25 égető kérdés, ami minden nézőben ott maradt a Bridgerton 4. évadának fináléja után
A Bridgerton negyedik évada a kínzó vágyakozás után végre rálépett a gázra: a második felvonásban jöttek a titkos légyottok, a gőzölgő fürdők és a hamis személyazonosságok. Aztán legördült a stáblista, megnéztük a sorozat legelső, stáblista utáni jelenetét, és ott álltunk több kérdéssel, mint válasszal.
A drámákkal kikövezett út végén persze ott volt a katarzis, Sophie és Benedict esküvője, de a részletekben bújik meg az igazi őrület.
Mostantól SPOILER:
Az évad egyik legnagyobb gyomrosa John Stirling hirtelen halála volt, ami nem csak ifjú feleségét, de a nézőket is mellbe vágta, hiszen a karaktert még alig ismertük meg. A sorozat
A tragédiát Francesca vetélése követte, aminek körülményeit szintén jótékony homály fedi. Terhes volt egyáltalán? Vagy csak a megrázkódtatás miatt késett a ciklusa? Nem csoda, hogy a skót temetés alatt sokan meghatódtak.
A személyes drámák mellett a társadalmi berendezkedés is kiosztott egy-két pofont. A bírósági jelenetekből kiderült, hogy egy nemesi vádhoz lényegében nem is kellett bizonyíték. Az évad „Downton Abbey-szerű” hangulatát, az urak és a szolgálók világának ütköztetését sokan imádták, de vajon ez csak Sophie státusza miatt működött?
A szülői generáció sem maradt ki a dilemmákból. Violet miért nem ment hozzá Lord Andersonhoz? A válasz prózai: Violet számára ez még túl korai lett volna. A legnagyobb kérdés persze a sorozat egészére vonatkozik: kié lesz a következő évad?
Akkor íme a legfontosabb kérdések, amelyek a rajongók közt pörögnek:
1. Tényleg így „követték” a menstruációt a XIX. században?
2. Más is hiányolta Cressidát és imádja barátságát Eloise-szal?
3. Nem elképesztően elegáns megfogalmazás az, hogy „tegnap este visszaállt a rend” – vagyis megjött?
4. Komolyan: miért kellett három ember egy ilyen egyszerű kirakóhoz?
5. Valaki magyarázza már el, John pontosan hogyan halt meg?
6. Oké, és Francesca mikor veszítette el a babát?
7. Posy hogy mászott ki azon az ablakon a szép ruhájában? Ezt mindenki látni akarta volna.
8. Más is teljesen indokolatlanul sír a skót temetésen?
9. Lehet, hogy ez volt életem legérzelmesebb Bridgerton-pillanata?
10. Tényleg így működtek a bíróságok régen? Rémálom.
11. Szóval ha a nemesség megvádol valamivel, akkor bizonyíték sem kell?
12. Más is meghatódott Eloise és Hyacinth beszélgetésén?
13. Én simán megnéznék egy Posy-spin-offot, más is?
14. Szóval a végén tényleg ennyire egyszerű volt, és Sophie nyugodtan hazudhat a származásáról?
15. Nem teljesen értem, Violet miért nem ment hozzá Lord Andersonhoz.
16. Oké, értem, „meg akarja találni önmagát”, de akkor miért volt korábban ennyire kiborulva attól, hogy a pasi nem akarja elvenni?
17. Michaela miért lépett le, miután azt mondta, nem fog? Esetleg ő volt John szeretője?
18. Ugye mindenki megvárta a stáblista utáni jelenetet?
19. És akkor most… ezeket az embereket, akik a szolgálók voltak, soha többé nem látjuk? Ennyi volt?
20. Ez a zárókép azt jelenti, hogy Benedict tényleg visszatér a festéshez?
21. Láthatjuk majd Lady Danbury kalandjait a hazájában?
22. A következő évad Eloise-ról fog szólni?
23. Gregory és Hyacinth is kapnak külön évadot?
24. Vagy ezt is összecsomagolják az utolsó két évadba?
25. Alapvetően: imádom, és soha nem akarom, hogy vége legyen – de közben… mégis mennyi van még hátra ebből az egészből?
