A hatodik hónapban vesztette el a babáját, most két élethű babát öltöztet és sétáltat, hogy feldolgozza a gyászt.
Amikor a tizenkilenc éves Evelyn Roth a terhessége hatodik hónapjában elvesztette a babáját, attól félt, soha nem heveri ki. Aztán a terapeutája bedobott egy ötletet, ami elsőre bizarrnak tűnhet, de a gyászfeldolgozásban néha a legváratlanabb mankók működnek a legjobban: vegyen egy élethű babát.
A wisconsini lány és barátja, a szintén tizenkilenc éves Logan tavaly márciusban vesztették el a babájukat. A gyászukat most két, egyenként 430 dolláros (kb. 315 font) „reborn” babával próbálják kormányozni – írta a Daily Mail. Öltöztetik őket, sétálnak velük a babakocsiban, és néha még vacsorázni is elviszik őket.
A reborn babákat direkt úgy készítik, hogy a súlyuk (kb. 2,5 kg) és az arányaik is egy valódi újszülöttét idézzék, a bőrüket pedig kézzel festik megtévesztésig élethűre. Ez megteremti azt az illúziót, mintha egy igazi csecsemőt tartanánk a karunkban.
„Szerintem nagyon megnyugtató, hogy tarthatok valamit, aminek olyan a súlya, mint egy igazi újszülöttnek, ez egyszerűen békességet ad” – magyarázta Evelyn, akinek ez az érzés segít csökkenteni a „kimaradok valamiből” érzést. A babák annyira realisztikusak, hogy az utcán sokan megdöbbennek, amikor kiderül az igazság.
A párnak két babája van: az egyiket Anadayának hívják, a másik a barátjánál lakik, és mivel Evelyn saját bevallása szerint nem egy döntésképes típus, annak a nevét és a nemét is folyamatosan változtatgatja. Volt egy harmadik babájuk is, de azt nemrég odaadták egy barátjuknak, aki szintén elvesztette a babáját.
A babák ruhatára körülbelül 50 szettből áll. Vettek nekik mágneses cumit is, de Evelyn tudatosan húz határokat. „Szerintem az ilyesmit, mint a pelenka vagy a tápszer, a valódi gyerekeknek kell fenntartani” – mondja.
A legfontosabb számára, hogy a kötődés ne váljon egészségtelenné. A babák csupán eszközök, nem pótlékgyerekek. „Az emberek azt hiszik, hogy úgy kezelem a babáimat, mintha igaziak lennének, és a nap 24 órájában velük foglalkozom, de ez nem igaz. Akkor veszem őket kézbe, amikor hiányzik a babám, és amikor fáj.” Azt tanácsolja, hogy aki hasonló traumán megy keresztül, csak akkor vágjon bele, ha a gyászfeldolgozás egy bizonyos pontján már túl van, különben könnyen kialakulhat egy egészségtelen kötődés.
„A barátom nagyon szereti, amikor elvisszük a babákat vacsorázni vagy sétálni. Neki is hiányoznak azok a lehetőségek, amik a terhességem alatt elvesztek, és ő is ugyanúgy próbál megbirkózni a helyzettel, mint én.” Evelyn ugyanakkor nem tekinti ezt egy életre szóló hobbinak. Tudja, hogy eljön majd a nap, amikor már nem lesz szüksége a babákra, és akkor továbbadja őket egy másik gyászoló szülőnek. „Azt hiszem, ha egyszer lesznek igazi gyerekeim, valószínűleg eladom a babáimat.”
