A 43 éves színészóriás a Hollywood Reporternek adott interjút amelyben felfedi, hogy amblyopiával, vagyis lusta szem szindrómával született.
Ez egy fénytörési hiba, ami erős tompalátást eredményez.
Jake Gyllenhaalnak 6 éves kora óta kell viselnie intenzív korrekciós lencsét. A riporternek előhúzta farmerdzsekijéből a szemüvegét, amelynek olyan vastag volt a lencséje, mint a szódásszifon alja.
Enélkül szinte semmit nem látna, jogi értelemben egyébként vaknak számít, akinek folyamatosan kontaktlencsét kell viselnie.
Azt nyilatkozta, néha előnyére válik ez a rosszul látás, amit ma már természetesnek érez. Mielőtt a reggel feltenné a szemüvegét, és épp nem lát, az számára egy biztonságos "hely", ahol csak önmaga lehet.
Az előnyt pedig a 2015-ös Mélyütés című bokszfilm készítésekor is kihasználta.
A tompalátás során sokszor csak a többi érzékére támaszkodik, így volt ez a filmben is.
Jobb alakítást nyújtott kontaktlencse nélkül, szinte teljes vakságban, amikor a karakterével közölték felesége halálát. Az, hogy csak a hallására támaszkodott, megerősítette színészi játékát.
Simon Kornél nyíltan mesélt arról, hogy milyen nehézségeken ment keresztül az alkohollal és drogokkal kapcsolatban. A színész-rendező elmondta, hogy komoly harcot vívott ezekkel a szerekkel, míg végül eljutott oda, hogy változtatnia kell az életén. Szerinte a függősége egyfajta menekülés volt, ami segített neki kilépni a saját világából.
Hosszú út vezetett a felépüléséig, és azt sem titkolja, hogy volt idő, amikor tudatmódosító szerek hatása alatt játszott vagy rendezett.
Az Arany Medál-díjas színész, akit a Pepe, az Apatigris, a Víkend vagy a Semmelweis című filmekből ismerhetünk, úgy érezte, a drogok magabiztosabbá tették a rendezői munkájában is. Azonban nemcsak a környezete, hanem a felesége, Gryllus Dorka is észrevette a problémákat.
„Egyszer csak tetten értem, hogy lelki fájdalomcsillapítónak használom az alkoholt.
Sokáig az előadás szent volt. Amikor átléptem azt, hogy előadás előtt, aztán közben is meg lehet inni valamit… fondorlatosan megmagyaráztam magamnak.
Felfedeztem, hogy ez konkrét szerhasználat. Whiskyt ittam például sörrel. Voltak gyenge próbálkozásaim, hogy megszabaduljak ettől, aztán megint jött valami, ami miatt azt gondoltam, ezt megérdemlem, vagy szükségem van rá – mondta a Magyar Hang Mindenki függő című műsorának. Majd így folytatta:
„Dorka nem az a fajta, aki hallgat és csendben néz. Volt, amikor rákérdezett, és egy ideig meg tudtam magyarázni. Aztán úgy gondoltam, jobban szeretem őt annál, mintsem, hogy így hazudjak neki.
Az egyetlen ultimátum az volt, ami a józanság felé indított el, amikor azt mondta, elválik, mert nem bírja tovább.”
Ez volt az a pont, amikor a színész úgy érezte, muszáj változtatnia. Csakhogy az sem ment egyszerűen. Terápiára kellett járnia:
„Furcsa mód kevesen ültek le velem beszélni. Célzásokat kaptam. Szíven ütött, amikor azt mondták, a szakmában az a hír járja, hogy alkoholista vagyok, drogos, megbízhatatlan.
Lemerültem a személyes poklom legmélyére. Nem állítom, hogy nem lett volna lejjebb. Ha elválunk, majd elköltözöm otthonról, biztos, hogy lett volna lejjebb... Nagyon egyedül éreztem magam, és nyilván ezt magamnak csináltam az alkohol- és szerhasználattal. Azt gondoltam ez a totális Istennélküliség. A szeretetnélküliség. Én se tudok szeretni, engem sem tudtak szeretni...”
Egy érdekes dolgot is felidézett ebből az időszakból:
„Volt egy pillanat, amikor a mélypont közelében azt gondoltam, már hosszú ideje nem csinálok semmit, és csak hallucinálom, hogy dolgozom.
Ez az előadás azóta is megy. Azóta józanul és tisztán is megnéztem, és voltak benne ötleteim. Furcsa módon, a kreativitást nem ölte meg, de sokszor volt levágós, hogy nem józanul ültem ott.”
Meghan Markle egy vörös dögös Carolina Herrera ruhában kápráztatta el a nővérkéket és a beteg gyerekeket egy Los Angeles-i gyermekkórház gáláján való meglepetésszerű felbukkanásakor.
Sussex hercegnéje a jótékonysági eseményen - amely a Children's Hospital LA betegeit és a kórház gyermekgyógyászati dolgozóit díjazza -
végre pózolhatott valami fal előtt, az utóbbi években ugyanis számára fájdalmasan megritkultak azok a meghívások, amiken ezt megtehette volna.
Most elégedetten álldogált a Pre-Fall 2022 kollekcióból származó ruhájában, amelyet valószínűleg még akkor szerzett be, amikor azt képzelte, minden esemény sztárja ő lesz a Netflixes interjú és a hercegi könyv után.
A ruha egyébként gyönyörű: egy piros, U-nyakú selyemből készült finomság. A 43 éves Markle piros pántos magassarkúval párosította a megjelenést, sötét fürtjeit pedig laza hullámokban hordta.
A gálán, ahol senki nem tudta, hogy ő is meg fog érkezni, mosolyogva üdvözölte a kórházi nővéreket, és szelfizett velük.
Sőt, néhány fiatal beteggel is beszélgetett. Az eseményen egyébként nem sok híresség volt jelen, Jimmy Kimmel, Jamie Lee Curtis és Demi Lovato tette tiszteletét, de az utóbbi nem véletlenül, ő fel is lépett az eseményen.
Az est legnagyobb fordulatát egyértelműen Noszály Sándor szolgáltatta, aki rögtön az első másodpercekben fejjel nekiment a nála jóval testesebb olimpikonnak, Pulai Imrének. Míg Pulai előzőleg, a negyeddöntőben könnyedén padlóra küldte Király Petit a második menetben, Noszállyal már nem bírt. Noszály, aki annak idején a Nagy Ő című műsorral vált ismertté, alig egy perc alatt ütötte ki az 56 éves kenust.
Noszályról kiderült, hogy nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komolyan készült a meccsre:
egészen Indiáig utazott, hogy spirituálisan is felkészüljön a nagy összecsapásra. Hogy ez mennyiben segített, azt csak találgathatjuk, de az biztos, hogy gyorsan végzett Pulai Imrével. Mindenesetre ő így látta a dolgot:
„Komoly spirituális utat jártam be, 32 órás meditációval megnyitottam a fejcsakráimat, amitől olyan gyorsan mozogtam a ringben, hogy még szemmel sem lehetett követni a kezemet.
Imre a rezgéseim áldozata lett, de már a szorítóban jó utat kívántam neki, velem volt Buddha ereje!” – nyilatkozta talányosan a story.hu-nak. Még tovább ment, amikor az is kiderült, hogy meccs közben eltörte a saját ujját:
„Akkorát ütöttem, hogy elcsúszott a kezem, és eltörtem a saját ujjamat, de nem baj. Négy nap alatt meggyógyítom mantrával!”
A fiatal influenszer rosszul lett és el is ájult, ami után orvosi segítségre volt szüksége. Azóta sem derült ki pontosan, mi történt vele, de
annyi biztos, hogy a veséjével és a pajzsmirigyével sincs minden rendben, és foltok jelentek meg az arcán és testén is.
Anginak hónapokat kell várnia, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben.
Zsigmond Angi a fürdőszobában lett rosszul, amikor a párja, Mészáros Bende is vele volt. Bende az interjúban mesélte el, mennyire megijedt:
„Elájultál többször, felakadt a szemed, én nagyon megijedtem, nyuszi”
– mondta a fiú, miközben próbálta hideg vízzel magához téríteni szerelmét. A helyzet tényleg nem volt egyszerű: Angi rengeteget hányt, teljesen elsápadt, és végül infúzióra kötötték.
Most Angi Lakatos Leventének mesélt az állapotáról:
„Ez a legnagyobb negatívuma az Ázsia Expressznek”
- mondta. A legnagyobb gond az, hogy sajnos még mindig nem tudják pontosan, mi lehet a baj.
Valószínűleg valamilyen vírus vagy baktérium támadta meg a szervezetét, de a diagnózisra még várni kell.
Addig is, Angi igyekszik kitartani, és bízik abban, hogy hamarosan kiderül, mi okozza a problémákat.