Újra itt a Tűz-Ló éve: 1966-ban egy egész nemzet rettegett a nők erejétől
Ha épp azon gondolkodsz, miért pörögsz már most, február közepén a végletekig, és miért érzed úgy, hogy a világ felgyorsult, akkor van egy rossz hírünk: ez még csak a bemelegítés. Február 17-én ugyanis elrajtol a kínai naptár szerinti Tűz-Ló éve, egy olyan hatvanévente visszatérő ciklus, ami a legendák szerint annyi energiát szabadít fel, mint egy komplett istállónyi versenyparipa a célegyenesben.
Először is, felejtsd el a január elsejei pezsgőbontást. A kínai zodiákus a holdnaptárat követi, ami azt jelenti, hogy az újév a téli napforduló utáni második újholdkor köszönt be, vagyis minden évben máskor. A Ló a tizenkét állatövi jegy hetedike, de a rendszer ennél bonyolultabb: az állatjegyek egy öt elemből (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz) álló körforgással is kombinálódnak, így jön ki a hatvanéves nagy ciklus. A mostani Tűz-Ló legutóbb 1966-ban járt erre, szóval a jelenség elég ritka.
A Ló alapvetően az erőt, a kitartást és a haladást szimbolizálja, de a Tűz elem mindezt felturbózza. A hagyomány szerint a Ló évében születettek energikus, társaságkedvelő, független és kalandvágyó figurák, akik gyorsan döntenek, és nem félnek a kihívásoktól. A Ló évében születettek nagyon társaságkedvelők, cselekvésorientáltak és természetes bájjal rendelkeznek; gyakran optimista, bátor vezetők. A Tűz elem ehhez adja hozzá a rakéta-üzemanyagot, ami egy rendkívül intenzív, pörgős és cselekvésközpontú évet vetít előre, ahol a túlzott impulzivitás és a türelmetlenség a legnagyobb kockázat.
A legutóbbi, 1966-os Tűz-Ló évében Japánban a születések száma drámaian, több mint húsz százalékkal visszaesett. Az ok egy régi babona volt, ami szerint a Tűz-Ló évében született nők állítólag olyan fékezhetetlenek, erős akaratúak és dominánsak, hogy elpusztítják a férjüket. A hiedelem annyira mélyen élt a társadalomban, hogy sok család tudatosan kerülte a gyermekvállalást abban az évben, sőt, a korabeli sajtó szerint 1965 második felében megugrott az abortuszok száma is.
De kik is tartoznak pontosan a Ló-istálló tagjai közé? A legfontosabb szabály, hogy aki januárban vagy február elején született, mindig ellenőrizze az adott év holdújévének pontos dátumát. Például 1990-ben a Ló éve január 27-én kezdődött, tehát aki előtte jött a világra, az még az előző jegyhez, a Kígyóhoz tartozik. A klub tagja többek között Nelson Mandela (1918), Paul McCartney és Harrison Ford (mindketten 1942), Jackie Chan, Angela Merkel, Denzel Washington és Jerry Seinfeld (mind 1954), Cindy Crawford és Gordon Ramsay (1966), Kobe Bryant (1978), valamint egy egész generációnyi sztár 1990-ből, mint Emma Watson, Kristen Stewart, Jennifer Lawrence és The Weeknd.
(A legutóbbi Ló-évek a következők voltak, a pontos kezdő- és záródátumokkal: 1942. február 15-től 1943. február 4-ig (Víz Ló); 1954. február 3-tól 1955. január 23-ig (Fa Ló); 1966. január 21-től 1967. február 8-ig (Tűz Ló); 1978. február 7-től 1979. január 27-ig (Föld Ló); 1990. január 27-től 1991. február 14-ig (Fém Ló); 2002. február 12-től 2003. január 31-ig (Víz Ló); és 2014. január 31-től 2015. február 18-ig (Fa Ló).)