SZTÁR

A Pákó-vallomás: „mintha csak eltervezte volna, hogy kihoz a sodromból”

Megszólalt Fekete Pákó is a Farm VIP balhé óta, és elmondta, miért fenyegette veréssel Bálint Antóniát. Toncsi a többiek szerint is provokált.

Megosztom
Link másolása

Bálint Antónia provokálta Fekete Pákót a Farm VIP több résztvevője szerint is. A kérdés, hogy vajon ez elegendő ok-e megfenyegetni valakit, egyelőre megválaszolatlan. Az viszont biztos, hogy egy ponton Pákó nem bírta a feszültséget.

A Borsonline szemlézte a VIP gyűlést, amelyen elhangzott, melyik résztvevő mit gondolt az incidensről, ami

igazából nem csak egy oda nem adott fakanálról szólt.

Barna Judit, aki a villámhárító szerepét próbálta játszani a történetben, kifejtette Pákónak, hogy nővel így nem lehet beszélni "sőt, senkivel", tette hozzá. Be nem fejezett megjegyzése pedig:

"Viszont az, ahogyan a Toncsi…"

Szóval lehet, ő is érzékelt valami feszültséget Bálint Antónia viselkedésében. Ehhez fűzte még, hogy őt úgy nevelték, hogy

"a kérem szépen és a köszönöm szépen az egy alapvető dolog, mert így tiszteled meg a másikat."

MC Ducky szerint Toncsiban "van egy olyan energia", ami kicsit utasító és tanító nénis, és ezt nem sokan viselték jó szívvel. Bár szerinte Toncsi nem érzi, hogy ilyen lenne, ő mégis látja ezt.

Pumped Gabo Bálint Antóniának szólt egyenesen.

"Lehet, hogy téged meglepett, hogy a Pákó így neked ugrott, de neki ez az utolsó csepp volt a pohárban.

Vannak olyan emberek, akik lenyelik, lenyelik, lenyelik, aztán egyszer csak kitör belőlük. Ő egy őszinte, tiszta érzésű ember. Volt egyszer-kétszer, amikor én is hallottam, hogyan szóltál a Pákóhoz, vagy mondjuk akár hozzám is.

Az a baj, ahogy mondod."

- szögezte le.

Bálint Antóniát végül kiszavazták, aki annyit mondott:

"Nagyon ösztönösen létezem a világban, és ezek szerint nem veszek észre dolgokat, amikkel akaratomon kívül megbánthatok valakit. Erre oda kell figyelnem."

Fekete Pákó a forgatás óta megbánta tettét, és elhűlve nézte magát a felvételen.

"Nagyon rossz volt látni, hogy elvesztettem a fejem.

Elmondani sem tudom, hogy mennyire sajnálom és szeretnék itt is bocsánatot kérni Bálint Antóniától. Mentségem nincs, csak azt tudom elmesélni, hogy én hogyan éltem meg az egészet.

Az első perctől kezdve azt éreztem, hogy Antónia provokált engem. Ez egyre erősebb lett, ahogy közeledett az első gyűlés ideje. Mintha csak eltervezte volna, hogy kihoz a sodromból, hogy aztán mindenki engem jelöljön párbajra" - mondta el, és még hozzáfűzte, hogy

bár azt mondta Antóniának, megverné, soha nem tenne ilyet. Csak mivel nem ismeri a magyar nyelvet, nem tud úgy veszekedni, "ahogyan illene."


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Elon Musk 15 millió dollárt és havi apanázst ajánlott a nőnek, hogy hallgasson a fiukról
A fajfenntartás elsődlegességének hívője, az apaság és gyermeknemzés gránitoszlopa egészen jó megélhetést kínált ivadéka anyjának, csak fogja be a száját, és ne szóljon a zabigyerekükről.

Megosztom
Link másolása

Elon Musk felajánlotta, hogy tetemes összeget fizet Ashley St. Clairnek, hogy az ne szóljon közös gyermekükről senkinek.

A The Wall Street Journal beszámolója szerint az iparmágnás és önmaga által felkent politikai megmondóember felajánlotta, hogy

egyszeri 15 millió dolláros (5,3 milliárd forintnak megfelelő) összeget ad a 26 éves influencernek, valamint havi 100 000 dollár "támogatást", ha kisfiuk, Romulus kiléte titokban marad.

Egy, a nőhöz közel álló forrásra hivatkozik a People, a bennfentes azt is megerősítette, hogy más anyákkal is folytak hasonló tárgyalások.

A Wall Street Journal riportja szerint

apasági teszt is bizonyítja, hogy a kissrác édesapja 99,9999% valószínűséggel Musk.

St. Clair még februárban dobta le az atomot X-en tett bejelentésével, miszerint tavaly szeptemberben megszülte Muskkal közös gyermekét, aki

a Tesla alapító 14. ivadéka - legalábbis akikről tudni.

A nő állítólag nem akarta közölni, ki az apa, de "kénytelen volt", mert a bulvármédiának szándékában állt megosztani ezt az információt, és neki kutya kötelessége volt ezt megelőzni.

Most pedig már azt is tudjuk, hogy mennyit ért volna, ha nem szól Romulus apukájáról. Musk tagadta, hogy anyagilag megzsarolta volna a nőt, és nem von meg tőle pénzt azért, mert apaként tüntette fel. Állítása szerint, bár ő nem biztos abban, hogy ő az apa,

így is fizet gyerektartást, amelyet évi 500 ezer dollárban és egyszeri 2,5 millió dollárban határozott meg önhatalmúlag.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Átvertek minket? Kiderült a Casablanca című film leghíresebb jelenetének döbbenetes titka!
Casablanka – a film, amit mindenki látott, de senki nem úgy, ahogy tényleg forgatták.

Megosztom
Link másolása

A Casablanca című filmben a zárójelenet, ahol Rick és Ilsa elbúcsúznak a ködben, nemcsak a mozitörténet egyik legismertebb képsora – hanem egy egészen különleges filmes illúziógyakorlat, amit nyolcvan évig szinte senki nem vett észre.

Nincs reptér, nincs gép, nincs éjszaka

Az 1942‑es klasszikus vége – Humphrey Bogart és Ingrid Bergman a repülőgép mellett, éjszaka, ködben, könnyek között – minden filmtoplista állandó vendége. De mint kiderült,

sem az éjszaka, sem a reptér, sem a gép nem volt valódi. És akit repülőgép szerelőknek hittél? Nos, ott kezd igazán bizarr lenni a dolog.

A második világháború közepén nem lehetett reptéren forgatni éjszaka, így a stúdió kénytelen volt mindent egy Warner Bros. hangárdíszletben leforgatni. A repülő, amit látsz a jelenetben, nem teljes méretű gép, hanem egy arányos kartonmakett.

Hogy hitelesebb legyen a jelenet, a stáb alacsony termetű statisztákat szerződtetett repülőgép szerelők szerepére – így a repülő nagyobbnak tűnt, mint amekkora valójában volt. A hatást „forced perspective” technikával érték el – vagyis a tárgyak és emberek elhelyezésével becsapták a szemet, hogy másnak érzékeljük a méreteket.

A kulcs a rengeteg mesterséges köd volt, amiben pont annyi részlet fedett el, hogy az egész illúzió működjön.

Ez nem városi legenda

A történet nem egy Twitter-szálból indult: a trükk valódi, és szerepel több hivatalos forrásban is, például a Casablanca – You Must Remember This… A Tribute to Casablanca Blu-ray extrában, valamint Aljean Harmetz gyártástörténeti könyvében (Round Up the Usual Suspects).

És itt jön a csavar: azóta is újra és újra használják ezt a módszert a filmiparban – csak észre sem vesszük.

Ridley Scott például az Alien (1979) forgatásán döntött úgy, hogy a „space jockey” jelenetben nem épít teljes méretű pilótafülkét. Helyette a saját két kisfiát, Jake és Luke Scottot, valamint egy barátjukat öltöztette be miniatűr űrruhákba. A gyerekek mérete miatt a díszlet óriásinak tűnt – és a nézőknek fogalmuk sem volt róla, mit látnak valójában.

Casablanca: nem csak egy illúzió, amit elhittél

A legtöbb néző számára semmi sem árulkodik a trükkről – a jelenet érzelmi ereje viszi a fókuszt. De miután megtudod, hogyan csinálták, lehetetlen nem észrevenni. És ettől nem kevesebb, hanem még elképesztőbb lesz az egész.

Egy stúdióban, köddel, kartonnal és optikai trükkökkel valódi mozitörténelmet csináltak.

Mert nem az a fontos, hogy mi igaz – hanem hogy elhitted.

Via Express


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Börtön vagy bocsánatkérés jár a rossz nyelvek szerint kakast élve elégető Aureliónak?
Nagy Zsolt Leo barátnőjének álneves trollkodása megdöbbentő irányt vett, simán börtönnel fenyegeti Aureliót, aki meg inkább bocsánatkérést vár.

Megosztom
Link másolása

Nagy Zsolt Leo, a Farm VIP győztese nem győzött bocsánatot kérni, amikor kiderült: barátnője botrányos, gyalázkodó kommenteket hagy a többi versenyzőről, és igen csúnya hangnemben nyilatkozik róluk. Természetesen kamuprofilokról, álnéven volt bátorsága ehhez. Leo csak az után határolódott el a nőtől, és kért bocsánatot a nevében, miután kirobbant a hír, rossz nyelvek szerint viszont már korábban is tudott erről a tettről.

"Személy szerint vállalom a felelősséget azért, hogy a párom – bár az én tudtomon kívül – ilyen formában nyilvánult meg a csoportban Kiss Lilla név alatt.

Ezek a megnyilvánulások bántóak, tiszteletlenek és megalázóak voltak, valamint valótlanok" - nyilatkozta akkor.

A Story hozta le a történteket, és hogy Aurelio azért ennél többre számított versenytársától.

"Egy bocsánatkérő telefonhívást én még elvártam volna, mert ami ott ment, az túlment minden határon. Nagyon sok ember nem érdemelte, amit ott kapott."

A Blikk szerint mindeközben a barátnőnek ennél extrémebb megnyilvánulásai is voltak, ami a Farm VIP szereplőinek lejáratását illeti.

Aureliót konkrétan börtönbe juttatta volna, és ilyen irányban hergelte a kommentelőket.

Szerinte ugyanis a férfi élve égette el az egyik részben általa engedély nélkül levágott kakast, és ez bőven kimeríti az állatkínzás fogalmát, egy ilyen embernek pedig nem kéne az utcán flangálnia. A lap szerint

a nő még direkt üzenetekben aláírást is gyűjtött azért, hogy Aureliót rács mögé küldhesse.

Leo ezt az incidenst nem kommentálta, állítólag nagyon megviselték a történtek, Farm VIP-es győzelem ide vagy oda.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
David Beckham szomszédháborúba keveredett, egyre többen tiltakoznak a sztár legújabb húzása miatt
Beckham újra harcban a szomszédokkal – ezúttal egy „nevetséges” pajta miatt balhéznak.

Megosztom
Link másolása

David Beckham csak egy kis vidéki idillre vágyott. Most meg háborúba keveredett a környékkel, mert egy fával burkolt pajtát szeretne építeni. A szomszédok szerint viszont elég volt a celebkertészetből.

A focilegenda a West Oxfordshire kerületi tanácstól próbál engedélyt szerezni, hogy újabb épületet húzhasson fel a 6 millió fontos cotswolds-i birtokán, ahol már most is méhek, csirkék és egy saját tó teszik teljessé az „angol vidéki álmot”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés

A friss beadványban egy 10x5 méteres, acélvázas, faborítású mezőgazdasági tároló épület szerepel, ami a hivatalos indoklás szerint szénának, szalmának és mezőgazdasági eszközöknek kellene helyet adjon. A helyiek viszont – finoman szólva – nem tapsolnak a hír hallatán.

„Miért jönnek ide a sztárok, ha aztán teleépítik a tájat hülyeségekkel?”

A Mirror szerint a helyi Harriet Jones írásban panaszolta be az újabb celebépítkezést:

„Ez csak az utolsó darab egy hosszú sorban, ami újabb építményeket pakol erre a földre – nem beszélve a hatalmas tóról.

Miért költöznek hírességek a vidékre, ha aztán telezsúfolják a telkeket mindenféle hülye átalakítással? Semmi értelme.”

Egy másik lakos is csatlakozott a kritikához, egyenesen a vidéki életmód elleni támadásként értelmezve a Beckhamék fejlesztési lázát.

Ez nem az első meccs a szomszédsággal

Beckhamék 2016-ban vették meg a Maplewood Barn névre keresztelt vidéki rezidenciát, alig egy mérföldre a menő Soho Farmhouse-tól, és korábban már többször összeakasztották a bajuszt a környékkel.

Volt szó egy második lehajtóút építéséről, amit végül visszavontak, ugyanakkor sikerült engedélyt kapniuk egy konyhakertre és üvegházra, hogy saját zöldséget termeljenek.

Két éve azt is jóváhagyták nekik, hogy egy melléképület tetőterét irodává alakítsák át – vélhetően nem a méhészet adminisztrációs terhei miatt.

Közben zajlik a Netflix-élet is

A Beckham család egyébként az utóbbi hónapokban új lendületet kapott a Netflixes dokusorozatuk miatt, ami betekintést nyújt a focilegenda és Victoria Beckham mindennapjaiba. A show hozta is amit kell –

kérdés, hogy ez most segít vagy épp még jobban zavarja azokat, akik a festői Cotswoldsban csak egy csöndes vidéki naplementére vágynának.

A döntést a pajtaépítési kérelmről napokon belül meghozhatja a tanács, de az már most látszik, hogy Beckham és a Cotswolds továbbra sem tudnak csendben együtt élni.


Megosztom
Link másolása