GYEREK
A Rovatból

„Hívő emberként is felháborít a katolikus püspöki álláspont a petesejt-donációról”

A logikájuk alapján veszélyt jelent a társadalomra az örökbefogadás, a császármetszés, vagy akár az is, hogy endometriózisban szenvedő nőket megműtsenek. Vélemény.

Megosztom
Link másolása

Krisztusban újonnan született hívő nőként nem értek egyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar petesejt-donációval kapcsolatos közleményével, amely véleményem szerint számos csúsztatást tartalmaz.

Ezen kívül felháborít, hogy milyen alapon szól bele egy egyház olyan emberek életébe, akik nem a hívei.

Felháborít az is, hogy míg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a petesejt-donáció „veszélyeivel” riogat, az alatt nők éppen azzal szembesülnek, hogy genetikailag saját petesejtből nulla az esélyük a gyermekáldásra.

Ezek a nők nem szörnyetegek, nem „természet ellen lázadó” nők, hanem olyan emberek, akik szeretnének világra hozni egy másik kicsi embert.

Kérdés, hogy empátiával fordulunk-e a „gyermektelenség keresztjét hordozó párokhoz”, segítünk-e nekik szülővé válni, vagy bevágjuk az orruk előtt az ajtót azzal, hogy a katolikus püspöki kar szerint ez fúj, csúnya, rossz, tehát nemár.

Menjünk végig a Magyar Katolikus püspöki kar álláspontján.

1. A petesejt-donáció = béranyaság = „rendelésre” gyerek?

A püspökök szerint a petesejt-donáció „szélesre nyitja az utat” a béranyaság, „gyermek rendelésre” és az azonos nemű párok gyerekhez jutása előtt.

Erre az aggályra egyszerű a megoldás: jogszabályban kell szabályozni a petesejt-donáció menetét, és meg kell tiltani, hogy ez kereskedelmi alku tárgya legyen.

Amúgy meg mi a baj a béranyasággal, ha olyan nőkön segít, akik nem tudnának kihordani egy gyermeket?

Epres Ilona például a saját unokáit szülte meg, miután a lánya hosszú időn át hiába próbálkozott, mindig elvetélt, egyszer pedig egy koraszülés miatt veszítette el a kisbabáját. Ha ez a Magyar Püspöki Kar szerint helytelen, és bűnös, akkor szégyelljék magukat!

A „rendelésre gyerek” képe pedig leegyszerűsítő és sértő.

A meddő párok nem „terméket” akarnak megrendelésre, hanem gyermeket.

Ha az a félelem, hogy a nők testét kizsákmányolják az iparszerű petesejt-gyűjtésben, akkor erről kell beszélnünk: milyen korlátok kellenek, milyen orvosi védelem jár a donornak, hogyan biztosítjuk az önkéntességet, a tájékoztatást és a tájékoztatás után a beleegyezést.

2. Kinek a jogairól beszélünk valójában?

A közlemény kulcsmondatát idézem:

„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön a világra, és ott nevelődjön fel. Pontosan a saját szüleivel való biztos és elismert kapcsolata által fedezheti fel és értheti meg saját emberi identitását.”

Elsőre szépen hangzik. Csak éppen nem létező jogot nevez meg, és ráadásul keveri a fogalmakat. A jogrendszer nem ismeri azt, hogy „joga van házasságon belül foganni”.

A gyermeknek van joga a védelemhez, az erőszaktól, elhanyagolástól mentes neveléshez, az oktatáshoz, de a fogantatás módját senki nem tudja „jogilag garantálni”.

Mi az, hogy „saját szülei”? Biológiai? Genetikai? Hordozó? Nevelő? Egy örökbefogadott gyerek számára például az örökbefogadó szülők a „saját szülei” mindennapi értelemben – még akkor is, ha a DNS nem egyezik.

Ha ezt elfogadjuk, akkor be is ismerjük, hogy az identitás nem redukálható a genetikai kapcsolat “szentségére”.

3. A „természetes rend” mint bárhogyan gyurmázható fogalom

A közlemény a „család természetes és isteni rendjéről” ír. De ha szigorúan a természetességről beszélünk, akkor a császármetszés is „természetellenes”, csakúgy, mint meddőségi kivizsgálás, a hormonkezelés, a műtéti beavatkozás, endometriózis-műtét. Mind-mind olyan orvosi beavatkozás, amely beleavatkozik a természet menetébe, és amelynek hívő és nem hívő párok ezrei köszönhetik a várva várt gyermek megszületését.

A vita arról szól tehát, hogy melyik tudatos, orvosi, technológiai, mesterséges beavatkozásra mondja azt önkényesen egy egyházi hatalom, hogy ne csinálják.

Ha egy hívő katolikus házaspár személyes meggyőződésből elutasítja a petesejt-donációt, ez tiszteletben tartandó, szívük joga.

De nem tehető kötelezővé mindenki számára a petesejt donáció visszautasítása.

3. Empátia papíron – elutasítás a gyakorlatban

A közlemény elismeri: a házaspárok kb. egyötöde meddőséggel küzd. Óriási szám.

Aztán jön a mondat: „A szeretet azt diktálja, hogy minden olyan segítséget megadjunk, amely nem ellentétes a születendő gyermek javával…”

Csakhogy a dokumentum azonnal leszűkíti a „segítség” fogalmát arra, hogy szerintük helyes-e.

Ami azon kívül esik (szerintük), az nem hogy nem ajánlott, hanem egyenesen úgy állítják be, mintha veszélyes volna.

4. Mi a helyzet meddő nők méltóságával?

A közleménynek igaza van abban, hogy etikai dilemmákkal is szembesülhetünk a petesejt-donációval kapcsolatban.

De lényeges dolgok maradnak ki belőle:

Mi a helyzet azoknak a nőknek a méltóságával, akiknek a petefészke 30 évesen kimerült? Akik kemoterápián estek át? Akik olyan genetikai betegséget hordoznak, amit nem akarnak átadni születendő gyermeküknek?

Nekik a petesejt-donáció sokszor az egyetlen esély arra, hogy teherbe essenek és kihordhassák a gyermeküket. Arra, hogy fizikailag is átéljék az anyaságot.

5. Az RRM mint csodafegyver – és amit nem mondanak el róla

A közleményben szerepel a „termékenységet helyreállító orvoslás” (NaPro, FEMM, Neo Fertility), amely szerintük a párok 40%-ának segít – „vagyis magasabb arányban, mint a mesterséges megtermékenyítés”.

Ez elsőre meggyőző statisztikának tűnik, de a laikusok előtt nem derül ki: milyen volt a vizsgált populáció, milyen időtávon mérték a sikert, mely meddőségi okok tartoznak abba a kategóriába, ahol az RRM egyáltalán releváns.

Ha valakinek nincsenek működő petefészkei, vagy nagyon rossz minőségűek a petesejtjei, ott semmilyen „természetes fogamzást segítő technológia” nem fog csodát tenni.

Ahogy egy nem működő hasnyálmirigyet sem gyógyít meg életmód-tanácsadás.

Az RRM lehet egy jó opció, bőven lehet fejleszteni és támogatni – de nem helyettesíti az IVF-et és a donációt.

Amikor a püspöki kar szembeállítja az RRM-et a lombikkal és donációval, valójában hamis versenyhelyzetet teremt. Mintha lenne egy jó és egy rossz út.

6. „Minden mesterségesen fogant gyermek Isten remekműve” – de inkább ne is szülessen meg?

A közlemény egyik legnagyobb belső ellentmondása itt bukik ki: „Minden gyermek a Teremtő Isten remekműve és képmása, azok a gyermekek is, akik mesterséges körülmények között fogantak. Emberi méltóságuk azonos bármely más emberével.”

 

Csakhogy a szöveg logikája közben az, hogy a módszer, amely által megszülethettek, „sérti a méltóságukat”.

Ez olyan, mintha azt mondanánk egy császárral született gyereknek: „Te ugyanolyan értékes vagy – de egyébként az a műtét, ami megmentette az életedet, elvileg elfogadhatatlan lenne.”

7. A petesejt-donációt egy egy ház miatt megtiltani: etikailag problémás

A püspöki kar felhívásának legproblemásabb része az, hogy nem csak a saját híveinek szól, hanem a törvényhozóknak is:

arra kérik őket, hogy a jogalkotásban is utasítsák el a petesejt-donációt.

Én például protestáns vagyok, kikérem magamnak, hogy az én életembe beleszóljon a Katolikus Egyház, és olyan jogszabályok alkotására vehessék rá a magyar kormányt vagy bármilyen hivatalt, amivel nem értek egyet.

Az államnak nem az a dolga, hogy egyetlen vallási közösség felfogását tükrözze vissza, hanem az, hogy keretet adjon sokféle életút békés együttélésének, mások szabadságának tiszteletben tartásával.

Végezetül a zárógondolatom az, hogy

a család nem attól erős, hogy kívülről megmondjuk, milyen lehet és milyen nem, hanem attól hogy valóban segítjük. Bármilyen legyen is az a család.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Ne legyen felismerhető” – Kátai-Németh Vilmos 5 pontban szabta meg, hogyan írjon a sajtó a bántalmazott gyerekekről
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebookon tett közzé útmutatót a sajtó számára. A posztban a traumaérzékeny kommunikáció alapelveit részletezi a gyerekeket érintő ügyekben.

Megosztom
Link másolása

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy öt pontból álló útmutatót arról, hogyan kellene a tartalomgyártóknak és a sajtó képviselőinek a gyerekeket érintő érzékeny témákról, például az elszenvedett traumákról kommunikálniuk.

A miniszter az első pontban a tartalomgyártó motivációinak tisztázását kéri a bántalmazással, traumával kapcsolatban. „Tisztázd magadban, hogy miért foglalkozol az üggyel!

A traumaszenzitivitás alapja, hogy nem használod ki és fel a másikat; a célod nem lehet önös érdek.

Lehet, hogy az adott témáról éppen sokan és sokat beszélnek, de ez ne befolyásolja azt, hogy te milyen traumaszenzitív szempontokat gondolsz át, mielőtt elkészítesz egy anyagot.”

A traumaérzékeny látásmód abban is megjelenik, ha a rendszerszintű problémákra is felhívod a figyelmet.

A második pont a „traumalencsén” keresztüli szemléletet hangsúlyozza, amely szerint egyszerre kell figyelni az érintett sérülékenységére és megmutatni az erőforrásait.

A harmadik pont a szavak erejére hívja fel a figyelmet. A poszt szerint kerülni kell azokat a kifejezéseket, amelyek az érintettet stigmatizálják, vagy úgy tüntetik fel a bántalmazást, mintha ő is közrejátszott volna benne.

„Ne használj megbélyegző, obszcén, durva vagy trágár megfogalmazást, akkor sem, ha tudod, hogy az figyelemfelhívó, és ezáltal akár több emberhez eljuthat a tartalom!”

A negyedik pont a „do no harm” alapelvet részletezi, mely szerint

„az érintett / áldozat / túlélő jólléte alapvető fontosságú. Nem okozhatsz neki kárt.”

Kátai-Németh arra is kitér, hogy a közönségben is lehetnek hasonló traumát átélt emberek. Ezért javasolja a trigger warning használatát, a segítő szervezetek elérhetőségeinek megadását, és a tartalom fokozatos felépítését.

Joga van ahhoz, hogy ne érje bántás, visszaélés vagy kihasználás.

Az ötödik, befejező pont a tartalomgyártást folyamatként kezeli. „Az áldozat magánéletének védelme fontos alapelv, amelynek jóval szélesebb a tartalma annál, mint hogy ne legyen felismerhető.

Az érintett / áldozat / túlélő jogainak védelme nem csupán annyit jelent, hogy a nevét nem hozod nyilvánosságra, és az arcát eltakarod.

Joga van ahhoz, hogy megfelelő és teljes körű tájékoztatást kapjon. Joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét, és az számítson is. Ezt a folyamat egészében tartsd szem előtt” – zárul a miniszter útmutatója.

A bejegyzés időzítése nem véletlen, május 31-én, vagyis május utolsó vasárnapján éppen a gyereknapot ünnepeljük.

Kátai-Németh Vilmos május 12-én, parlamenti bizottsági meghallgatásán átfogó reformokat és egy önálló gyermekvédelmi ombudsman intézményét ígérte. A mostani útmutatót azután tette közzé, hogy múlt csütörtökön a rendőrség nagyszabású akciót tartott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató telephelyein, ahol öt embert gyanúsítottként hallgattak ki és egyet őrizetbe vettek. Az esetet követően a miniszter személyesen egyeztetett az intézmény vezetőivel a rendszer átvilágításának szükségességéről.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftisza.budapest.09oevk%2Fposts%2Fpfbid02adWDCUbaBaDpRQRcGWgPPuUr4WLkrsBm759W89wHTQuhkg8asBsBXLh4LPSoXpUil&show_text=true&width=500" width="500" height="565" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A kulcsos gyerekek még tudták, amit a maiak már nem - és ennek felnőttként fizetik meg az árát
A 60-70-es évek kulcsos gyerekeinek önállósága olyan készségeket fejlesztett, mint a problémamegoldás és az önszabályozás. A mai gyerekkorból hiányzó tapasztalatok a felnőtt életben ütnek vissza.

Megosztom
Link másolása

A kulcs ott lógott a nyakukban – nemcsak a lakásajtóhoz, hanem a saját életükhöz is. Míg a hetvenes években a „majd megoldod” a mindennapok alapja volt, ma a szülői chatcsoportban már azelőtt megszerveződik a mentőakció, hogy a gyerek egyáltalán észrevenné, hogy otthon maradt a tornacucc.

A nagy kérdés, ami most már tudományos kutatások tucatjait is foglalkoztatja, hogy ezzel a nonstop készenléttel nem csinálunk-e magunknak egy sokkal nagyobb bajt, mint egy otthon felejtett uzsonna.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben a városok veszélyesebbek, a forgalom nagyobb, és a hírek is zörnyűbbek lettek, valami más is megváltozott – írta a témát körbejáró cikkében a Dívány.hu is. A gyerekkori unalomra, erre a régen teljesen természetes állapotra ma már ott a digitális „pótlék”, a konfliktusokra pedig ott a szülő, aki egy telefonhívás után már rohan is igazságot tenni a homokozóban. És miközben a szándék a legjobb – védeni, óvni, segíteni –, a tudomány egyre hangosabban jelzi, hogy a túltolt gondoskodásnak ára van.

És itt jön a lényeg, a friss tudományos csavar. Egy idén megjelent, nagyszabású metaelemzés kimutatta, hogy a gyerek minden lépését kontrolláló, túlvédő nevelés és a serdülőkori szorongásos, depressziós tünetek között kicsi, de statisztikailag kőkeményen kimutatható kapcsolat van. A kutatók persze óvatosak: ez nem jelenti azt, hogy a túlféltés egyenesen depressziót okoz, de a minta gyanúsan következetes, több kultúrában is.

A hétköznapok nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy gyerek ritkán kap esélyt arra, hogy maga másszon ki a slamasztikából, akkor nehezebben épül fel benne az az alapélmény, hogy „képes rá”.

Ezt támasztja alá egy korábbi, szintén a témába vágó áttekintés is, amely a meleg, támogató szülői jelenlétet élesen elválasztja a túlkontrolláló viselkedéstől. Az üzenet az, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy nem oldod meg a gyerek helyett a vitát a barátjával, még nem vagy rossz szülő. Sőt. A kutatások szerint éppen

az apró, mindennapi súrlódások – „most nem sikerült”, „ma nem én nyertem” – tanítják meg a gyereket a legfontosabb leckére: az önszabályozásra.

Arra, hogy képes megnyugodni, újratervezni és higgadtan segítséget kérni, ahelyett, hogy minden frusztrációnál azonnal a felnőtt mentőövért kapkodna.

És hogy mit lehet tenni? A válasz meglepően egyszerű: vissza kell engedni a játékba a vállalható kockázatot. A kutatók ma már nem a veszély szinonimájaként, hanem a fejlődés motorjaként tekintenek a kockázatosabb szabadtéri játékokra.

Felmászni arra a fára, ügyetlenkedni a társas kapcsolatokban, beverni a térdet, és közben megtanulni, hol a határ

– ezek mind-mind olyan tapasztalatok, amikkel a gyerekek többet nyernek, mint amennyit egy horzsolással veszítenek.

A lényeg az egyensúlyon van, azon, hogy a teljes burok helyett egy biztonságos, de kihívásokat is rejtő „gyakorlóterepet” biztosítsunk. Az életkornak megfelelő, apró önállósági lépések – egy egyedül teljesített út a boltba, egy önállóan megoldott konfliktus – építik azt a belső tartást, amire a kulcsos gyerek generációjának talán több jutott, nekünk pedig tudatosan kell visszaadnunk a gyerekeinknek.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása