SZTÁR

„Értékes embert választottam a férjemnek” - Béres Alexandra titokzatos párjáról vallott

Alexandra férje kicsit olyan, mint Colombo felesége. Most többet tudhatunk meg róla.

Megosztom
Link másolása

Hiába 30 éve házasok, csak a legritkább esetben mutatja meg fotós férjét Béres Alexandra - és nem is szokott mesélni róla. Most Holczhaffer Csabával mégis kivételt tett.

„Értékes embert választottam a férjemnek – meséli a Meglepetésnek Alexandra. – Komolyra fordítva a szót,

Krisztián jó tulajdonságokkal megáldott, szerethető férfi, és én felnézek rá. A boldog házasságunk titka: a szeretet és a gyerekeink.

Odafigyelünk egymásra. A közös célok és közös élmények is nagyon fontosak. Nem kell luxusdolgokra gondolni. Például karácsonyra egy koncertjegyet kaptam Krisztiántól ajándékba. Pinket nézzük meg július közepén Amszterdamban. Nagyon szeretem az énekesnőt, most először látom majd élőben” - árulja el a titkot, hogy mi tartja őket egyben ennyi éven át.

De arról is beszélt, miért nem született harmadik gyerekük ebből a példaértékű kapcsolatból:

„Nagyon szeretek édesanya lenni, és

nem titok, hogy a lányaink születése után szívesen vállaltam volna még egy kisbabát, de nálunk demokrácia van, és a többiek leszavazták a kistesót

azzal az indokkal, hogy a figyelmem a hivatásom miatt már így is sokfelé irányul, és ők nem szeretnének a jelenleginél kevesebbet kapni belőlem. Ezt a nagyon is érthető és átérezhető érvet pedig el kellett fogadnom.”

És hogy ha már ketten maradhattak, hogy élnek a kislányok? „Panna és Flóra nagyon jó testvérek. Megható, ahogyan szeretik egymást.

Az öt év korkülönbség ellenére boldogan vannak együtt, és nagyon örülök, hogy ők is megtapasztalhatják, milyen csodás ajándék az élettől egy szerető testvér.

Szeretném, ha nekik is olyan izgalmas gyerekkoruk lenne, mint amilyen nekünk volt a húgommal, Rékával a szüleinknek köszönhetően.”

Ismerve anyukájukat és apukájukat, ebben nem lesz hiba.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Hernádi Judit a betegségéről: „Már nem vagyok annyira biztos, hogy nyilvánvaló, hogy ezt túlélem.”
Hernádi Judit eddig nem volt az a típus, aki a betegségeiről beszél. Most viszont váratlanul megtörte a csendet.

Megosztom
Link másolása

Tavaly annyi előadását kellett lemondania Hernádi Juditnak egészségügyi problémák miatt, hogy már komolyan elkezdtek aggódni érte. A legrosszabbtól tartott mindenki, ő viszont egyenes választ adott az RTL egyik adásában – amit egyébként a lányával, Tarján Zsófival vezetett.

„Miután annyit kérdezték, és soha nem mondtam semmit, hát akkor most bejelentem így, ország-világ előtt, hogy volt egy gyulladásos betegségem, ami nehezen múlt el, és vissza-visszatért, de most már jól vagyok.”

És tényleg úgy tűnik, hogy most már minden rendben van. Hernádi előadásai mennek tovább, nemrég pedig az InStyle Képes vagyok című podcastjában volt vendég. A műsor végén aztán előkerült egy kényes téma: az elmúlás.

„Nem tudom, még nem történt meg. De utána szólok” – vágta rá a rá jellemző szarkazmussal.

De aztán valami megváltozott. Elbizonytalanodott, és végül egy egészen szokatlan vallomás csúszott ki a száján.

„Én sokat voltam beteg. Mindig nagyon nagy, radikális betegségeim voltak. Mindegy. Bár úgy nézett ki, és egyesek meg voltak ijedve, hogy talán ez valami végzetes valami, én mindig tudtam, hogy nem. Nem, mert nekem van még.

És aztán most már nem vagyok benne annyira biztos. Tehát tudom… Most már nem vagyok annyira biztos, hogy nyilvánvaló, hogy ezt a valamit túlélem majd. De még igen!”

Hogy a régi betegségére utalt, vagy egy olyanra, ami még nem következett be? Csak ő tudja.

Via Story.hu


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Justin és Hailey Bieber Európába menekül Hollywoodból: itt vesznek házat, ahogy egyre több híresség is
Európában rejtőzne el a sztárpár: dúl a szerelem, vagy válságban a házasság?

Megosztom
Link másolása

Justin és Hailey Bieber már annyira unják a hollywoodi pörgést és a folyamatos figyelmet, hogy a hírek szerint inkább Európában keresnek nyugis kuckót maguknak. Egy magát ingatlanosként azonosító forrás a US Sunnak kotyogta el, hogy a pár „kicsit újra szeretne kapcsolódni” – főleg a házasságukat övező pletykák után.

Az informátor azt állítja, hogy a Bieber házaspár konkrétan jelezte: szeretnének végre kiesni a rivaldafényből. „Azt mondták, le akarnak állni” – fogalmazott.

A pár, akiknek tavaly született meg a kisfia, Jack Blues, olyan európai házat keres, ahol „remek az időjárás, nagy privát tér van, vidéki, és minden nyugodt”.

Justin, aki amúgy már 31, állítólag teljesen ráfeszült erre, és nem zárja ki, hogy az év jelentős részét Amerikán kívül töltené. Az énekes egyik legutóbbi felbukkanásakor is inkább fura megjegyzéseket kapott, miközben Hailey Rhode Skin pop-up eseményét látogatta meg.

A rajongók azon kezdtek tanakodni, hogy talán Justin drogozik, miután „furcsán viselkedett”

– a menedzsere viszont „káros pletykának” nevezte az egészet.

Ezzel együtt Justin azért magától is odaszúrt a kétkedőknek: bongos sztorikat posztolt, és arról rappelgetett, hogy „be van tépve”. Közben a Page Sixnek egy bennfentes elárulta, hogy Hailey nagyon aggódik a férjéért. „

Justin nehéz időszakot él meg, és Hailey mindent megtesz, hogy ott legyen neki támasznak, de ez nem könnyű.”

A rajongók pedig az utóbbi hónapokban még azt is kiszúrták, hogy Hailey egyedül ment az Oscar-partira márciusban, ami tovább szította a „borul a házasság” elméleteket. A hivatalos megkeresésekre persze senki nem reagál, de ha bejön a költözés, lehet, hogy sok más holywoodi hírességhez hasonlóan Európa lesz a Bieberek új játszótere, távol a hollywoodi cirkusztól.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Borbás Marcsi: „Nem tudom, hogy milyen frusztrációja van a 60 fölötti nőknek”
Nehéz értelmezni a támadássorozatot, ami éri őt.

Megosztom
Link másolása

Borbás Marcsi a képernyőn maga a megtestesült kedvesség, mégis kiderült, hogy bizony neki is vannak rosszakarói. Ráadásul a legkevésbé várt irányból.

Kadarkai Endre műsorában beszélt arról, kik írják neki a leggonoszabb kommenteket:

„Legrosszabb hírem az, hogy ezek a 60 fölötti nagymamák – árulta el az interjúban. –

Nem tudom, hogy milyen frusztrációja van a 60 fölötti nőknek, amiért nagyon szeretnek nagyon csúnyán másokat szétgyalázni.

Férfi alig, egy-kettő, és fiatal egyáltalán nincs közöttük. Egyáltalán nincs közöttük fiatal.”

Pedig Marcsi nagyjából képtelen botrányba keveredni, és mégis 700 ezres követőtáborral az egyik legnépszerűbb magyar tévés arc az online térben. Évek óta tudatosan távol marad a klasszikus tévézéstől, de így sem csökken az iránta való érdeklődés.

Húsz éve vásárolta azt a dél-alföldi birtokot, ahol most gazdasszonyként él, távol a város zajától és a médiaszereplésektől.

„Ez a birtok a mindenem. Húsz évünk van abban, hogy ma így néz ki a terület. A férjemmel pont akkoriban találtunk egymásra, ez a közös szerelemprojektünk” – mesélte néhány hónapja a Mandinernek.

Az látszik, hogy a nyugalmat sikerül megtalálnia, de az internetes trollok sajnos a legbékésebb embereket sem kímélik.

Via Story.hu


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Meghökkentő videó került elő: Harry úgy szidja meg Meghant a Buckingham palota erkélyén, mint egy rossz gyereket
Meghan és a Buckingham-palota balkonjának rövid, de tanulságos története.

Megosztom
Link másolása

A brit királyi család életében vannak bizonyos rítusok, amelyeken minden érkezőnek át kell esnie. Az egyik ilyen, hogy először megjelennek a Buckingham-palota híres központi erkélyén, ahonnan a tömeg integetve figyeli őket. Meghan Markle számára ez a pillanat 2018. június 9-én érkezett el, alig három héttel azután, hogy feleségül ment Harry herceghez. Akkor még mosolygott és magabiztosan állt ott a család tagjai között a Trooping the Colour eseményen. Egy évvel később ez már nem így nézett ki.

Meghan az esemény előtt egy hónappal adott életet fiának, Archie-nak, és

2019. június 8-án ismét kiállt a balkonra – Erzsébet királynő 93. születésnapját ünnepelve. De mintha mindent elfelejtett volna, amit előző évben még tudott.

Sötétkék ruhát viselt, Noel Stewart kalappal kiegészítve. Bár kívülről minden a szokásos pompában zajlott, belül valami nagyon más volt.

Egy testbeszéd-szakértő, Judi James szerint Meghan ekkor kifejezetten ideges volt. „Olyan érzése lehetett, mintha elveszítette volna a ‘szárnysegédjét’” – mondta, utalva arra, hogy Harry éppen háttal állt neki, másokkal beszélgetett. „Ez a pozíció kizárta őt a nem-verbális jelekből, amelyek segíthették volna abban, hogy helyesen viselkedjen.”

A felvételeken jól látszik, hogy a királyi család tagjai vidáman csevegnek, még Harry is beszélget. Meghan ekkor láthatóan megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, talán zavarja, hogy nem ő a központi figura a magas szintű protokolleseményen.

Meghan valamit mond Harrynek, aki először röviden válaszol: „Igen, így van”, majd

amikor Meghan még egyszer hátrafordul, váratlanul rászól: „Fordulj előre.”

Amikor Meghan továbbra is figyeli őt, Harry még egy szóval és egy határozott fejbiccentéssel utasítja: „Nézz arra”, miközben a tömeg felé bök.

Meghan ekkor arccal a tömeg felé visszafordul, és ekkor kezdi el játszani a nemzeti himnuszt a zenekar.

A testbeszéd-szakértő szerint Harrynek ebben a helyzetben nem volt választása, és talán bosszantotta is a mindig középpontba kéredzkedő felesége: amikor

Meghan hátrafordult, Harry arckifejezése rezzenéstelen maradt, majd a második próbálkozásnál egy erőteljes szemöldökfelvonással jelezte az elvárásokat.

Judi James szerint Meghan teljes testtartásából és arckifejezéséből egyértelműen látszik, hogy ebben a helyzetben nem érzi magát jól.

„A gesztus, amivel Harry utasítja őt, inkább olyan, mintha egy rakoncátlan gyereknek szólna.”

Meghan arca nem sugároz boldogságot, amikor visszafordul, hanem inkább csak próbál „jó arcot vágni” a dologhoz. Ki gondolta ekkor, hogy meg lesz ennek még a böjtje?

Az erkélyen való megjelenés a legformálisabb és legnagyobb nyilvánosságot kapó események egyike.

A királyi család magasan állva, a tömeg fölött integet, ezzel is szimbolizálva társadalmi helyzetüket.

Pont ezért ennyire fontos, hogy minden gesztusuk, minden mozzanatuk hibátlan legyen.

Ez a fajta szigor még a család régebbi tagjaira is vonatkozik. „Még Vilmost is helyretette a királynő, amikor a balkonon lehajolt, hogy a kis György herceghez beszéljen” – emlékeztetett Judi James. 2016-ban ugyanis egy felvételen tisztán látszik, ahogy

II. Erzsébet finoman megérinti Vilmos karját és felfelé int neki, miközben azt mondja: „Állj fel, Vilmos.” Vilmos pedig azonnal fel is egyenesedett, enyhén zavarban.

Úgy tűnik, a brit királyi családban senki sem túl idős vagy túl fontos ahhoz, hogy a protokoll megsértése miatt rendre ne utasítsák.

Meghan számára ez volt az utolsó alkalom, hogy a Buckingham-palota erkélyén állt a többi királyi családtaggal együtt. A jelek szerint nem tudta megbocsátani, hogy neki mégsem szabad mindent. És azóta is törleszt.


Megosztom
Link másolása