A vörös rózsa tilos, a liliom életveszélyes lehet: Anyák napi virágkalauz, hogy ne legyen kínos meglepetés a vége
Igen, megint itt van, a májusi első vasárnap, a nap, amikor egy nemzet próbálja virágba és bonbonba sűríteni az egész éves hálát, szeretetet és a fel nem vett telefonokat. A pánik pedig valós: melyik virág üzeni azt, hogy „köszönöm, hogy vagy”, és nem azt, hogy „ezt találtam a benzinkúton”?
A virágok ugyanis titkos nyelven beszélnek, és egy rosszul választott csokorral többet lehet ártani, mint egy elfelejtett névnappal. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a virágpiaci szimbolikába, érdemes észben tartani a legfontosabbat: ha az édesanyád macskát tart, a liliommal ne is próbálkozz. Ez a virág erősen mérgező a macskákra nézve, és rendkívül erős illatot áraszt.
Ha ennél konkrétabb üzenetet küldenél, a színek segítenek: a rózsaszín a szeretet és a jó kívánságok jele, a piros a mély, szívből fakadó kötődést és megbecsülést jelenti. A halványlila a bölcsesség és elegancia szimbóluma, így nagymamáknak tökéletes választás, míg a sárga és narancs a kortalan vidámságot hozza el. A fehér a tisztaság és a hála virága, de ezt viszik a leggyakrabban a temetőbe is az elhunyt édesanyáknak, szóval csak óvatosan.
Ez a virág a túláradó szereteten túl a szépséget és az erőt is képviseli, az ázsiai kultúrában pedig egyenesen szerencsehozó, bőség- és gazdagságszimbólum, ami állítólag még a lakás energiaáramlását is felturbózza. A rózsaszín és lila a tiszteletet és csodálatot, a zöld és sárga a jó egészséget és szerencsét, a fehér pedig a lelki tisztaságot és őszinte hálát jelképezi. Ráadásul vágott és cserepes formában is feltűnően sokáig bírja.
A liliom az a virág, ami garantáltan betölti a teret, nemcsak a méretével, de az illatával is. A narancssárga és pinkes árnyalatok a szerencsével, boldogsággal és az anyasággal kapcsolódnak össze, a rózsaszín a csodálatot, a hófehér pedig az őszinte szeretetet és tisztaságot szimbolizálja.
Ha valami maradandót adnál, a hortenzia a te virágod, ami a hálát, a megbocsátást és a szépséget szimbolizálja. Ezt érdemes dézsában megvenni, hogy aztán a kertben vagy a teraszon éljen tovább. A kék a megértést és a mély hálát, a rózsaszín a szeretetet és őszinteséget, a fehér a tisztaságot és jólelkűséget, a lila pedig a megértést és a bőséget jelképezi.
Anyák napján a szakértők szerint a vörös és a piros felejtős, mert az a romantikus szerelem terepe. Helyette a sötét rózsaszín a megbecsülést és a hálát, a babarózsaszín a boldogságot és a csodálatot (kismamáknak különösen ajánlott), a barackszínű a köszönetet, a sárga pedig a jókedvet és a vidámságot fejezi ki.
