Blake Lively nem hátrál meg: a bíróság részben elutasította a Justin Baldoni elleni szexuális zaklatási keresetét
Blake Lively, az It Ends With Us (Velünk véget ér) sztárja hosszú közleményben szólalt meg közösségi oldalán, miután a bíróság részben elutasította a Justin Baldoni elleni szexuális zaklatási keresetét.
A színésznő elmondása szerint készen áll arra, hogy bíróságon folytassa a harcot:
– írta, hozzátéve, hogy azért fordult jogi útra, mert folyamatos retorziók érték, miután saját és mások számára biztonságos munkakörnyezetet kért.
Lively hangsúlyozta: nemcsak önmagáért emelte fel a hangját, hanem azokért a nőkért is, akik online zaklatás áldozataivá váltak. Üzenetét erőteljes zárással fejezte be: továbbra is eltökélt abban, hogy leleplezze azokat a rendszereket és embereket, akik ártani, megszégyeníteni vagy elhallgattatni próbálják az áldozatokat.
– írta Instagram történetében, egy sárkány emojival nyomatékosítva szavait.
A Blake Lively és Justin Baldoni közötti botrány a közös filmjük, az It Ends With Us forgatása után robbant ki, és azóta is folyamatosan eszkalálódik. Lively a rendezőként és partnerként is jelen lévő Baldonit szexuális zaklatással és megfélemlítéssel vádolta meg. A színésznő állítása szerint a munkafolyamat során több helyzet is átlépte a szakmai határokat, és amikor mindezt szóvá tette, nem támogatást, hanem ellenállást kapott: szerinte megpróbálták elhallgattatni, sőt lejáratni.
Sőt, a történetbe a színésznő férje, Ryan Reynolds is belekeveredett. A két fél narratívája élesen szemben áll egymással, és a nyilvánosság előtt zajló adok-kapok csak tovább fűti a botrányt.
Via TMZ
