A Való Világban megismert Czifra Noémi a gödör aljáról állt talpra: „Tudtam, nem lehet az a célom, hogy minden reggel beb.ok”
Czifra Noémit 2002-ben ismerte meg az ország, amikor a Való Világ első két évadában műsorvezető volt Stohl András mellett.
Nóci két éven át a csúcson volt, interjúkat adott, fotózásra járt, felvételekre rohant, élő adást vezetett.
Nem esett kétségbe, mert közben megszületett a kisfia, jól érezte magát az anyaszerepben.
Egy idő után úgy érezte, sehol nincsen helye, még a kisfiának is egyre kevésbé van rá szüksége.
Az Egyszer lent podcast egyik adásában Czifra Noémi őszintén elmondta a történetét, és azt, hogyan állt talpra az élet adta pofonok után.
A bajok elmondása szerint nem rögtön azután kezdődtek, amikor nem hívták vissza a Való Világba, hanem később, amikor a kisfia óvodás lett, rá pedig egész súlyával ránehezedett a mellőzöttség érzése. Sorra visszamondták a munkáit, és úgy érezte, sehol nincsen helye, és bezárultak az ajtók. Nem tudott váltani, mert elég speciális a showbiznisz, amiben korábban kiteljesedett. Sajnos nem tudott jó megküzdési módot választani. Inni kezdett.
És azután észrevétlenül emelkedett a mennyiség és az alkalmak száma, olyannyira, hogy már egy üveg bort megivott egyedül, otthon.
- mondta.
Éveken át az ivással tompította a rossz érzéseket. Már napközben is ivott.
- mondta Czifra Noémi a podcastben.
Nóci visszaköltözött a szüleihez, keresett és talált is munkát, de még mindig ivott titokban. Egy szerencsétlenül végződő este után, amikor elaludt az autójában, bíróságra került az ügy, sokáig ezen csámcsogott a sajtó. Később bebizonyosodott, hogy nem vezetett ittasan.
Spiritualitással is foglalkozott, rengeteget dolgozott magán, hogy megértse az érzéseit és talpra álljon.
A teljes adást erre a linkre kattintva találod.