Áll a bál Timothée Chalamet körül: előkerült egy pornósztár, aki 3 évig járt a színésszel
Brody Jenner most épp családi szóvivőként lépett színre, és megvédte a húgát, Kylie Jennert, meg Kylie pasiját, Timothée Chalamet-t is, miután felröppentek azok a hírek, hogy a színésznek korábban románca volt az egykori felnőttfilmes Sarah Tenával.
– írta Brody egy Page Six-féle Instagram-poszt alá hétfőn.
Aztán még oda is szúrt egyet:
„Ez a lány teljesen nyilvánvalóan csak figyelmet akar, és ezt mindenki átlátja.”
Sarah Tena egyébként a héten került be a bulvárhírekbe, miután előállt azzal, hogy szerint évekig tartó viszonya volt a háromszoros Oscar-jelölt Chalamet-val.
A 32 éves nő a Daily Mailnek azt mondta, hogy
„Azt gondoltam, hogy ki ez a színész, mert addig még sosem láttam, úgyhogy megnéztem az Instagramját” – idézte fel. „Aztán azt mondtam magamnak, hogy oké, ez a srác jóképű. Eltelt pár hét, és kitett egy sztorit.”
Három hónappal később a színész állítólag reagált is, méghozzá azzal, hogy belájkolta az üzenetét. Innen pedig Tena szerint odáig jutottak, hogy végül randizni kezdtek, első találkozójukra pedig egy barát tengerparti házában került sor a kaliforniai Santa Monicában.
Tena szerint ezután majdnem kéthavonta találkozgattak, aztán 2022 júniusában ő már úgy érezte, hogy ebből valami komolyabb is lehetne.
„Szerelmes voltam Timothée-ba, igen. Nem pont ezekkel a szavakkal mondtam el neki. Azt mondtam, hogy vannak érzéseim iránta, és nagyjából azt is kifejeztem, hogy szeretném folytatni. Tudattam vele, hogy azt akarom, hogy ez valamivel következetesebb legyen… azt akartam, hogy több időt szakítsunk egymásra. New York valahogy végleg megerősítette ezt bennem” – mondta a lapnak.
Kevesebb mint három héttel később a 30 éves Chalamet-t már a mostani barátnőjével, a 28 éves Kylie Jennerrel látták együtt Jean Paul Gaultier párizsi divatheti bemutatóján.
Azóta meg nagyjából elválaszthatatlanok. Két éven át jöttek a közös felbukkanások, lesifotók, találgatások, majd 2025 májusában végül hivatalosan is megérkeztek a vörös szőnyegre együtt, ahogy azt egy rendes celebkapcsolattól elvárja a világ.
A következő januárban a Dűne sztárja már nyilvánosan is szerelmet vallott Jennernek, amikor átvette a legjobb színésznek járó díjat a Critics Choice Awardson.
Nem sokkal később pedig egy bennfentes a Page Sixnek már azt is elmondta, hogy a páros együtt él, és „gyakorlatilag olyanok, mintha házasok lennének”.
Via PageSix
