SZTÁR

Gáspár Evelin: „Amikor a testem miatt bántanak, amivel rengeteg munkám volt, az megérint”

Rengeteg munkája van abban, hogy ma már bátran pózoljon bikiniben. Fehérneműben ennek ellenére nem szeretné megmutatni magát.

Megosztom
Link másolása

Gáspár Evelin gyerekkora óta szerepel a médiában, ami miatt különösen ki van téve a trollok véleményének. Talán éppen ezért különösen nagy figyelmet fordít a testére, 13 éves kora óta diétázik, az utóbbi évek során pedig közel 40 kilótól szabadult meg életmódváltásának és kitartásának köszönhetően.

A jelentős mértékű fogyás persze meglátszik a bőrön, ám ő nem a kést választotta, inkább heti rendszerességgel jár testkezelésekre, és figyel az életmódjára.

„Gyerekkorom óta képernyőn vagyok. Tudom, sokan nem kedvelnek. Vannak, akik egyenesen utálnak. Rengeteg sértő dolgot is mondtak már rám az évek alatt. Ezekre régóta nem reagálok, szinte el sem érik az ingerküszöböm. De amikor a testem miatt bántanak, amivel rengeteg munkám volt, az megérint”

- mesélte a Story magazinnak.

A 30 éves lányt nagyon boldoggá teszi, hogy legutóbbi nyaralásuk során már olyan bikinit vehetett fel, amilyet csak akart, és bátran pózolt is bennük. Bár bántó kommentek természetesen így is érkeztek.

„Három éve járok egy feszesítő testkezelésre, amellyel hihetetlen eredményt értünk el. És ezt az eredményt kritizálják sokan! Mi lenne, ha látnák, milyen volt a bőröm előtte?! Na, azért mit kapnék az interneten...

Bele sem merek gondolni. Van előtte és utána fotóm, bődületes a különbség” - mondta el, ám azt kijelentette, hogy fehérneműben nem tervez pózolni, mert arra még durvább beszólásokat kapna.

„Szerencsére sokan vannak, akik szerint nincs mit takargatnom. Büszke lehetek magamra, és arra, hogy nem rohantam egyből plasztikáztatni, illetve arra, hogy természetes maradtam”

- tette hozzá, majd a testkezelésekről elmondta, hogy egyáltalán nem kellemes élmény, inkább nevezné fájdalmasnak. Elmondása szerint a fizikai változás nem csak külsőleg hatott rá:

„Teljesen más ember vagyok, amióta életmódot váltottam. Ha csak azt nézem, hogy sokáig én voltam apuci kislánya, ültem a magas lovon... nos, ebből az attitűdből semmi sem maradt. Megszenvedtem a testemért, ami lelkileg is hatott rám.”

Via: Blikk


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Váratlan bejelentés: az új magyar pénzre Kapu Tibort teszi a Nemzeti Bank
Most, hogy visszatért a Földre, máris komoly tervei vannak az űrhajóssal a pénzverdének.

Megosztom
Link másolása

45 év után újra űrhajós képe kerül magyar pénzre – igaz, nem a napi fizetési forgalomban fogsz vele találkozni. A Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy az idei emlékérme-kibocsátási program részeként megörökíti a HUNOR Magyar Űrhajós Program sikerét - írta meg a Blikk.

Ez a „siker” konkrétan azt jelenti, hogy 2025. június 25-én elindult az Axiom-4 küldetés, aminek keretében Kapu Tibor 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson.

A háttér: a 2021-ben elfogadott magyar Űrstratégia, amely célul tűzte ki, hogy legyen magyar űrhajósunk – lett.

Ennek nyomán az MNB 20 000 forintos ezüst, illetve 3000 forintos színesfém emlékérmét ad ki, valamikor 2025 őszén. Az első ilyen emlékérme 1980-ban jelent meg Farkas Bertalan tiszteletére, vagyis most 45 év után másodszor kerül magyar űrhajós hazai pénzre. Illetve nem pénzre – emlékérmére, amit nem célszerű boltban elővenni.

„A HUNOR emlékérmék elsődleges szerepe az ismeretterjesztés, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.”

Az MNB egyébként 1968 óta gyárt emlékérméket olyan történelmi, tudományos vagy kulturális alkalmakra, amelyekről úgy gondolja, érdemes őket fémbe bevésni. A HUNOR-érmék is limitált példányszámban jelennek meg: kétszer 4000 darab kerül a piacra.

A kétféle fémváltozat – az eltérő értékjelzés ellenére – azonos grafikával készül: az előoldalon a Föld és a világűr találkozása jelenik meg, valamint a csodaszarvas csillagképként, utalva a program hivatalos jelvényére.

A hátoldalon Kapu Tibor és Cserényi Gyula félprofilban láthatók – előbbi már járt a világűrben, utóbbi a kiképzést teljesítette, de végül nem repült.

 


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Két napig tart a romantikus buli: Selena Gomez esküvőjén hálózsákot is kell vinni a vendégeknek
A sztárvilágban ritka, hogy valami tényleg titokban marad – különösen ha az ember a saját esküvőjét próbálja magánügyként kezelni, miközben Taylor Swiftet is meghívja.

Megosztom
Link másolása

Selena Gomez és Benny Blanco valamikor szeptemberben fogják kimondani a boldogítót, méghozzá

egy kétnapos celebkompatibilis lagzin Montecitóban, ahol a vendégeknek már szóltak is, hogy hozzanak hálózsákot. Vagy legalábbis éjszakára való Louis Vuittont.

A pletykagépet a Hola! indította be, szerintük ugyanis a nagy esemény egy hosszú hétvégés hacacáré lesz Kaliforniában, ami „családi és baráti körben zajlik majd” – már amennyiben a baráti kört olyan emberek jelentik, mint Taylor Swift, Travis Kelce vagy a fél Grammy-gála.

„Selena és Benny esküvője szeptemberben lesz Montecitóban, és két napig tart majd” – árulta el egy névtelen bennfentes.

„Mindenkit megkértek, hogy hozzon magával egy táskát hétvégére.”

Az eseményt hivatalosan nem nevezik „A Taylor Swift Esküvőnek”, de azért nem is titok, hogy Selena szeretné, ha a legjobb barátnője ott lenne. És persze nem egyedül.

„Selena nem azért időzíti az esküvőt, hogy Taylorhoz igazodjon” – magyarázta egy harmadik informátor,
„de szeretné, ha ott lenne, és örülne neki, ha Travisszel együtt tudna jönni.”

A kapcsolatuk egyébként tényleg nem az a műmosolyos celebbarátság: évek óta együtt jelennek meg díjátadókon, koncerten, kávéban, instán, sírásban, tapsban. Nem csoda, hogy Selena igyekszik a jelenlétüket beilleszteni a naptárába.

„Selena imád menyasszony lenni, de gyerekkora óta álmodozik arról, hogy feleség legyen”

– mondta egy másik forrás.
 „Az év vége zsúfolt, nemcsak nekik, de mindenkinek, akit szeretnének meghívni.”

Benny Blanco egyébként nemrég a Therapuss podcastban azt mondta:

„Mindkettőnknek le kéne nyugodnia. Túl sokat dolgoztunk mostanában.”

De hát ki hinné el, hogy egy ilyen kijelentés után nem már hetek óta készül a dekor, a vendéglista, meg a „véletlenül kiszivárgott” paparazzikép az esküvői tortáról.

A menyegző elvileg visszafogott lesz – mármint ha a Gyilkos a házban teljes szereplőgárdája és Benny Blanco zenész haverjai visszafogottnak számítanak.

De ez Hollywood, itt az a privát, amit csak 40 millióan látnak a neten.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Emma Watsont eltiltották a vezetéstől, ez az oka, hogy a Harry Potter sztár kénytelen átadni a kormányt
Emma Watson nem ülhet volán mögé.

Megosztom
Link másolása

Harry Potter filmek Hermione Grangere hat hónapos vezetési eltiltást kapott, miután 38 mérföld/órás (kb. 61 km/h) sebességgel hajtott egy 30-as zónában (48 km/h, azaz 13 km/h-val gyorsabban ment a megengedettnél) – mindezt Oxfordban, ott, ahol jelenleg a doktori tanulmányait folytatja. A jármű egy kb. 20 millió Ft-s Audi S3.

Ez volt Emma Watson negyedik közlekedési szabálysértése kevesebb mint két év alatt

– a korábbiak 2023 októberében, novemberében és 2024 januárjában történtek. Az ítéletet ma hozták meg a High Wycombe-i bíróságon, ahol az is kiderült: a színésznő így összesen 12 büntetőpontot gyűjtött össze, ami automatikus eltiltást von maga után az Egyesült Királyságban.

A bírságot sem úszhatta meg: összesen 1044 fontot kell befizetnie (kb. fél miliió Ft), ebből 660 font (kb. 310.000 Ft) az alapbírság, 264 font az állami pótdíj (kb. 125.000 Ft), és 120 font (55.000 Ft) az eljárási költség.

A nap egyébként nem csak Emma Watson számára volt kellemetlen: Zoë Wanamaker, a filmek Madam Hooch-ja, vagyis a Quidditch bíró, néhány perccel később ugyanebben a tárgyalóteremben kapta meg saját vezetési eltiltását.

A 77 éves színésznő 46 mérföld/órával repesztett egy 40-es zónában az M4-es autópályán, Wiltshire közelében.

Emma Watson közlekedési baklövései nem most kezdődtek: 2023 februárjában a rendőrség lefoglalta az autóját, miután Stratford-upon-Avon egyik pubja előtt szabálytalanul parkolt. A kocsi egy pizzéria vezetőjét zárta be a parkolóba több mint három órára, ezért rendőrt kellett hívni.

Watson épp akkor lépett ki a kocsmából, amikor a vontató elindult, de akkor már hiába szólt, büntetést kapott.

A színésznő 2019-ben még Kisasszonyokban szerepelt, de azóta visszavonult a hollywoodi pörgésből: az Oxfordi Egyetemen tanul, rendszeresen látható a New College női evezőscsapatában kormányosként.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült: ez a kékhajú előadó melegíti be a közönséget Jennifer Lopez július 20.-i budapesti koncertjén
Persze, hogy nem JLo lesz az első a színpadon!

Megosztom
Link másolása

Tíz évvel azután, hogy utoljára mikrofont fogott élő közönség előtt, Jennifer Lopez újra bekapcsolja a világturné-módot. Az Up All Night – Live in 2025 elnevezésű koncertsorozat egyik állomása épp Budapest lesz, konkrétan július 20-án, és ha minden igaz, ez nem a visszafogott zongorás időszakát fogja idézni.

A produkció ígérete szerint tűzijáték, táncosok, combcsizma, slágerek, playback és izzadó rajongók egyaránt lesznek.

De még mielőtt JLo belibbenne, valaki más fogja felpörgetni a közönséget.

Ez a valaki nem más, mint Regán Lili, akinek nevére a Rádió1-es szavazók három egymást követő évben is rávágták, hogy „igen, őt kérjük DJ-pultba”. És ez most meg is történt.

„Egyszerűen hihetetlen és elképesztő érzés, hogy Jennifer Lopez koncertje előtt léphetek színpadra! Nagyon megtisztelő, hogy a Green Stage Production rám bízta ezt a lehetőséget,

mindent bele fogok adni, hogy már az első pillanatban felpörgessem a hangulatot! Biztos, hogy felejthetetlen este lesz, amire mindannyian emlékezni fogunk!”

– mondta Lili, aki amúgy kék hajjal, komoly közösségi média-hátszéllel és egy, a határokon is átnyúló karrierrel operál.

És valóban, a CV-je alapján Lili nem épp tegnap kezdte: Pacha, Vietnám, Párizs, Szerbia, Siófok, Románia, meg minden, ahol van hangfal és emberek, akik táncolnának. A magyarországi fesztiválok line-upjaiban is gyakori szereplő, és nem titkolja, hogy a maximalizmus hajtja: új zenék, új ötletek, új megoldások, a végén pedig egy tomboló közönség, akik nem is sejtették, hogy már az előzenekar is lehozza a csillagokat az égről.

Az MVM Dome tehát készülhet: először jön a Lili, aztán jön JLo. Aztán mindenki mehet haza, hogy kiheverje.


Megosztom
Link másolása