilvánvaló, hogy ezt a valamit túlélem majd. De még igen!”

Hogy a régi betegségére utalt, vagy egy olyanra, ami még nem következett be? Csak ő tudja.

Via Story.hu


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Borbás Marcsi: „Nem tudom, hogy milyen frusztrációja van a 60 fölötti nőknek”
Nehéz értelmezni a támadássorozatot, ami éri őt.

Megosztom
Link másolása

Borbás Marcsi a képernyőn maga a megtestesült kedvesség, mégis kiderült, hogy bizony neki is vannak rosszakarói. Ráadásul a legkevésbé várt irányból.

Kadarkai Endre műsorában beszélt arról, kik írják neki a leggonoszabb kommenteket:

„Legrosszabb hírem az, hogy ezek a 60 fölötti nagymamák – árulta el az interjúban. –

Nem tudom, hogy milyen frusztrációja van a 60 fölötti nőknek, amiért nagyon szeretnek nagyon csúnyán másokat szétgyalázni.

Férfi alig, egy-kettő, és fiatal egyáltalán nincs közöttük. Egyáltalán nincs közöttük fiatal.”

Pedig Marcsi nagyjából képtelen botrányba keveredni, és mégis 700 ezres követőtáborral az egyik legnépszerűbb magyar tévés arc az online térben. Évek óta tudatosan távol marad a klasszikus tévézéstől, de így sem csökken az iránta való érdeklődés.

Húsz éve vásárolta azt a dél-alföldi birtokot, ahol most gazdasszonyként él, távol a város zajától és a médiaszereplésektől.

„Ez a birtok a mindenem. Húsz évünk van abban, hogy ma így néz ki a terület. A férjemmel pont akkoriban találtunk egymásra, ez a közös szerelemprojektünk” – mesélte néhány hónapja a Mandinernek.

Az látszik, hogy a nyugalmat sikerül megtalálnia, de az internetes trollok sajnos a legbékésebb embereket sem kímélik.

Via Story.hu


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Meghökkentő videó került elő: Harry úgy szidja meg Meghant a Buckingham palota erkélyén, mint egy rossz gyereket
Meghan és a Buckingham-palota balkonjának rövid, de tanulságos története.

Megosztom
Link másolása

A brit királyi család életében vannak bizonyos rítusok, amelyeken minden érkezőnek át kell esnie. Az egyik ilyen, hogy először megjelennek a Buckingham-palota híres központi erkélyén, ahonnan a tömeg integetve figyeli őket. Meghan Markle számára ez a pillanat 2018. június 9-én érkezett el, alig három héttel azután, hogy feleségül ment Harry herceghez. Akkor még mosolygott és magabiztosan állt ott a család tagjai között a Trooping the Colour eseményen. Egy évvel később ez már nem így nézett ki.

Meghan az esemény előtt egy hónappal adott életet fiának, Archie-nak, és

2019. június 8-án ismét kiállt a balkonra – Erzsébet királynő 93. születésnapját ünnepelve. De mintha mindent elfelejtett volna, amit előző évben még tudott.

Sötétkék ruhát viselt, Noel Stewart kalappal kiegészítve. Bár kívülről minden a szokásos pompában zajlott, belül valami nagyon más volt.

Egy testbeszéd-szakértő, Judi James szerint Meghan ekkor kifejezetten ideges volt. „Olyan érzése lehetett, mintha elveszítette volna a ‘szárnysegédjét’” – mondta, utalva arra, hogy Harry éppen háttal állt neki, másokkal beszélgetett. „Ez a pozíció kizárta őt a nem-verbális jelekből, amelyek segíthették volna abban, hogy helyesen viselkedjen.”

A felvételeken jól látszik, hogy a királyi család tagjai vidáman csevegnek, még Harry is beszélget. Meghan ekkor láthatóan megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, talán zavarja, hogy nem ő a központi figura a magas szintű protokolleseményen.

Meghan valamit mond Harrynek, aki először röviden válaszol: „Igen, így van”, majd

amikor Meghan még egyszer hátrafordul, váratlanul rászól: „Fordulj előre.”

Amikor Meghan továbbra is figyeli őt, Harry még egy szóval és egy határozott fejbiccentéssel utasítja: „Nézz arra”, miközben a tömeg felé bök.

Meghan ekkor arccal a tömeg felé visszafordul, és ekkor kezdi el játszani a nemzeti himnuszt a zenekar.

A testbeszéd-szakértő szerint Harrynek ebben a helyzetben nem volt választása, és talán bosszantotta is a mindig középpontba kéredzkedő felesége: amikor

Meghan hátrafordult, Harry arckifejezése rezzenéstelen maradt, majd a második próbálkozásnál egy erőteljes szemöldökfelvonással jelezte az elvárásokat.

Judi James szerint Meghan teljes testtartásából és arckifejezéséből egyértelműen látszik, hogy ebben a helyzetben nem érzi magát jól.

„A gesztus, amivel Harry utasítja őt, inkább olyan, mintha egy rakoncátlan gyereknek szólna.”

Meghan arca nem sugároz boldogságot, amikor visszafordul, hanem inkább csak próbál „jó arcot vágni” a dologhoz. Ki gondolta ekkor, hogy meg lesz ennek még a böjtje?

Az erkélyen való megjelenés a legformálisabb és legnagyobb nyilvánosságot kapó események egyike.

A királyi család magasan állva, a tömeg fölött integet, ezzel is szimbolizálva társadalmi helyzetüket.

Pont ezért ennyire fontos, hogy minden gesztusuk, minden mozzanatuk hibátlan legyen.

Ez a fajta szigor még a család régebbi tagjaira is vonatkozik. „Még Vilmost is helyretette a királynő, amikor a balkonon lehajolt, hogy a kis György herceghez beszéljen” – emlékeztetett Judi James. 2016-ban ugyanis egy felvételen tisztán látszik, ahogy

II. Erzsébet finoman megérinti Vilmos karját és felfelé int neki, miközben azt mondja: „Állj fel, Vilmos.” Vilmos pedig azonnal fel is egyenesedett, enyhén zavarban.

Úgy tűnik, a brit királyi családban senki sem túl idős vagy túl fontos ahhoz, hogy a protokoll megsértése miatt rendre ne utasítsák.

Meghan számára ez volt az utolsó alkalom, hogy a Buckingham-palota erkélyén állt a többi királyi családtaggal együtt. A jelek szerint nem tudta megbocsátani, hogy neki mégsem szabad mindent. És azóta is törleszt.


Megosztom
Link másolása