SZTÁR

Gólyahír? Állítólag harmadik közös gyermekét várja Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger

A pár hivatalosan még nem erősítette meg, de egy informátor nem bírta titkolni a hírt. Még 2019-ben házasodotak össze.

Megosztom
Link másolása

Katherine Schwarzenegger ismét gyermeket vár, állítja a People magazin egyik forrása.

A 34 éves írónak és 45 éves színész férjének már van két közös lánya, a 2 éves Eloise Christina és a 3 éves Lyla Maria. A Marvel-sztár, Chris Pratt a volt feleségével, Anna Farisszel közös 11 éves fiuk, Jack apukája is.

A pár 2019-ben házasodott össze. Katherine 2022-ben azt nyilatkozta, hogy két gyermek után is nyitott lenne a további gyerekvállalásra.

„Nagy családból származom, ezért szeretem, ha sok gyerek van körülöttem és nagy családom van. Bármit is tervez velünk Isten, azt fogjuk tenni.”

-mondta akkor az anyuka.

A sztárpár egyelőre többszöri megkeresésre sem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Az viszont biztos, hogy felesége mellett Chris Pratt is nyitott lenne a nagycsalád lehetőségére.

„Édes, udvarias, kedves, vidám kis angyalkák, és én imádom őket.”

-nyilatkozta korábban a színész gyermekeiről.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Simon Kornél: „Azt mondták, a szakmában az a hír járja, hogy alkoholista vagyok, drogos, megbízhatatlan”
Kornél elismerte, hogy a drogok majdnem tönkretették a házasságukat is.

Megosztom
Link másolása

Simon Kornél nyíltan mesélt arról, hogy milyen nehézségeken ment keresztül az alkohollal és drogokkal kapcsolatban. A színész-rendező elmondta, hogy komoly harcot vívott ezekkel a szerekkel, míg végül eljutott oda, hogy változtatnia kell az életén. Szerinte a függősége egyfajta menekülés volt, ami segített neki kilépni a saját világából.

Hosszú út vezetett a felépüléséig, és azt sem titkolja, hogy volt idő, amikor tudatmódosító szerek hatása alatt játszott vagy rendezett.

Az Arany Medál-díjas színész, akit a Pepe, az Apatigris, a Víkend vagy a Semmelweis című filmekből ismerhetünk, úgy érezte, a drogok magabiztosabbá tették a rendezői munkájában is. Azonban nemcsak a környezete, hanem a felesége, Gryllus Dorka is észrevette a problémákat.

„Egyszer csak tetten értem, hogy lelki fájdalomcsillapítónak használom az alkoholt.

Sokáig az előadás szent volt. Amikor átléptem azt, hogy előadás előtt, aztán közben is meg lehet inni valamit… fondorlatosan megmagyaráztam magamnak.

Felfedeztem, hogy ez konkrét szerhasználat. Whiskyt ittam például sörrel. Voltak gyenge próbálkozásaim, hogy megszabaduljak ettől, aztán megint jött valami, ami miatt azt gondoltam, ezt megérdemlem, vagy szükségem van rá – mondta a Magyar Hang Mindenki függő című műsorának. Majd így folytatta:

„Dorka nem az a fajta, aki hallgat és csendben néz. Volt, amikor rákérdezett, és egy ideig meg tudtam magyarázni. Aztán úgy gondoltam, jobban szeretem őt annál, mintsem, hogy így hazudjak neki.

Az egyetlen ultimátum az volt, ami a józanság felé indított el, amikor azt mondta, elválik, mert nem bírja tovább.”

Ez volt az a pont, amikor a színész úgy érezte, muszáj változtatnia. Csakhogy az sem ment egyszerűen. Terápiára kellett járnia:

„Furcsa mód kevesen ültek le velem beszélni. Célzásokat kaptam. Szíven ütött, amikor azt mondták, a szakmában az a hír járja, hogy alkoholista vagyok, drogos, megbízhatatlan.

Lemerültem a személyes poklom legmélyére. Nem állítom, hogy nem lett volna lejjebb. Ha elválunk, majd elköltözöm otthonról, biztos, hogy lett volna lejjebb... Nagyon egyedül éreztem magam, és nyilván ezt magamnak csináltam az alkohol- és szerhasználattal. Azt gondoltam ez a totális Istennélküliség. A szeretetnélküliség. Én se tudok szeretni, engem sem tudtak szeretni...”

Egy érdekes dolgot is felidézett ebből az időszakból:

„Volt egy pillanat, amikor a mélypont közelében azt gondoltam, már hosszú ideje nem csinálok semmit, és csak hallucinálom, hogy dolgozom.

Ez az előadás azóta is megy. Azóta józanul és tisztán is megnéztem, és voltak benne ötleteim. Furcsa módon, a kreativitást nem ölte meg, de sokszor volt levágós, hogy nem józanul ültem ott.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Meghan Markle nem bírta tovább: váratlanul megjelent egy Los Angeles-i gálán
Harry herceg nem kísérte el a nejét.

Megosztom
Link másolása

Meghan Markle egy vörös dögös Carolina Herrera ruhában kápráztatta el a nővérkéket és a beteg gyerekeket egy Los Angeles-i gyermekkórház gáláján való meglepetésszerű felbukkanásakor.

Sussex hercegnéje a jótékonysági eseményen - amely a Children's Hospital LA betegeit és a kórház gyermekgyógyászati dolgozóit díjazza -

végre pózolhatott valami fal előtt, az utóbbi években ugyanis számára fájdalmasan megritkultak azok a meghívások, amiken ezt megtehette volna.

Most elégedetten álldogált a Pre-Fall 2022 kollekcióból származó ruhájában, amelyet valószínűleg még akkor szerzett be, amikor azt képzelte, minden esemény sztárja ő lesz a Netflixes interjú és a hercegi könyv után.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue (@voguemagazine) által megosztott bejegyzés

A ruha egyébként gyönyörű: egy piros, U-nyakú selyemből készült finomság. A 43 éves Markle piros pántos magassarkúval párosította a megjelenést, sötét fürtjeit pedig laza hullámokban hordta.

A gálán, ahol senki nem tudta, hogy ő is meg fog érkezni, mosolyogva üdvözölte a kórházi nővéreket, és szelfizett velük.

Sőt, néhány fiatal beteggel is beszélgetett. Az eseményen egyébként nem sok híresség volt jelen, Jimmy Kimmel, Jamie Lee Curtis és Demi Lovato tette tiszteletét, de az utóbbi nem véletlenül, ő fel is lépett az eseményen.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Noszály Sándor 32 óra alatt megnyitotta a fejcsakráit: „Velem volt Buddha ereje!”
Furcsa dolgok történtek a Sztárbox ringjében tegnap este.

Megosztom
Link másolása

Az est legnagyobb fordulatát egyértelműen Noszály Sándor szolgáltatta, aki rögtön az első másodpercekben fejjel nekiment a nála jóval testesebb olimpikonnak, Pulai Imrének. Míg Pulai előzőleg, a negyeddöntőben könnyedén padlóra küldte Király Petit a második menetben, Noszállyal már nem bírt. Noszály, aki annak idején a Nagy Ő című műsorral vált ismertté, alig egy perc alatt ütötte ki az 56 éves kenust.

Noszályról kiderült, hogy nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komolyan készült a meccsre:

egészen Indiáig utazott, hogy spirituálisan is felkészüljön a nagy összecsapásra. Hogy ez mennyiben segített, azt csak találgathatjuk, de az biztos, hogy gyorsan végzett Pulai Imrével. Mindenesetre ő így látta a dolgot:

„Komoly spirituális utat jártam be, 32 órás meditációval megnyitottam a fejcsakráimat, amitől olyan gyorsan mozogtam a ringben, hogy még szemmel sem lehetett követni a kezemet.

Imre a rezgéseim áldozata lett, de már a szorítóban jó utat kívántam neki, velem volt Buddha ereje!” – nyilatkozta talányosan a story.hu-nak. Még tovább ment, amikor az is kiderült, hogy meccs közben eltörte a saját ujját:

„Akkorát ütöttem, hogy elcsúszott a kezem, és eltörtem a saját ujjamat, de nem baj. Négy nap alatt meggyógyítom mantrával!”


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Zsigmond Angi veséjét is megtámadta kint egy vírus: „Ez a legnagyobb negatívuma az Ázsia Expressznek”
Zsigmond Angi drámai pillanatokat élt át az Ázsia Expressz forgatásán.

Megosztom
Link másolása

A fiatal influenszer rosszul lett és el is ájult, ami után orvosi segítségre volt szüksége. Azóta sem derült ki pontosan, mi történt vele, de

annyi biztos, hogy a veséjével és a pajzsmirigyével sincs minden rendben, és foltok jelentek meg az arcán és testén is.

Anginak hónapokat kell várnia, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben.

Zsigmond Angi a fürdőszobában lett rosszul, amikor a párja, Mészáros Bende is vele volt. Bende az interjúban mesélte el, mennyire megijedt:

„Elájultál többször, felakadt a szemed, én nagyon megijedtem, nyuszi”

– mondta a fiú, miközben próbálta hideg vízzel magához téríteni szerelmét. A helyzet tényleg nem volt egyszerű: Angi rengeteget hányt, teljesen elsápadt, és végül infúzióra kötötték.

Most Angi Lakatos Leventének mesélt az állapotáról:

„Ez a legnagyobb negatívuma az Ázsia Expressznek”

- mondta. A legnagyobb gond az, hogy sajnos még mindig nem tudják pontosan, mi lehet a baj.

Valószínűleg valamilyen vírus vagy baktérium támadta meg a szervezetét, de a diagnózisra még várni kell.

Addig is, Angi igyekszik kitartani, és bízik abban, hogy hamarosan kiderül, mi okozza a problémákat.


Megosztom
Link másolása