SZTÁR
A Rovatból

Durva, min ment keresztül Robert Pattinson: a Alkonyat-rajongók azt kérték tőle, harapja meg őket

Robert Pattinson most már nem menekül a Twilight elől: volt idő, amikor egyáltalán nem bírta elviselni a körülötte kitört őrületet.

Megosztom
Link másolása

Robert Pattinson éveken át inkább szabadult volna a Twilighttól, mostanra viszont eljutott oda, hogy már kifejezetten jó érzésekkel tud visszanézni arra az időszakra, amikor a fél világ Edward Cullenként rajongott érte.

A 39 éves színész az Alkonyat-filmekkel lett befutott világsztár,

miután eljátszotta a halhatatlanul sápadt, veszélyesen jóképű vámpírt, Edward Cullent.

Mellette ott volt akkori barátnője, Kristen Stewart is, aki Bella Swan szerepében lett ugyanannak a kulturális cunaminak az egyik legismertebb arca. A filmsorozat 2008 és 2012 között futott, Stephanie Meyer regényei alapján, és akkora tömegőrületet csinált, hogy abból sokan máig élnek, csak már másképp.

Pattinson most arról beszélt, hogy fiatalabban nagyon menni akart tovább, és akkoriban leginkább maga mögött hagyta volna az egészet, de az évek múlásával teljesen megváltozott benne ez az egész. A Mirror szerint úgy fogalmazott:

akkor még továbblépni akart, most viszont, hogy idősebb lett, és elcsendesedett a körülötte tomboló hisztéria, már tényleg nagyon jó érzésekkel gondol vissza a Twilightra.

Azt is mondta, még mindig erről kérdezik a legtöbbet, többet, mint bármi másról, amit azóta csinált. És ez azért elég nagy szó egy olyan színésztől, aki közben leforgatott egy rakás komolyabb filmet, aztán még Batmanként is újracsomagolták blockbusterhősnek. Szerinte az Alkonyat-filmek hatása a rajongókra még mindig óriási, és az egésznek az is új lendületet adott, hogy a streamingplatformok miatt megjött egy új generáció, amelyik már egyben darálta le az egészet.

Pattinsont ma már olyanok is a vámpíros korszakáról kérdezgetik, akik nagyjából még meg sem születtek, amikor kijött az első film.

A franchise közben a Kristen Stewart–Robert Pattinson–Taylor Lautner triót olyan sebességgel lőtte ki a világ tetejére, hogy utána évekig azt találgatták, ki marad meg közülük tartósan A-listás sztárként, és ki ragad bele örökre a tinivámpíros nosztalgiába. A filmsorozat világszinten több mint 3,4 milliárd dollárt hozott, a sztori a maga öt könyvvel és az azokból készült filmekkel betonozta be magát a popkultúrába.

Pattinson azt is felidézte, hogy

egy időben gyakorlatilag heti rendszerességgel fordult elő, hogy rajongók arra kérték, harapja meg őket, mintha tényleg Edward Cullen lenne,

és nem csak egy színész, akinek történetesen nagyon jól állt a mélabús pillantás. Azt mondta, pontosan ez volt az oka annak, hogy akkoriban ennyire szabadulni akart ezektől a filmektől, mert egyszerűen egyáltalán nem tudott megbirkózni ezzel az egésszel.

A kedvence egyébként az első rész maradt, és ezzel a rajongók tömegei vannak ugyanígy.

Közrejátszhat benne az is, hogy akkor még nem indult be ez az egész globális rajongói gépezet, és a szereplők még tényleg át tudták élni az egészet úgy, hogy az egy filmforgatás legyen, ne pedig egy állandóan üvöltő, vakuval villogó tömegpszichózis. De az is, hogy azt egy nő rendezte, Catherine Hardwicke, aki egész más, érzékenyebb kézzel nyúlt a történethez, mint a későbbi rendezők, akik akciófilmet csináltak a könyvekből.

Az Alkonyat később a streamingben is új életet kapott: előbb Netflixre került, mostanra viszont már az NBCUniversal-féle Peacockhoz vándorolt át.

Pattinson közben látványosan megpróbált kitörni a franchise-árnyékból, és elment inkább a függetlenfilmes irányba.

Olyan filmekkel szerzett komoly elismerést, mint a Good Time vagy A világítótorony, aztán végül visszatért a nagystúdiós ligába is, amikor Bruce Wayne-ként bevállalta a Batmant.

Az interjúban szóba került az apaság is. Pattinson és Suki Waterhouse 2024 márciusában lettek szülők, akkor született meg az első gyerekük, egy kislány. A pár 2023-ban jegyezte el egymást, és egy ideje folyamatosan mennek a találgatások arról, hogy időközben titokban össze is házasodtak.

Pattinson most arról beszélt, hogy az apaság rengeteg örömöt, nevetést és szórakozást hozott az életébe.

Azt mondta, türelmesebb lett tőle, de közben azt is érzi, hogy a gyerekneveléshez nincs használati útmutató, úgyhogy ő is menet közben tanulja az egészet, mint mindenki más.

A napokban ráadásul megint ráerősített arra a pletykára, hogy talán tényleg titokban elvette Suki Waterhouse-t. Kedden, amikor Zendayával együtt megjelent új filmjük premierjén, arról kérdezték őket, mi volt a legnagyobb titok, amit valaha megőriztek. Pattinson erre elég sejtelmesen annyit mondott: ugyanaz, mint neked.

Mindezt úgy, hogy Suki is ott volt az eseményen, szóval az internet azonnal nekiállt kombinálni.

Zendaya közben szintén a titkos házasság-pletykák között lavírozik Tom Holland oldalán, úgyhogy a válasz különösen hálás alapanyag lett a celebhírekből élő világnak. Az amerikai színésznőt ugyanis nemrég egy egyszerű aranykarikával látták a bal gyűrűsujján, közvetlenül a félmillió dolláros, Jessica McCormack által tervezett eljegyzési gyűrűje mellett, amelyet 2025 januárjában mutatott meg először.

Mindenesetre Pattinson mostanra láthatóan odáig jutott, hogy már nem úgy tekint a Twilight-korszakára, mint valamire, amit túl kell élni,

hanem mint egy teljesen abszurd, időnként nyomasztó, de végül meghatározó fejezetre az életében. Magyarul: hosszú út volt, de végül kibékült Edward Cullennel.

Via DailyMail


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Amszterdamban ünnepelték Kanye West 49. születésnapját, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy felesége, Bianca Censori egy olyan testszínű, vákuumcsomagolt latex bodyban jelent meg, ami mellett a meztelenség már-már prűd opciónak tűnik. A napot pedig egy ennél is direktebb vizuális üzenettel indította: egy g-stringben, négykézláb pózolva köszöntötte férjét az Instagramon.

A páros ezzel újra kipipálta a kötelezőt, és célkeresztbe állította a határfeszegető önreprezentációt, ami náluk már rég nem kivétel, hanem a gondosan felépített márka alapszabálya.

Az esti születésnapi bulira Amszterdamban került sor, ahol Bianca a már említett, mélyen dekoltált, hosszú ujjú, feszülős csodában vonult, amit egy pár fehér platformszandállal és két copfba kötött frizurával tett teljessé, ahogy arról a TMZ is beszámolt. A rapper ehhez képest a visszafogottság szobra volt egy egyszerű fekete szettben, világos pólóval. A helyszínre kézen fogva érkeztek, mosolyogtak a kamerákba, majd eltűntek az épületben, mintha csak egy átlagos randiestre indultak volna.

A nappali felvezetés ehhez képest sokkal kevesebbet bízott a fantáziára: a merész fotó mellé Bianca egyértelmű üzenetet is posztolt, amiben szerelméről biztosította a férjét.

„Boldog születésnapot @ye. Mindennél jobban szeretlek” – írta, ezzel tökéletesen illusztrálva a kettős játékot, amiben az extrém vizualitás és a személyes üzenetek kéz a kézben járnak.

A képbe ráadásul egy harmadik, már-már szürreális elem is bekerült, amikor felbukkant a hír, hogy nemrég Kanye egyik fellépésén Bianca Kim Kardashian gyerekeivel, Chicagóval és Psalmmal is együtt volt látható. Ez a furcsa családi dinamika tovább árnyalja a róluk kialakult képet.

Censori korábban már megpróbálta megmagyarázni a saját, sokak szerint bizarr viselkedését. Egy Vanity Fairnek adott interjúban gyakorlatilag a saját művészeti hitvallását vázolta fel, amikor kifejtette, hogy az egész nem minősül pőreségnek, hanem egyfajta alkotói folyamat része, amivel következetesen ugyanazt a képi világot ismétli.

Ahogy fogalmazott: „Élem a művészetemet.”

A 2025-ös Grammy-gála körüli botrányok idején a páros megítélése új szintre lépett: Bianca szinte teljesen meztelen szettje hetekig tematizálta a médiát. Bár a pletykákkal ellentétben a TMZ később tisztázta, hogy a párost nem vezették el a rendőrök, az esetet követően felröppentek ellenőrizhetetlen sajtóhírek több tízmilliós anyagi veszteségről és egy esetleges válásról. Ennél konkrétabb, hogy Censori az év elején a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy a meztelenséget nem tartja megbotránkoztatónak, hanem a művészi kifejezés részének tekinti.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Négy évvel az eladás után is visszahúz a szíve a régi otthonukba – Balázs Klári őszintén beszélt a fájdalmáról
Balázs Klári őszintén beszélt arról a nehéz érzésről, amit a saját kezűleg épített Korda-villa elengedése okoz. Bár a jelenlegi, csendes lakásukkal elégedettek, a régi otthonuk iránti kötődésük nem múlt el.
Sassy - sassy.hu
2026. június 09.


Megosztom
Link másolása

Balázs Klári a minap összeszedte a bátorságát, és négy évvel a legendás Korda-villa eladása után először autózott a Szikla utcában, ahol egy apró réztábla jelzi már csak, hogy kik is laktak ott 1992 és 2022 között. Az énekesnőnek azonnal megdobbant a szíve – mesélte Story magazinnak egy interjú során.

Az érzés pedig kölcsönös, a régi szomszédok a mai napig írnak nekik, és nemcsak onnan, hanem a következő, Pusztaszeri úti állomásról is, ahol egy rövid ideig laktak. Klári azt a házat is megnézte, amit azóta szépen felújítottak, és ahol ma már a postaládák árulkodnak arról, hogy több család osztozik az egykori otthonon. A kötődés a múlthoz tehát tapintható.

„Vágyunk vissza a Szikla utcába, hiszen az első téglától az utolsóig mi építettük. Az a ház volt a mi kettőnk nagyon nagy alkotása, az volt a bázisunk.”

Ehhez képest a jelen egy sokkal nyugodtabb, második emeleti, Kamaraerdőre néző lakás, ahol a terasz végre rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Ez pedig komoly előrelépés ahhoz képest, hogy a Szikla utcában még hálóinges fotó is készült róla. A kérdés már csak az, meddig tart ez a béke, Korda György ugyanis még most is tele van tervekkel, és a felesége szerint bármikor előállhat egy újabb ötlettel.

„Gyuri nagyon jó formában van. Ilyenkor bármi kitelik tőle. Az is, hogy azt mondja, költözzünk még egyszer”

– mondta nevetve, ami egy olyan párnál, akik eddig már tizenhatszor cseréltek otthont, egyáltalán nem elképzelhetetlen költözés.

A mindennapokat most az egymásra figyelés és az egészségmegőrzés határozza meg. Klári elárulta, hogy neki is volt egy kisebb egészségügyi problémája, de szerencsére már jól van, miközben a férjére figyel: „mint a tigris, úgy jár a szemem”. Ha Korda kettőnél több almafröccsöt iszik, vagy a kelleténél több fagyit eszik, másnap már jön is a figyelmeztetés.

A színpadot sem hagyták el teljesen: bár tudatosan kevesebb fellépést vállalnak, meghívást kaptak a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, és készülnek az év végi nagykoncertre is.

A szakmai elismerés témája is előkerült, különösen a hiányzó Kossuth-díj kapcsán. Korda György szerint a legnagyobb elismerést már megkapta, amikor idén áprilisban domborművet avattak róluk a reptéren, de azért finoman odaszúrt a döntéshozóknak.

„Szívből remélem, hogy olyan időszak köszönt be a politikába, ahol egy művészeti díjnál újra számítani fog, hogy egy énekes hogyan énekel és milyen a hangja.”

A reptéri dombormű egyébként nem az első nagy dobásuk volt a légikikötőben: 2024-ben, a Liszt Ferenc repülőtér állami visszavásárlásához kapcsolódó promóciós videóban is főszerepet kaptak az ikonikus Reptér című slágerükkel. A közelmúltban a magánéletükről is nyíltan beszéltek, Korda György például a házasságukat próbára tevő súlyos betegségéről, és arról is vallottak, miért nem vállaltak gyermeket.


Megosztom
Link másolása