SZTÁR

Ashton Kutcher élete legmegalázóbb időszakának nevezte a válását a 15 évvel idősebb Demi Moore-tól

Akkor pedig „k.vára kiakadt”, amikor később Demi Moore a könyvében kiteregette a magánéletük rázósabb részeit.
Sassy - sassy.hu
2023. február 02.


Megosztom
Link másolása

Ashton Kutcher nemrég interjút adott az Esquire magazinnak. A beszélgetés során a Demi Morre-ral való fájdalmas szakítás is szóba került.

Mint az ismeretes, a két színész 2003-ban jött össze, amikor Ashton Kutcher 26, Demi Moore pedig 41 éves volt. 2005-ben házasodtak össze, és 2011-ben szakítottak, a válást pedig 2013-ban mondták ki.

Miután bejelentették, hogy szétválnak az útjaik, a bulvárlapok arról írtak, hogy Ashron Kutcher állítólag megcsalta a színésznőt. Demi Moore ráadásul 2019-ben megjelent Inside Out című memoárjában azt állította, hogy a kapcsolatukban az okozott fordulópontot, amikor Ashton Kutcher megkérte, hogy legyen benne egy hármas szexben. A könyvben leírta azt is, hogy amikor teherbe esett, majd elvetélt, lelkileg annyira megviselték a történtek, hogy ismét inni kezdett.

Ashton Kutcher az interjúban arra is kitért, hogy amikor megjelent Demi Moore könyve, nem örült neki. Akkor már régen együtt volt Mila Kunis színésznővel, két gyermekük is született, és bár amennyire csak tudják, óvják a magánéletüket, a könyv megjelenése után a sajtó figyelme rájuk irányult. Ez pedig azzal járt, hogy a bulvársajtó munkatársai a gyerekeikre is rászálltak. Azt mondta, rohadtul dühös volt emiatt.

A Demi Moore-ral való kapcsolatáról a színész azt mesélte, hogy amikor beleszeretett a színésznőbe, egy csapásra megváltozott az élete. Rendszeresen szerepelt a sajtóban, ráadásul három lány mostohaapja lett.

(Rumer, Tallulah és Scout Demi és Bruce Willis házasságából született.)

"Huszonhat éves voltam, és felelősséget vállaltam egy nyolcévesért, egy tízévesért és egy tizenkét évesért. Valószínűleg így élik meg a tini szülők a húszas éveiket. Imádom a gyerekeket. Ha nem így lenne, nem vettem volna el egy olyan nőt, akinek már három gyereke van. Csodálatos ötletnek gondoltuk, hogy legyen még egy baba"

- mondta a színész,

Bár Demi Moore teherbe esett, végül elvetélt, később lombikprogrammal próbálkoztak, sikertelenül. Ashton Kutcher erről azt mondta, fájdalmas dolog egy gyermek elvesztése.

A válásukat egyébként mindketten megszenvedték, a színész pedig a mai napig úgy írja le, mint élete nagyon megalázó időszakát.

Úgy véli, semmi nem jelent akkora bukást és veszteséget, mint egy rosszul sikerült házasság. A volt feleségéről mindezzel együtt szeretettel beszélt.

Mindenesetre azt is elárulta, hogy "k.vára kiakadt", amikor megjelent Demi Moore önéletrajzi könyve, benne a kapcsolatuk rázósabb részeivel.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katie Holmes lánya 18 éves lett és pont úgy néz ki, mint édesanyja anno a Dawson és a haverokban
Suri Cruise a 18. születésnapját teljesen átlagos módon ünnepelte, New York utcáin sétálgatott, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Április 18-án töltötte be 18. életévét Katie Holmes és Tom Cruise lánya, Suri Cruise. Suri-ról már többször is írtuk, hogy édesanyja kiköpött mása, és ha lehet, ez azóta csak fokozódott.

Nem tudom, hányan emlékeznek itt még a Dawson és a haverok című nagysikerű tini sorozatra a 2000-es évekből, aminek köszönhetően Katie Holmes világhírű lett.

A Joey Potter karakterét játszó színésznő csak pár évvel lehetett idősebb Surinál, mikor a forgatáson dolgozott, és az akkori fotókat és felvételeket látva azt kell, hogy mondjuk, hogy megdöbbentő a hasonlóság.

A várttal ellentétben egyébként Suri Cruise nem kerített nagy feneket a 18. születésnapjának, teljesen hétköznapi szerelésben sétálgatott New York utcáin, ahol elment vásárolni, vett egy kávét és egy csokor virágot, majd találkozott a barátaival.

A Suriról készült aktuális képeket ITT lehet megnézni.

Ugyan kiskorában gyakran arról írtak a lapok, hogy nyilvánosan hisztizett, vagy hogy szülei érdekes dolgokat engedtek meg neki, mostanra teljesen átlagos tinédzserként éli az életét mindenféle kihágás nélkül.

Láthatóan nagyon jó kapcsolatot ápol édesanyjával, míg édesapjával minden kapcsolatot megszakítottak már évekkel ezelőtt.

Most azonban még egy köteléknek vége szakad, hiszen a 18. életév betöltésével Tom Cruise-nak többé nem kell gyerektartást fizetnie, ami a hírek szerint évi 400 ezer dollárt, azaz olyan 150 millió forintnak megfelelő összeget tett ki.

Via: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Liptai Claudia kislánya gyönyörű nővé cseperedett, és már menyasszonyi ruhát próbál
Panka modellként dolgozott egy magyar divattervezőnél, édesanyja pedig büszkén osztotta meg a róla készült fotókat.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Liptai Claudia megmutatta kislányát, Pankát, aki már nem is olyan kicsi. A megosztott képekről ugyanis egyértelműen látszik, hogy Panka már igazi nővé cseperedett.

Szerencséjére pedig 17 évesen olyan kapcsolatot ápol édesanyjával, ami irigylésre méltó, mindenhova együtt mennek, és szeretnek sok időt együtt tölteni.

Ezúttal Panka éppen egy esküvőruha márka modelljeként próbált fel szebbnél szebb esküvő ruhákat, amiről édesanyja büszkén osztott meg fotókat.

„Az én barna hercegnőm.” - írta a poszthoz többek között Claudia.

A képeket ITT lehet megnézni.

Via: Bors


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Lékai-Kiss Ramóna bikinis fotói tarolnak az instán
A műsorvezető a húgával indult útnak, az úti céljuk: Spanyolország.
Sassy - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Lékai-Kiss Ramóna megmutatta alakját a közösségi médiában, amikor bikinis fotókat posztolt a spanyol tengerparton töltött csajos nyaralásáról. A kommentelők sem mentek el amellett szó nélkül, hogy a műsorvezető milyen jó formában van.

Ramóna ugyanis ritkán látott húgával indult útnak, méghozzá nem is akárhova, hiszen Spanyolország felé vették az irányt.

Az Instagram teli van posztokkal és történetekkel, melyekből könnyedén betekintést nyerhetünk a nyaralásba, és legutóbb egy bikinis fotó érkezett.

A felvétel a tengerparton készült, melyen Ramóna a vízben élvezi a jóidőt, egy párducmintás, pánt nélküli bikiniben.

A poszt nagy sikert aratott, a kommentelők megdicsérték a műsorvezető alakját:"Rami, ez 10 pont” - írta valaki.

„Uuu, de brutál jóóó alakod van”

- olvasható egy mások hozzászólás.

A fotót ide kattintva tudod megtekinteni.

Ramóna az elmúlt években látványosan sokat fogyott, és egy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy 2022-ben életmódváltásba kezdett. Tudatosabban táplálkozik és rendszeresen sportol, ami látványos eredményekhez vezetett.

Forrás: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Óriásit nőtt Berki Mazsi kislánya, itt a legfrissebb fotó!
Mazsi friss, névnapos képet osztott meg a kis Emmáról.
K.O. - sassy.hu
2024. április 19.


Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi kislánya, a kis Emma már két és fél éves, és mint azt az influenszer legújabb posztjában látni is lehet, óriásit nőtt az utóbbi időben.

A fotót a kislány névnapja alkalmából osztotta meg az anyukája, Emma pedig imádnivalóan mosolyog a kamerába. Mindezt igazi hercegnőként, virágos szandálban és virágos tüllszoknyában, rengeteg virág és egy szép plüss mackó társaságában.

„Boldog névnapot minden Emmának!” - írta Mazsi a posztja mellé, a képhez pedig, ahogy arra számítani is lehet, özönlenek a kommentek. Sokan ezúton köszöntötték a kislányt, mások arra a következtetésre jutottak, hogy a kis Emma mennyire hasonlít az anyukájára.

„Tiszta anyukája! Boldog névnapot neki!”
- írta valaki, míg más azt jegyezte meg: „De szép kislány. Nagyon cuki!”

A fotót IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Via: Femina


Megosztom
Link másolása