Rubint Réka elárulta, miért tekinti isteni jelnek a rákbetegségét: túl van a hetedik kemoterápiás kezelésen
A hetedik kemoterápiás kezelésén van túl a PEComa nevű daganattal diagnosztizált fitneszedző. A betegséget jelzésnek tekinti, ami megállította a kényszeres mozgásban és a pihenés nélküli életmódban.
Eljött volna az idő, hogy a színpadon, az emberek szeme láttára esem egyszer csak össze.” – mondja Rubint Réka, aki a betegségét ma már egyfajta isteni jelnek tekinti, ami megmentette önmagától.
Négy évnyi küzdelem után a fitneszedző április elején állt a nyilvánosság elé, amikor a TV2 Napló című műsorában levette parókáját. A döntéshez a kezelések miatti hajhullás és a találgatások lezárásának szándéka is hozzájárult.
„Fel vagyok töltődve energetikailag, csordultig tele van a szívem szeretettel” – mondta a Storynak. A gyógyulását a rendszeres, napi kétszeri meditáció is segíti. A betegségre ma már nem teherként, hanem egyfajta útmutatásként tekint.
A diagnózist követő időszak nemcsak őt, hanem az egész családját megterhelte. Három évig a gyerekeik elől is titkolták a betegséget.
Férje, Schobert Norbert korábban arról beszélt, hogy a diagnózis idején egyszerre estek át több válságon, és minden anyagi és mentális erejüket a gyógyulásra fordították. „Minden pénzünket, minden energiámat abba ölöm bele, hogy a feleségem meggyógyuljon” – nyilatkozta a Storynak.
Az Egészségügyi Világszervezet 2002 óta tart nyilván önálló kórképként. Ritkasága és sokfélesége miatt a diagnózisa kihívást jelenthet.
A színpadon való összeesés rémképe helyett egy új, tudatosabb élet ígérete rajzolódik ki előtte, miközben a célja változatlan: a teljes gyógyulás és mások segítése.
Via Story.hu
