Fotókkal! Ez a 25 éves fiú rabolta el a Bridgerton sztárja, Nicola Coughlan szívét!
A 38 éves Nicola Coughlan – akit a legtöbben a Bridgerton-sorozat Penelope Featheringtonjaként vagy a Derry Girls-ből ismerhetnek – szerdán végre hivatalosan is felvállalta új szerelmét, Jake Dunnt. Az Instagram-sztorijában egy fotót posztolt a barátról, ahogy az eget nézi, miközben Nicola egy szívecskés „Happy Birthday ♥️” üzenettel köszöntötte a 25 éves fiút.
Hónapok óta titkolták a románcot
Nicola és Jake a Derry Girls másik színésznőjének, Louisa Harlandnak köszönhetően ismerkedtek meg. Ősszel látták őket először együtt, miután észrevették a párost kéz a kézben, amint egy észak-londoni kocsmázás után hazafelé tartottak.
A közeli ismerősök szerint a pár „nagyon odavan egymásért, rettentő jól kijönnek”, ráadásul közös a baráti körük, úgyhogy simán belesimultak egymás életébe annak ellenére, hogy mindketten elég elfoglaltak.
Jake Dunn – ki ez a feltörekvő színész?
Jake 2023-ban végzett a Guildhall School of Music and Dramán, és szerepelt már olyan produkciókban, ahol Nicola egykori szereplőtársai, Louisa Harland vagy Dylan Llewellyn is feltűntek.
Egy bennfentes szerint a barátság hármasban (Nicola, Dylan és Louisa) a Derry Girls forgatása után is megmaradt, így kézenfekvő volt, hogy Nicola Jake-kel is találkozzon.
Jake korábban szerepet kapott a Channel 4 Big Boys című sorozatában, amelyet Jack Rooke írt – ő pedig Nicola jó barátja. Láthatóan az a helyzet, hogy mindenki ismer mindenkit London és környékén: a baráti körrel rendszeresen lógnak együtt észak-nyugat Londonban, ráadásul Nicola a trendi Stoke Newington környékén él.
Közös nyári bulik és fesztivál-őrület
A nyári szezonban is sokszor látták őket együtt, állítólag fesztiválokra jártak a barátokkal, Guinness-t ittak és Scrabble-öztek Nicola stoke newingtoni törzskocsmájában. Sőt, októberben New Yorkban is felbukkantak, ahol
Nicola több mint tíz éve sikeres a színészszakmában, de igazán ismert a Derry Girls és a Bridgerton kapcsán lett. Jake ezzel szemben friss hús a piacon – igaz, úgy tűnik, nagyon is beindult a karrierje: már főszerepet kapott a Disney Lázadó Nell-jében, aminek jön a második évada, szerepelt színházi darabokban, egy Netflix-sorozatban és egy mozifilmben is.
Most pedig Nicola Coughlan úgy döntött, hivatalosan is felvállalja a dolgot az Instán, ezzel megadva a végső löketet a romantikus pletykáknak: igen, Jake Dunn a pasija. A Bridgerton-lázban égő rajongók nyilván legalább olyan kíváncsian várják majd a közös fotókat, mint a következő kosztümös sorozatszezonokat.