SZTÁR

Justin Bieber megtörte a csendet, miután azzal vádolták, hogy csúnyán bánik feleségével, Hailey-vel

Azzal vádolták meg, hogy nyilvánosan megalázta a feleségét, Hailey Biebert.

Megosztom
Link másolása

Az énekes egy durva, középső ujjas mémmel kavarta fel az állóvizet, amit a barátnőjük háta mögötti mutogatásról szóló szöveggel posztolt újra.

A net népe persze azonnal ráugrott:

sokan úgy értelmezték, hogy Bieber saját felesége kárára poénkodik. A történet viszont nem állt meg itt.

A 31 éves sztár pár nap múlva megpróbálta lehűteni a kedélyeket: egy szűkszavú, de annál giccsesebb Instaposztban osztott meg egy fotót Haileyről, amint egy asztalnál ül, mosolyogva, sapkában, oversized pulcsiban. Kép van, szöveg nincs. A poszt alatti csend viszont annál hangosabb.

És ez csak az egyik szelete annak, ami mostanában Justin Bieber körül történik.

Dühkitörések, önutálat és egy rejtélyes doktornő

Az utóbbi hetekben egyre többen látták Justint kimerültnek, soványnak és teljesen szétesettnek. Nem is próbálja titkolni: az egyik posztban konkrétan azt írta, hogy

„indulatkezelési problémáim vannak, de szeretnék fejlődni és nem mindig így reagálni smh”

– vagyis „shake my head”, a digitális világ fáradt fejcsóválása.

Közben egy furán bensőséges Insta Storyban bemutatta új lelki támaszát: Dr. Jocelyn Mirandát, a testbiomechanika és lágyszövet-specialista csontkovácsot. Ő korábban Shawn Mendes oldalán is felbukkant – Mendes is hozzá fordult, miután lemondta a turnéját mentális okokra hivatkozva.

Bieber a FaceTime-beszélgetésük fekete-fehér screenshotját annyival kommentálta: „Szeretlek, csajszi.”

Az énekes korábban már visszalépett a Justice World Tourtól, miután Ramsay Hunt-szindrómát diagnosztizáltak nála – ez egy ritka idegrendszeri betegség, ami részleges arcidegbénulást okozhat.

A legfrissebb posztja viszont talán minden eddiginél nyersebb volt:

„Azt hiszem, néha utálom magam, amikor érzem, hogy nem vagyok önmagam.

Aztán eszembe jut, hogy mindannyiunkat arra kondicionálnak, hogy úgy érezzük, nem vagyunk elegek. De akkor is utálom, amikor mások kedvéért változtatom meg magam.” Ehhez egy videót csatolt, ahol épp otthon zenél.

Közben Hailey már a padlón van?

A háttérben egyre több aggasztó részlet lát napvilágot a Bieber-házasságból. A DailyMail.com informátora szerint Hailey „folyamatosan dolgozik”, miközben Justin „otthon chill-el”.

A barátaik sem nyugodtak. Többen állítólag már azt tanácsolták Haileynek, hogy lépjen ki a kapcsolatból.

„Hailey szinte a kezdetek óta szenved Justin mellett,” – mondta egy bennfentes a lapnak.

„Őrülten szereti, de Justin egy időzített bomba. Vannak dolgok, amiket senkinek nem kéne eltűrnie. És ő már túl sok mindent eltűrt.”

A forrás szerint a barátai abban reménykedtek, hogy az apaság majd helyrerázza Biebert, de a változás eddig elmaradt.

„Amikor megszületett a kisfiuk, Justin ott volt mellette, és Hailey azt hitte, az apaság megváltoztatja majd.

De ez az állapot nem tartott sokáig.”

„Látlak, nem vagy egyedül”

Akad, aki támogatja Justint a mélypontján. Alyssa Milano, a Bűbájos boszorkák egykori sztárja ezt kommentelte:

„Látlak. Nem vagy egyedül azzal, amit érzel. De… tudd, hogy elég vagy, és fejlődni fogsz. Csak menj tovább. Egyszerre csak egy lépés, minden nap.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Elon Musk 15 millió dollárt és havi apanázst ajánlott a nőnek, hogy hallgasson a fiukról
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.

Megosztom
Link másolása

Elon Musk felajánlotta, hogy tetemes összeget fizet Ashley St. Clairnek, hogy az ne szóljon közös gyermekükről senkinek.

A The Wall Street Journal beszámolója szerint az iparmágnás és önmaga által felkent politikai megmondóember felajánlotta, hogy

egyszeri 15 millió dolláros (5,3 milliárd forintnak megfelelő) összeget ad a 26 éves influencernek, valamint havi 100 000 dollár "támogatást", ha kisfiuk, Romulus kiléte titokban marad.

Egy, a nőhöz közel álló forrásra hivatkozik a People, a bennfentes azt is megerősítette, hogy más anyákkal is folytak hasonló tárgyalások.

A Wall Street Journal riportja szerint

apasági teszt is bizonyítja, hogy a kissrác édesapja 99,9999% valószínűséggel Musk.

St. Clair még februárban dobta le az atomot X-en tett bejelentésével, miszerint tavaly szeptemberben megszülte Muskkal közös gyermekét, aki

a Tesla alapító 14. ivadéka - legalábbis akikről tudni.

A nő állítólag nem akarta közölni, ki az apa, de "kénytelen volt", mert a bulvármédiának szándékában állt megosztani ezt az információt, és neki kutya kötelessége volt ezt megelőzni.

Most pedig már azt is tudjuk, hogy mennyit ért volna, ha nem szól Romulus apukájáról. Musk tagadta, hogy anyagilag megzsarolta volna a nőt, és nem von meg tőle pénzt azért, mert apaként tüntette fel. Állítása szerint, bár ő nem biztos abban, hogy ő az apa,

így is fizet gyerektartást, amelyet évi 500 ezer dollárban és egyszeri 2,5 millió dollárban határozott meg önhatalmúlag.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Átvertek minket? Kiderült a Casablanca című film leghíresebb jelenetének döbbenetes titka!
Casablanka – a film, amit mindenki látott, de senki nem úgy, ahogy tényleg forgatták.

Megosztom
Link másolása

A Casablanca című filmben a zárójelenet, ahol Rick és Ilsa elbúcsúznak a ködben, nemcsak a mozitörténet egyik legismertebb képsora – hanem egy egészen különleges filmes illúziógyakorlat, amit nyolcvan évig szinte senki nem vett észre.

Nincs reptér, nincs gép, nincs éjszaka

Az 1942‑es klasszikus vége – Humphrey Bogart és Ingrid Bergman a repülőgép mellett, éjszaka, ködben, könnyek között – minden filmtoplista állandó vendége. De mint kiderült,

sem az éjszaka, sem a reptér, sem a gép nem volt valódi. És akit repülőgép szerelőknek hittél? Nos, ott kezd igazán bizarr lenni a dolog.

A második világháború közepén nem lehetett reptéren forgatni éjszaka, így a stúdió kénytelen volt mindent egy Warner Bros. hangárdíszletben leforgatni. A repülő, amit látsz a jelenetben, nem teljes méretű gép, hanem egy arányos kartonmakett.

Hogy hitelesebb legyen a jelenet, a stáb alacsony termetű statisztákat szerződtetett repülőgép szerelők szerepére – így a repülő nagyobbnak tűnt, mint amekkora valójában volt. A hatást „forced perspective” technikával érték el – vagyis a tárgyak és emberek elhelyezésével becsapták a szemet, hogy másnak érzékeljük a méreteket.

A kulcs a rengeteg mesterséges köd volt, amiben pont annyi részlet fedett el, hogy az egész illúzió működjön.

Ez nem városi legenda

A történet nem egy Twitter-szálból indult: a trükk valódi, és szerepel több hivatalos forrásban is, például a Casablanca – You Must Remember This… A Tribute to Casablanca Blu-ray extrában, valamint Aljean Harmetz gyártástörténeti könyvében (Round Up the Usual Suspects).

És itt jön a csavar: azóta is újra és újra használják ezt a módszert a filmiparban – csak észre sem vesszük.

Ridley Scott például az Alien (1979) forgatásán döntött úgy, hogy a „space jockey” jelenetben nem épít teljes méretű pilótafülkét. Helyette a saját két kisfiát, Jake és Luke Scottot, valamint egy barátjukat öltöztette be miniatűr űrruhákba. A gyerekek mérete miatt a díszlet óriásinak tűnt – és a nézőknek fogalmuk sem volt róla, mit látnak valójában.

Casablanca: nem csak egy illúzió, amit elhittél

A legtöbb néző számára semmi sem árulkodik a trükkről – a jelenet érzelmi ereje viszi a fókuszt. De miután megtudod, hogyan csinálták, lehetetlen nem észrevenni. És ettől nem kevesebb, hanem még elképesztőbb lesz az egész.

Egy stúdióban, köddel, kartonnal és optikai trükkökkel valódi mozitörténelmet csináltak.

Mert nem az a fontos, hogy mi igaz – hanem hogy elhitted.

Via Express


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Börtön vagy bocsánatkérés jár a rossz nyelvek szerint kakast élve elégető Aureliónak?
Nagy Zsolt Leo barátnőjének álneves trollkodása megdöbbentő irányt vett, simán börtönnel fenyegeti Aureliót, aki meg inkább bocsánatkérést vár.

Megosztom
Link másolása

Nagy Zsolt Leo, a Farm VIP győztese nem győzött bocsánatot kérni, amikor kiderült: barátnője botrányos, gyalázkodó kommenteket hagy a többi versenyzőről, és igen csúnya hangnemben nyilatkozik róluk. Természetesen kamuprofilokról, álnéven volt bátorsága ehhez. Leo csak az után határolódott el a nőtől, és kért bocsánatot a nevében, miután kirobbant a hír, rossz nyelvek szerint viszont már korábban is tudott erről a tettről.

"Személy szerint vállalom a felelősséget azért, hogy a párom – bár az én tudtomon kívül – ilyen formában nyilvánult meg a csoportban Kiss Lilla név alatt.

Ezek a megnyilvánulások bántóak, tiszteletlenek és megalázóak voltak, valamint valótlanok" - nyilatkozta akkor.

A Story hozta le a történteket, és hogy Aurelio azért ennél többre számított versenytársától.

"Egy bocsánatkérő telefonhívást én még elvártam volna, mert ami ott ment, az túlment minden határon. Nagyon sok ember nem érdemelte, amit ott kapott."

A Blikk szerint mindeközben a barátnőnek ennél extrémebb megnyilvánulásai is voltak, ami a Farm VIP szereplőinek lejáratását illeti.

Aureliót konkrétan börtönbe juttatta volna, és ilyen irányban hergelte a kommentelőket.

Szerinte ugyanis a férfi élve égette el az egyik részben általa engedély nélkül levágott kakast, és ez bőven kimeríti az állatkínzás fogalmát, egy ilyen embernek pedig nem kéne az utcán flangálnia. A lap szerint

a nő még direkt üzenetekben aláírást is gyűjtött azért, hogy Aureliót rács mögé küldhesse.

Leo ezt az incidenst nem kommentálta, állítólag nagyon megviselték a történtek, Farm VIP-es győzelem ide vagy oda.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
David Beckham szomszédháborúba keveredett, egyre többen tiltakoznak a sztár legújabb húzása miatt
Beckham újra harcban a szomszédokkal – ezúttal egy „nevetséges” pajta miatt balhéznak.

Megosztom
Link másolása

David Beckham csak egy kis vidéki idillre vágyott. Most meg háborúba keveredett a környékkel, mert egy fával burkolt pajtát szeretne építeni. A szomszédok szerint viszont elég volt a celebkertészetből.

A focilegenda a West Oxfordshire kerületi tanácstól próbál engedélyt szerezni, hogy újabb épületet húzhasson fel a 6 millió fontos cotswolds-i birtokán, ahol már most is méhek, csirkék és egy saját tó teszik teljessé az „angol vidéki álmot”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés

A friss beadványban egy 10x5 méteres, acélvázas, faborítású mezőgazdasági tároló épület szerepel, ami a hivatalos indoklás szerint szénának, szalmának és mezőgazdasági eszközöknek kellene helyet adjon. A helyiek viszont – finoman szólva – nem tapsolnak a hír hallatán.

„Miért jönnek ide a sztárok, ha aztán teleépítik a tájat hülyeségekkel?”

A Mirror szerint a helyi Harriet Jones írásban panaszolta be az újabb celebépítkezést:

„Ez csak az utolsó darab egy hosszú sorban, ami újabb építményeket pakol erre a földre – nem beszélve a hatalmas tóról.

Miért költöznek hírességek a vidékre, ha aztán telezsúfolják a telkeket mindenféle hülye átalakítással? Semmi értelme.”

Egy másik lakos is csatlakozott a kritikához, egyenesen a vidéki életmód elleni támadásként értelmezve a Beckhamék fejlesztési lázát.

Ez nem az első meccs a szomszédsággal

Beckhamék 2016-ban vették meg a Maplewood Barn névre keresztelt vidéki rezidenciát, alig egy mérföldre a menő Soho Farmhouse-tól, és korábban már többször összeakasztották a bajuszt a környékkel.

Volt szó egy második lehajtóút építéséről, amit végül visszavontak, ugyanakkor sikerült engedélyt kapniuk egy konyhakertre és üvegházra, hogy saját zöldséget termeljenek.

Két éve azt is jóváhagyták nekik, hogy egy melléképület tetőterét irodává alakítsák át – vélhetően nem a méhészet adminisztrációs terhei miatt.

Közben zajlik a Netflix-élet is

A Beckham család egyébként az utóbbi hónapokban új lendületet kapott a Netflixes dokusorozatuk miatt, ami betekintést nyújt a focilegenda és Victoria Beckham mindennapjaiba. A show hozta is amit kell –

kérdés, hogy ez most segít vagy épp még jobban zavarja azokat, akik a festői Cotswoldsban csak egy csöndes vidéki naplementére vágynának.

A döntést a pajtaépítési kérelmről napokon belül meghozhatja a tanács, de az már most látszik, hogy Beckham és a Cotswolds továbbra sem tudnak csendben együtt élni.


Megosztom
Link másolása