SZTÁR
A Rovatból

25 éves lett a Bridget Jones naplója: durva titkok derültek ki a kultfilm forgatásáról

A Bridget Jones naplója nem azért maradt meg, mert tökéletes film lenne, hanem mert nagyon pontosan érzett rá valamire, amit addig a romantikus vígjátékok csak kerülgettek.

Megosztom
Link másolása

Bridget Jones láncdohányos volt, sok bort ivott, alakformáló bugyit hordott, és úgy lett romantikus főhős, hogy közben nagyjából semmiben nem hasonlított arra a steril, csillogó nőideálra, amit addig a romantikus vígjátékok iparszerűen gyártottak. Renée Zellweger alakításával együtt olyan figurát kapott a brit romkom, amely nemcsak sikeres lett, hanem konkrétan irányt is váltott tőle a műfaj.

A Helen Fielding regényéből készült film nemcsak kasszasiker lett, hanem sokan azért is szerették, mert

végre megmutatta a női antihőst, ráadásul mindezt egy olyan friss Büszkeség és balítélet-átiratként, amely egyszerre volt okos, önironikus és tökéletesen fogyasztható.

Pszichológusok még a „Bridget Jones-hatásról” is beszéltek, vagyis arról, hogy a figura kulturális lenyomata hozzájárult ahhoz, hogy sok nő később akarjon megállapodni.

Azóta már három sikeres folytatást kitermelt a franchise, a rajongók pedig egy ötödik részt követelnek, mintha ez lenne a legalapvetőbb emberi jog.

Most pedig, hogy a Bridget Jones naplója elérte a 25. születésnapját,

elő lehet venni azokat a háttérsztorikat is, amelyeket talán még azok sem tudtak, akik kívülről fújják a filmet.

Az első és legfontosabb: Mark Darcy neve nem az egyetlen Büszkeség és balítélet-utalás a filmben

A legtöbben nyilván tudják, hogy Helen Fielding regénye Jane Austen klasszikusából merít, és hogy Mr. Darcy neve nem véletlenül ismerős. De a film ennél sokkal tovább megy. Bridget, aki lazán Elizabeth Bennet modern rokona, Daniel Cleavernek dolgozik, aki ennek az univerzumnak nagyjából Mr. Wickhamje, mégpedig a Pemberly Press nevű kiadónál.

Austen-olvasóknak itt már fel kellett villannia a piros lámpának: Pemberley Mr. Darcy hatalmas birtokának neve az eredeti regényben. Vagyis a film gyakorlatilag már a cégnévtáblával is kacsint egyet.

És ha ez nem lenne elég, a forgatókönyvet társszerzőként jegyezte Andrew Davies, vagyis az az ember, aki az 1995-ös Büszkeség és balítélet-feldolgozás mögött is ott állt. Abban a BBC-sorozatban pedig Colin Firth játszotta Fitzwilliam Darcyt, így az ő szerepeltetése Bridget Jones Mark Darcyjaként külön produceri belsős poénnak is beillett. Helen Fielding ráadásul a regényben még arra is utal, hogy Bridget nézi ezt a sorozatot, szóval az egész egy több rétegű, önmagára visszahajló Austen-metakonstrukció.

Toni Collette lehetett volna Bridget Jones, csak aztán nem lett

Ma már nagyjából lehetetlen elképzelni, hogy ne Renée Zellweger legyen Bridget Jones, de eredetileg Toni Collette kapta meg a szerepet. Az ausztrál színésznő el is vállalta, aztán vissza kellett lépnie, mert ütközött a Broadwayn futó The Wild Party című musicallel az időbeosztása.

Ami azért elég kemény időzítés, mert így lényegében lecsúszott az egyik legikonikusabb romantikus vígjáték-főszerepről. Collette viszont később azt mondta, semmi bánata nincs emiatt. Szerinte nincsenek véletlenek, és ami az embernek van rendelve, az úgyis megtörténik. Magyarul: ez nem az ő szerepe volt, és ezen ő teljesen jól van.

Nem Toni Collette volt az egyetlen nagy név, akit megnéztek Bridgetnek

Mielőtt a szerep a viszonylag kevésbé ismert Renée Zellwegerhez került volna, Kate Winslet neve is felmerült. Csakhogy ő akkor még a húszas éveiben járt, és a készítők túl fiatalnak tartották Bridgethez.

Rachel Weisz szintén szóba került, de a hírek szerint a producerek őt túl hagyományosan szépnek látták a karakterhez. Ez a mondat önmagában is sokat elmond arról, mit gondolt Hollywood a kétezres évek elején a „hitelesen esendő” nőkről. Rajtuk kívül még Cameron Diaz, Helena Bonham Carter, Tilda Swinton és Emily Watson nevét is emlegették mint lehetséges Bridget Jonesokat.

Sally Phillips nem Shazzának indult, hanem magának Bridgetnek

Sally Phillips annyira egyben van Bridget legjobb barátnőjeként, Shazzaként, hogy utólag szinte sorsszerűnek tűnik a casting. Csakhogy eredetileg ő is Bridget szerepére jelentkezett.

Ráadásul nem is volt különösebben boldog attól, hogy erre hívták be. Később elmondta, hogy akkoriban szingli volt, Notting Hillben élt, és kifejezetten rosszul esett neki, amikor az emberek bármilyen módon Bridget Joneshoz hasonlították. Enyhén sértőnek érezte, hogy erre a szerepre hívták meghallgatásra, részben azért is, mert nem is fogta fel elsőre, mekkora film készül.

Phillips három meghallgatási körön is átjutott Bridget szerepére, végül mégsem ő lett a befutó. Aztán megkapta Shazzát, és utólag már egyáltalán nem panaszkodott: szerinte a baráti körből Shazza a legjobb.

Hugh Grantnak meg kellett kérnie Renée Zellwegert, hogy vegyen vissza a brit akcentusból

Amikor bejelentették, hogy a texasi születésű Renée Zellweger játssza majd a Londonban élő Bridgetet, sokan felhúzták a szemöldöküket. Az egyik ilyen ember Hugh Grant volt. Ő később arról beszélt, hogy akkoriban valóságos botrány lett abból, hogy miért nem brit színésznőt választottak a szerepre. Nem is ismerte Zellwegert, és elsőre neki is meredeknek tűnt, hogy egy texasi játsszon el egy ennyire brit figurát.

Az első meghallgatásról azt mondta, hogy jó volt, csak éppen megdöbbentette, mert Zellweger úgy hangzott, mint Margaret hercegnő. Vagyis nem egyszerűen brit volt az akcentus, hanem már túl brit. Aztán szóltak neki, hogy ezt talán érdemes lenne egy kicsit lazábbra venni, és Hugh Grant szerint egy héttel később már tökéletesen el is találta.

Zellweger ezt annyira komolyan vette, hogy a forgatás végéig nem is engedte el az akcentust

Nemcsak a jelenetekben beszélt britül, hanem a forgatáson kívül is. Hugh Grant szerint két héttel a forgatás előtt állt össze tökéletesen az akcentusa, és ez volt a legjobb angol akcentus, amit életében amerikaitól hallott. Azt is hozzátette, hogy Zellweger egészen a záróbulig egyetlen pillanatra sem állt le vele.

Ez az a fajta szerepfegyelem, amitől egyszerre lehet valaki zseniális és rettenetesen idegesítő a környezete számára, de a végeredmény szempontjából kétségtelenül működött.

Zellweger a szerep kedvéért valóban elment dolgozni egy londoni kiadóba

Hogy a brit közeget és a karakter munkahelyi világát is magára szedje, Zellweger hónapokkal a forgatás kezdete előtt az Egyesült Királyságba költözött. Nemcsak akcentust gyakorolt, hanem beállt a londoni Picador kiadóhoz is tapasztalatot szerezni arról, milyen egy kiadóban dolgozni.

Fedőnéven érkezett: Bridget Cavendishként mutatkozott be, és úgy tett, mintha Jonathan Cavendish húga lenne. Jonathan Cavendish történetesen a cég elnökének egyik ismerőse volt, és a film producere is. Az álca viszont nem bizonyult hosszú távon fenntarthatónak, mert időközben egyre több cikk jelent meg arról, hogy ő kapta meg Bridget Jones szerepét.

Zellweger később felidézte, hogy munkaköri feladatai közé tartozott a napilapokból kivágott cikkek lefűzése Helen Fielding dossziéjába, mert azok róla szóltak. És egy ponton ott tartott, hogy azokat a cikkeket kellett kivágnia és rendszereznie, amelyek arról szóltak, hogy ezt a „szar amerikai színészt” készülnek Bridget Jonesként a nyakukba varrni.

A film legendás verekedős jelenete majdnem teljesen más lett, csak Hugh Grant nem hagyta

A Bridget Jones naplója egyik legemlékezetesebb jelenete kétségkívül az, amikor Mark Darcy és Daniel Cleaver összeverekszik az utcán. Ez a jelenet azért működik ennyire jól, mert annyira esetlen, kínos és remek. Vagyis pontosan úgy néz ki, ahogy két középosztálybeli angol férfi valószínűleg tényleg verekszik, ha nagyon muszáj.

Hugh Grant szerint ez egyáltalán nem véletlen. Elmondása alapján kifejezetten azért próbálták távol tartani a kaszkadőröket, mert azok rögtön koreografálni akarták az egészet, hogy majd valaki jobbhorgot üt, a másik feje hátracsapódik, és minden úgy néz ki, mint egy normális akciófilmben. Grant viszont úgy gondolta, hogy ez itt teljes félreértés lenne.

Szerinte akciófilmekben és westernben persze remekül mutat az ilyesmi, de ezek itt két középosztálybeli angol férfi, akik nem így verekszenek. Hanem szarul. És mivel ő már látott ilyet, ragaszkodott hozzá, hogy ezt a jelenetet inkább ne sterilre koreografálják.

A végén sikerült is kitiltani a kaszkadőrt a folyamatból. Grant szerint az utolsó igazán érdemi hozzájárulása valószínűleg a szemetesfedél volt, utána már csak ő és Colin Firth bohóckodtak egymással. És hát ennél jobb döntést aligha hozhattak volna.

Bridget Jones miatt visszaesett a chardonnay népszerűsége

Kevés film mondhatja el magáról, hogy nemcsak popkulturális, hanem borpiaci következményei is voltak. Bridget Jonesnak ezt is sikerült összehoznia. Helen Fielding antihősnőjét ugyanis sokan azzal vádolták, hogy hozzájárult a chardonnay eladásainak visszaeséséhez.

Oz Clarke borászati szaktekintély a Telegraphnak azt mondta, hogy a chardonnay a világ egyik legnagyobb borát adó szőlőfajtája volt, mindenki értékelte, egészen Bridget Jonesig. Aztán jött ez a figura, aki elmegy pasizni, befürdik, hazamegy a nyomorult kis lakásába, kitölt magának egy hatalmas pohár chardonnay-t, könnyes szemmel ül a szétfolyt sminkjében, és gyakorlatilag a kudarc folyékony kísérőzenéjévé teszi az egészet.

Clarke szerint Bridget Jones előtt a chardonnay szexi volt. Utána pedig az emberek inkább úgy voltak vele, hogy na jó, ezt azért ne kérjük a bárban.

Bridget Jones lakásához el lehet zarándokolni

Bridget lakásának belső jeleneteit stúdióban vették fel, de az épület külseje teljesen valós. A lakás külső helyszíne a londoni Borough negyedben, a Bedale Street 8. szám alatt található.

Az arra járók be tudnak ülni az alatta működő The Globe kocsmába, ami önmagában is elég jó turistaalap. Maga a lakás pedig korábban egy Khao Bird nevű thai étteremként is funkcionált. Vagyis ha valaki nagyon elszánt, egészen közel tud kerülni ahhoz, hogy fizikailag is Bridget Jones univerzumában érezze magát.

Nem mindenki ugyanazt a befejezést látta, és ez elég abszurd

Aki ezredforduló környékén volt fiatal, annak valószínűleg nincs szüksége emlékeztetőre, mi történik a Bridget Jones naplója végén. Legalábbis nagy vonalakban. A film befejezése ugyanis attól is függ, hol láttad.

Az Egyesült Királyságban a stáblista Bridget és Mark csókja után indul el, és közben különböző szereplőket látunk, amint a szerelmi történetükről beszélnek. Mindezt Robbie Williams Have You Met Miss Jones? feldolgozása kíséri, szóval a film méltósággal és pont annyi érzelmi túltolással zár, amennyi még jól áll neki.

Az Egyesült Államokban viszont más megoldást választottak. Ott a stáblista közé úgynevezett házi videós felvételeket vágtak be, amelyek Bridgetet és Markot mutatják gyerekként, ahogy a pancsolómedencében játszanak. Ez arra a sokat emlegetett gyerekkori jelenetre utal vissza, amely a film során többször is előkerül.

Vagyis technikailag ugyanaz a történet ér véget, csak nem ugyanazzal az utóízzel. A britek kaptak egy enyhén ironikus, beszélő fejes lezárást, az amerikaiak pedig egy cukibb, nosztalgikus ráadáscsomagot.

És igen, 25 év után is működik

A Bridget Jones naplója nem azért maradt meg, mert tökéletes film lenne, hanem mert nagyon pontosan érzett rá valamire, amit addig a romantikus vígjátékok csak kerülgettek. Hogy lehet valaki egyszerre szánalmas, szerethető, vicces, önsorsrontó, intelligens, reménytelen és romantikus főhős is. Sőt, talán csak így lehet igazán az.

És ez az, amitől negyed évszázaddal később még mindig beszélünk róla. Nemcsak a nagy csókról, nemcsak a bugyiról, nemcsak arról a legendásan bénán tökéletes utcai bunyóról, hanem arról is, hogy Bridget Jones valójában nem egyszerűen filmtörténeti figura volt, hanem kulturális tünet. Egy egész korszaké.

Via DailyMail


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Amszterdamban ünnepelték Kanye West 49. születésnapját, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy felesége, Bianca Censori egy olyan testszínű, vákuumcsomagolt latex bodyban jelent meg, ami mellett a meztelenség már-már prűd opciónak tűnik. A napot pedig egy ennél is direktebb vizuális üzenettel indította: egy g-stringben, négykézláb pózolva köszöntötte férjét az Instagramon.

A páros ezzel újra kipipálta a kötelezőt, és célkeresztbe állította a határfeszegető önreprezentációt, ami náluk már rég nem kivétel, hanem a gondosan felépített márka alapszabálya.

Az esti születésnapi bulira Amszterdamban került sor, ahol Bianca a már említett, mélyen dekoltált, hosszú ujjú, feszülős csodában vonult, amit egy pár fehér platformszandállal és két copfba kötött frizurával tett teljessé, ahogy arról a TMZ is beszámolt. A rapper ehhez képest a visszafogottság szobra volt egy egyszerű fekete szettben, világos pólóval. A helyszínre kézen fogva érkeztek, mosolyogtak a kamerákba, majd eltűntek az épületben, mintha csak egy átlagos randiestre indultak volna.

A nappali felvezetés ehhez képest sokkal kevesebbet bízott a fantáziára: a merész fotó mellé Bianca egyértelmű üzenetet is posztolt, amiben szerelméről biztosította a férjét.

„Boldog születésnapot @ye. Mindennél jobban szeretlek” – írta, ezzel tökéletesen illusztrálva a kettős játékot, amiben az extrém vizualitás és a személyes üzenetek kéz a kézben járnak.

A képbe ráadásul egy harmadik, már-már szürreális elem is bekerült, amikor felbukkant a hír, hogy nemrég Kanye egyik fellépésén Bianca Kim Kardashian gyerekeivel, Chicagóval és Psalmmal is együtt volt látható. Ez a furcsa családi dinamika tovább árnyalja a róluk kialakult képet.

Censori korábban már megpróbálta megmagyarázni a saját, sokak szerint bizarr viselkedését. Egy Vanity Fairnek adott interjúban gyakorlatilag a saját művészeti hitvallását vázolta fel, amikor kifejtette, hogy az egész nem minősül pőreségnek, hanem egyfajta alkotói folyamat része, amivel következetesen ugyanazt a képi világot ismétli.

Ahogy fogalmazott: „Élem a művészetemet.”

A 2025-ös Grammy-gála körüli botrányok idején a páros megítélése új szintre lépett: Bianca szinte teljesen meztelen szettje hetekig tematizálta a médiát. Bár a pletykákkal ellentétben a TMZ később tisztázta, hogy a párost nem vezették el a rendőrök, az esetet követően felröppentek ellenőrizhetetlen sajtóhírek több tízmilliós anyagi veszteségről és egy esetleges válásról. Ennél konkrétabb, hogy Censori az év elején a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy a meztelenséget nem tartja megbotránkoztatónak, hanem a művészi kifejezés részének tekinti.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Négy évvel az eladás után is visszahúz a szíve a régi otthonukba – Balázs Klári őszintén beszélt a fájdalmáról
Balázs Klári őszintén beszélt arról a nehéz érzésről, amit a saját kezűleg épített Korda-villa elengedése okoz. Bár a jelenlegi, csendes lakásukkal elégedettek, a régi otthonuk iránti kötődésük nem múlt el.
Sassy - sassy.hu
2026. június 09.


Megosztom
Link másolása

Balázs Klári a minap összeszedte a bátorságát, és négy évvel a legendás Korda-villa eladása után először autózott a Szikla utcában, ahol egy apró réztábla jelzi már csak, hogy kik is laktak ott 1992 és 2022 között. Az énekesnőnek azonnal megdobbant a szíve – mesélte Story magazinnak egy interjú során.

Az érzés pedig kölcsönös, a régi szomszédok a mai napig írnak nekik, és nemcsak onnan, hanem a következő, Pusztaszeri úti állomásról is, ahol egy rövid ideig laktak. Klári azt a házat is megnézte, amit azóta szépen felújítottak, és ahol ma már a postaládák árulkodnak arról, hogy több család osztozik az egykori otthonon. A kötődés a múlthoz tehát tapintható.

„Vágyunk vissza a Szikla utcába, hiszen az első téglától az utolsóig mi építettük. Az a ház volt a mi kettőnk nagyon nagy alkotása, az volt a bázisunk.”

Ehhez képest a jelen egy sokkal nyugodtabb, második emeleti, Kamaraerdőre néző lakás, ahol a terasz végre rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Ez pedig komoly előrelépés ahhoz képest, hogy a Szikla utcában még hálóinges fotó is készült róla. A kérdés már csak az, meddig tart ez a béke, Korda György ugyanis még most is tele van tervekkel, és a felesége szerint bármikor előállhat egy újabb ötlettel.

„Gyuri nagyon jó formában van. Ilyenkor bármi kitelik tőle. Az is, hogy azt mondja, költözzünk még egyszer”

– mondta nevetve, ami egy olyan párnál, akik eddig már tizenhatszor cseréltek otthont, egyáltalán nem elképzelhetetlen költözés.

A mindennapokat most az egymásra figyelés és az egészségmegőrzés határozza meg. Klári elárulta, hogy neki is volt egy kisebb egészségügyi problémája, de szerencsére már jól van, miközben a férjére figyel: „mint a tigris, úgy jár a szemem”. Ha Korda kettőnél több almafröccsöt iszik, vagy a kelleténél több fagyit eszik, másnap már jön is a figyelmeztetés.

A színpadot sem hagyták el teljesen: bár tudatosan kevesebb fellépést vállalnak, meghívást kaptak a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, és készülnek az év végi nagykoncertre is.

A szakmai elismerés témája is előkerült, különösen a hiányzó Kossuth-díj kapcsán. Korda György szerint a legnagyobb elismerést már megkapta, amikor idén áprilisban domborművet avattak róluk a reptéren, de azért finoman odaszúrt a döntéshozóknak.

„Szívből remélem, hogy olyan időszak köszönt be a politikába, ahol egy művészeti díjnál újra számítani fog, hogy egy énekes hogyan énekel és milyen a hangja.”

A reptéri dombormű egyébként nem az első nagy dobásuk volt a légikikötőben: 2024-ben, a Liszt Ferenc repülőtér állami visszavásárlásához kapcsolódó promóciós videóban is főszerepet kaptak az ikonikus Reptér című slágerükkel. A közelmúltban a magánéletükről is nyíltan beszéltek, Korda György például a házasságukat próbára tevő súlyos betegségéről, és arról is vallottak, miért nem vállaltak gyermeket.


Megosztom
Link másolása