Egyre többen aggódtak Britney Spearsért, aki most meghozott egy sorsdöntő lépést
Fordulat Britney Spears drámájában: öt héttel azután, hogy a rendőrök lekapcsolták ittas vezetés gyanújával, az énekesnő önként bevonult egy kezelőintézetbe. A hírt a 44 éves popsztár képviselője is megerősítette vasárnap.
Másnap engedték ki. A letartóztatást követően a stábja egyértelművé tette, hogy komoly lépésekre van szükség.
„Britney meg fogja tenni a szükséges lépéseket, és együttműködik a törvénnyel, és remélhetőleg ez lehet az első lépés egy régóta esedékes változás felé, amelynek be kell következnie Britney életében. Bízunk benne, hogy ebben a nehéz időszakban megkapja a szükséges segítséget és támogatást” – nyilatkozták akkor.
Az énekesnő volt férje, Kevin Federline már tavaly októberben vészharangot kongatott. „Lehetetlenné vált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ahonnan én látom, ketyeg az óra, és közeledünk az utolsó pillanatokhoz” – írta, majd hozzátette:
Az énekesnő küzdelmei régóta ismertek: 2008 januárjában hetek különbséggel kétszer is pszichiátriai megfigyelés alá került, a hosszú évekig tartó, apja által felügyelt gondnokságát pedig 2021-ben szüntette meg a bíróság.
A gondnokság feloldása óta Spears gyakran bizarr, ellentmondásos közösségi médiás bejegyzéseivel hívta fel magára a figyelmet, ami folyamatos aggodalomra adott okot a rajongói körében.
A mostani lépés, vagyis az önkéntes bevonulás a kezelésre sokak szerint egy lehetséges fordulópontot jelenthet az énekesnő életében, hetekkel a sorsdöntőnek ígérkező bírósági tárgyalás előtt.
