SZTÁR

Egerszegi Krisztina: „A férjemnek, a gyerekeimnek, de még a nővéremnek sem lehet könnyű mellettem”

Az ötszörös olimpiai bajnok nagyon ritkán beszél a családjáról és a magánéletéról. Most kivételt tett.

Megosztom
Link másolása

Az ötvenedik születésnap jó okot adhatna arra, hogy valaki visszanézzen az életére, különösen, ha olyan élete volt, mint Egerszegi Krisztinának. Most a Sportal.hu oldalnak k meg is tette. Az interjú különösen érdekes része az, amikor házasságáról és az anyaságról mesél.

Amikor férje, Vigassy Ádám megérkezett az életébe, valami mély és megfoghatatlan érzés tartotta mellette.

„Szerencsém volt, mert találkoztam Ádámmal, akinek a lelke azonnal megfogott. Ugyan átfutott rajtam, hogy a külső alapján nem igazán az esetem, de annyira éreztem, hogy nekem ő a „Nagy Ő”.

Így 26 év távlatából is elmondhatom, hogy a megérzésem akkor sem hagyott cserben...” – meséli, bár a kapcsolatuk kezdete korántsem volt olyan mesés, mint ahogy most visszanézve tűnik. Ádám éppen egy háromhetes sivatagi expedícióból tért vissza, ahol a geológusok mellett táborozott, és lefogyva, kimerülten állt előtte. És mégis: valami azt súgta neki, hogy ez a férfi az, akire vár, és akivel a jövőjét elképzelheti.

Az események hihetetlen sebességgel pörögtek. Krisztina az úszással 1996-ban hagyott fel, két évvel később már Ádámmal volt, és

a megismerkedésük első évfordulóján megtartották az esküvőt. Hamarosan jöttek a gyerekek is: Bálint 2000-ben, Barnabás 2002-ben, Zille 2004-ben.

Az aranyérmek nem voltak kitéve otthon, mert Egerszegi Krisztina azt akarta, hogy a gyerekei az apjukra nézzenek fel:

„Azt gondolom, egy fiú életében az apuka az első hős, rá kell, hogy felnézzen. Gondolj bele, hogy a férjemnek, a gyerekeimnek, de még a nővéremnek sem lehet könnyű mellettem!”

A három testvér egymás mellett próbálja megtalálni a saját útját. Zille sportol, Bálint fotográfusként diplomázott, Barnabás pedig az apjával dolgozik csapatépítők szervezésében – és közben szereti bütykölni az autókat. „Ez nem haszontalan, ugyanis vannak autós csapatépítők is” – nevet az édesanya, aki büszke arra, hogy mindegyik gyereke megtalálta a saját hivatását.

Ő maga az Úszó Nemzet Programmal járja az országot, és mindent megtesz, hogy továbbadja a sport iránti szenvedélyét. Elképesztő energiával és alázattal dolgozik, hajlandó hajnali öt órakor is találkozót szervezni, ha szükséges.

„Nekem természetes, hogy ha tudom, messzire kell mennünk, és korán kell odaérni, akkor hajlandó vagyok akár hajnalban is kelni.

Ráadásul Darnyi Tamással együtt megyünk, aki négyszeres olimpiai bajnok, és ő sem csinál ebből problémát. Akkor nekem miért kellene?” – mondja, mintha az egész életét ez a lendület és alázat vezérelte volna.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Kisbabát vár Azahriah rajongója, akivel annak idején a ToiToi mögött szerelmeskedett a zenész
A lány boldog, hogy anya lesz. Az örömhírt egy TikTok videóban jelentette be a rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

Gyermeket vár a lány, akit sokan csak Azahriah egyéjszakás kalandjaként ismernek.

2022-ben a Szolnoki Palacsintafesztiválon kapták rajta az énekest, hogy egy ToiToi vécé mögött együtt van egy lánnyal.

Az ügy úgy pattant ki, hogy valaki - etikailag teljesen gáz módon - felvételt készített az énekesről és a lányról, majd egy internetes oldalon közzétette a videót.

A kommentelők viszont nem ezen akadtak ki - pedig jogos lett volna a felháborodás a titokban készített felvétel és annak közzététele miatt - hanem az, hogy Azahriah akkor éppen párkapcsolatban élt Lunával. A megcsalt lány állítólag akkor éppen külföldön volt, így ő is csak a médiából értesült a történtekről. Luna akkor nagyon kiosztotta a kommentelőket.

Azahriah rajongója, aki vele volt a palacsintafesztiválon, később felfedte kilétét, és interjút adott Lakatos Levente podcastjében.

Elmondta, hogy kihasználva érezte magát, és rosszul esett neki, hogy az énekes nem állt ki mellette a médiában, és a közösségi oldalakon sem hárította el a rá irányuló gyűlöletcunamit.

A fiatal lányt annyi támadás érte az eset és az interjú miatt - nettó áldozathibáztatás volt -, hogy depressziós lett és Hollandiába ment. Most viszont egy örömhírrel jelentkezett: hamarosan édesanya lesz.

Három év elteltével sok minden változott ugyanis az életében: átalált a szerelem, vőlegénye van. A baba érkezését a lány TikTok-videóban jelentette be:

"8 hetes terhesen ezt a dalt hallani megerősít abban, hogy alig várom, leteljen a 9 hónap."

Forrás: Blikk

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Eddig tartott a szerelem: szakított Muri Enikő és Tóth Szabi a Story magazin szerint
A miértekre egyelőre nincsen magyarázat. A lap szerint mindez csendben történt.

Megosztom
Link másolása

Újabb szakítás a celebvilágban.

Egy ideje nincs együtt a Nyerő Páros egyik volt álompárja. A szakításról a Story magazin számolt be.

Muri Enikő és Tóth Szabi, aki egyben kollégája is, csendben szakított, és egy ideje már szét is költöztek

a lap információi szerint.

"A jó viszony ugyanakkor megmaradt, ahogyan szakmailag sem bútoroznak szét. Sőt továbbra is láthatjuk majd őket nyilvános rendezvényeken. A Sugarloaf énekesnője és a zenekar gitárosa 2019-ben jöttek össze, amikor Tóth Szabi már elvált ember volt. Kapcsolatukat nem kifejezetten titkolták, zenészkörökben sokan tudták, hogy egy párt alkotnak, de a nyilvánosság előtt nem verték nagy dobra viszonyukat. Az RTL realityje, a Nyerő Páros volt az egyetlen, amiben együtt szerepeltek"

- írja a Story magazin.

Mondjuk azért Instagramon voltak közös fotóik, ez azért nem nevezhető titkolózásnak.

Sajnáljuk, hogy így alakult. Pedig másfél éve még milyen nagy volt a szerelem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Súlyos dolgokkal vádolja Kulcsár Edinát egy kommentelő, ebből hatalmas botrány lehet
Az influencer csak egy ünnepi pillanatot akart megosztani, de azóta ezen a hozzászóláson pörögnek az emberek.

Megosztom
Link másolása

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti második gyermeke, Nina április 21-én ünnepelte 5. születésnapját.

Az influencer édesanya megosztott egy videót az alkalomról Instagramon.

Ám az ártatlan felvételből vihar kerekedett egy hozzászólás miatt.

A kommentelő ugyanis súlyos vádakkal illette Kulcsár Edináékat.

"Akik előfizetők, azoktól kérdezném (mástól valószínűleg hiába várok választ), több, mint egy hónapja nem volt tartalom a fizetős csatornán, a beígért 3-4 naponta helyett. Ez nem okoz problémát senkinek, hogy konkrétan semmit nem kapnak a pénzükért? Több, mint félmilliós bevételük van ebből havonta. Valamelyik posztnál kérdezte is egy hölgy, hogy hogyan tud leiratkozni, választ nyilván nem kapott. Szimplán érdekel, hogy másnak (főleg aki fizet ezért) mi a véleménye erről. Az lenne a minimum, hogy akkor bejelentünk, hogy ennyi volt, nem a semmire begyűjteni a pénzt, mert ez nettó átverés, szerintem"

- írta.

A kommentről egy képernyőfotót valaki feltöltött redditre is:Kulcsár Edina botrány koment reddit

Kulcsár Edina még 2023 őszén jelentette be, hogy újragondolja a közösségi médiában való jelenlétét. Úgy döntött, zárt csoportot alapít, melyben előfizetésért cserébe különleges tartalmakban részesülhetnek a tagok.

Via: NLC

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Pető Brúnó azzal dicsekszik, hogyan dugott pénzt Szabó Zsófi mellei közé a dekoltázsába
Egy humorosnak szánt, ám csöppet sem vicces, sőt egyenesen dehonesztáló történetet mesélt el Hajdú Péter műsorában.

Megosztom
Link másolása

Pető Brúnó nemrég Hajdú Péternél járt, a Beköltözve című műsorban.

Ott sokféle témáról esett szó, többek közt egy eddig nem hallott történetről - ez az adás előzeteséből derült ki.

Pető Brúnó elárulta, hogy először Szabó Zsófival az esküvőjén találkozott.

A menyasszonytáncnál nem tudta, hogyan illik odaadni a pénzt, mire az egyik barátjának az apja azt mondta neki:

"Csak menj oda és dugd a mellei közé!" Brúnó pontosan ezt tette: bedugta a pénzt Szabó Zsófi dekoltázsába.

Arról is szó esett, hogy A Nagy Duettben volt köztük némi csörte. Hogy képbe kerülj, mi volt az előzmény: A Nagy Duettben Pető Brúnó és Sydney van den Bosch előadása után Szabó Zsófi megemlítette, hogy a rapper évekkel később randira hívta őt, de ő visszautasította. Pető Brúnó erre úgy reagált, hogy a zsűriszékben ülő műsorvezető csak akkor mondott nemet, amikor megnézte, mennyi a bevételük, utalva arra, hogy a pénz befolyásolta a döntését.

Sem a dekoltázsos történet, sem ez a beszólás nem vicces, hanem egyenesen dehonesztáló, és semmi más célja nincsen, csak az, hogy lejárassa Szabó Zsófit. Hogy erre mi szükség van, az jó kérdés...

Az előzetest itt láthatod:


Megosztom
Link másolása