Erdélyi Mónika most kimondta: Elég volt az ítélkezésből!
Erdélyi Mónika, az egykori népszerű tévés műsorvezető már évek óta influenszerként és You tuber-ként is építi új karrierjét, ám a népszerűséggel együtt járó öncélú bántásból is fakadó kritika néha túl sok.
A legfrissebb videójában egyedül ül a kamera elé, és kíméletlenül őszinte hangnemben válaszol a kellemetlen, bántó vagy éppen végtelenül tolakodó kérdésekre.
A végeredmény egy őszinte, emberi, de érzelmileg túlfűtött vallomás lett.
Bár Erdélyi Mónika luxushajós utazása sokaknál kiverte a biztosítékot, fontos látni: nem a hivalkodás vagy a pazarlás híve, sőt!
YouTube-csatornáján évek óta következetesen oszt meg olyan praktikus, hétköznapi ötleteket, amelyekkel bárki okosan gazdálkodhat – akár szűkösebb anyagi körülmények között is.
Mónikát sokan támadták az utóbbi időben, amiért lányával, Mollival rendszeresen utazgat – legutóbb egy luxushajós nyaralás miatt estek neki. A követők azt firtatták: „Miből telik rá?”
Kifejtette, hogy a házával kapcsolatban is valótlanságokat terjesztettek nem volt végrehajtás alatt a vagyona, csupán a házasság megszűnését követő vagyonmegosztásról volt szó.
Családja védelmében hangsúlyozta, hogy a lányai nem kényszerből szerepelnek a videókban, és a nagyobbik gyermeke azért nincs jelen, mert ő maga kérte ezt. A vádak, hogy Molli „rá van kényszerítve” a szereplésre, különösen bántóak számára.