SZÍNES

Te hiszel benne? Ezek a PÉNTEK 13 titkai, amikről eddig nem tudtál!

Az olyan napokon, mint a mai, sokan csak arra várnak, hogy valahogy, akárhogy, baj nélkül véget érjen.

Megosztom
Link másolása

Bármely hónap 13. napja, főleg, ha péntekre esik, világszerte olyan dátum, amelyhez rengeteg szerencsétlenséggel kapcsolatos babona kötődik. De vajon honnan ered ez a félelem, és milyen hiedelmek alakultak ki körülötte?

A péntek 13 eredete

Péntek és a 13-as szám külön-külön is negatív jelentést hordoz, de együtt különösen baljósnak számítanak. A 13-as számot már az ókorban is szerencsétlennek tartották, főleg mert

a 12-es számot sok kultúrában a tökéletességgel azonosították: 12 hónap van egy évben, 12 csillagjegy létezik, Jézusnak 12 apostola volt. A 13-as szám ennek a tökéletességnek a „megtörését” jelenti,

így a szerencsétlenséggel kapcsolják össze​. A magyar hiedelmek szerint, ha állat születik péntek 13-án, akkor az valószínűleg beteges lesz, és az ilyenkor elvetett mag nem hoz jó termést. Egy másik elterjedt babona azt tartja, hogy a péntek 13-án kötött házasságok nem lesznek tartósak.

Ha az további okokat kutatjuk, a péntek a mi kultúrkörünkben hagyományosan balszerencsés napnak számít, főként, mert ez volt az a nap, amikor Jézus Krisztust keresztre feszítették.

Az is közrejátszik a péntek rossz sajtójában, hogy a középkorban ez volt a kivégzések napja, így még inkább rögzült, hogy a péntek az a nap, amikor meglehetősen rossz dolgok történhetnek az emberrel.

Tegyük hozzá, hogy ez még mindig nem lett volna elég, de a középkori Franciaország rátett egy lapáttal:

A templomos lovagok  rendje sokáig nagy hatalmú rend volt, gazdagok és műveltek is egyszerre, csakhogy sokan nem nézték jó szemmel sem az egyik, sem a másik tulajdonságukat. Élen járt ebben IV. Fülöp francia király, aki a templomosok hatalmától való félelmében 1307 októberében, péntek 13-án tömegesen letartóztatta, tömlőcbe vettette, majd megkínoztatta és kivégeztette őket.

Babonák, amelyek péntek 13-hoz kötődnek:

Ne utazz ezen a napon: Egy régi babona szerint péntek 13-án utazni különösen veszélyes, mert a szerencsétlenségek bekövetkezte ezen a napon a legvalószínűbb. A matrózok már régóta szerencsétlen napnak tartják a pénteket, különösen a péntek 13-át.

Az 1800-as években állítólag a brit haditengerészet úgy döntött, hogy eloszlatja a péntekhez kötődő rossz hírnevet. Megbízást adtak egy hajó építésére, amelyet HMS Friday névre kereszteltek.

A hajógerincét pénteken helyezték le, pénteken bocsátották vízre, és első útjára péntek 13-án indult, James Friday kapitány parancsnoksága alatt. Soha többé nem látták, és nem hallottak róla.

Bár ezt a sztorit sokszor hozzák fel a babona igazolásaként, valójában egyáltalán nem történt meg. Soha nem létezett HMS Friday nevű hajó a brit haditengerészetnél,

és más napokról sem neveztek el hajókat. Az HMS Ark Royal-t viszont valóban pénteken, 2001. június 13-án bocsátották vízre egy nagyobb felújítás után, és még egy évtizedig sikeresen szolgált, mielőtt 2011-ben kivonták a forgalomból.

Ne üljetek 13-an egy asztalhoz: A 13-as számhoz kötődő egyik legismertebb babona szerint ha 13-an ülnek egy asztalnál, akkor egyikük meghalhat az elkövetkező évben. Ez a hiedelem az utolsó vacsorára vezethető vissza, ahol Jézus és a 12 apostol (így 13-an) vacsoráztak, és Jézust pénteken keresztre feszítették​.

Tükröt törni péntek 13-án: A tükörtörés hagyományosan hét év balszerencsét jelent, de ha ez péntek 13-án történik, még súlyosabb következményekkel járhat. A tükör egykor az emberi lélek jelképének számított, így az összetörése komoly negatív előjelnek tekinthető​.

Kerüld a hajvágást: Magyar hiedelmek szerint péntek 13-án nem tanácsos hajat vágni, mert az a halál előhírnöke lehet. Ez a babona még napjainkban is sok helyen él, sőt, a körömvágásra is kiterjesztik sokan.

Ne adj kölcsön pénzt: A péntek 13-hoz kapcsolódó másik babona szerint ezen a napon kölcsön adni pénzt különösen szerencsétlen, mivel azzal a pénzzel a saját anyagi szerencsédet is „elűzheted” azon túl, hogy garantáltan nem látod viszont.

Ne kezdj semmi újba: Péntek 13-án nem javasolt új projektbe kezdeni, mert a babona szerint az kudarcra lesz ítélve. Legyen szó üzletről vagy szerződésekről.

Fekete macska: Egy klasszikus babona szerint, ha péntek 13-án egy fekete macska keresztezi az utadat, az garantáltan balszerencsét hoz.

Miért félünk a péntek 13-tól?

Bár tudományos alapja nincs a péntek 13-hoz kötődő félelmeknek, mégis sokan rettegnek tőle.

Sok hotelben nincs 13. emelet, egyes légitársaságok nem indítanak 13-as számú járatot, sőt, Amerikában a társasházak esetében is gyakran következik a 12. emelet után egyből a 14. Legalábbis a számozás szerint.

Egyes tanulmányok ugyan kimutatták, hogy az autóbalesetek száma is magasabb ezen a napon, de sokan úgy gondolják, ez inkább a fokozott félelemből és görcsösségből fakadhat, mintsem a nap szerencsétlenségéből.

A péntek 13 babonája tehát mélyen gyökerezik a kultúránkban, és sokak számára még mindig fontos, hogy ezen a napon különösen óvatosak legyenek. Ha te is közéjük tartozol, akkor elég, ha figyelsz a fenti listára, és elkerülöd azokat a helyzeteket. Mindenki másnak boldog péntek 13-at!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Kiderült, hová zuhant az a szovjet űreszköz, ami 53 évig keringett a Föld körül
A jelenlegi nemzetközi szerződések szerint a roncsok hivatalosan Oroszország tulajdonát képezik.

Megosztom
Link másolása

Valószínűleg már visszazuhant a Földre a Kosmos–482 nevű orosz űreszköz, amit még 1972-ben indítottak útnak – eredetileg nem is a Föld körüli pályára, hanem egyenesen a Vénuszra.

A probléma csak az, hogy már az indításnál meghibásodott, így az elmúlt 53 évben céltalanul sodródott a Föld körül, egészen mostanáig, amikor a mérnökök szerint visszatért a légkörbe – és valahol már be is csapódott.

Senki sem tudja pontosan, hova esett

A Európai Űrügynökség (ESA) legfrissebb jelentése szerint a szonda már nem látható a radaron, és az előző pályaszámítások alapján nagy eséllyel már belépett a légkörbe, és lezuhant. Hogy pontosan mikor és hova? Az továbbra is rejtély. De legalább az biztos, hogy nem esett egy nagyvárosra sem.

Az eszközt legutóbbi Németország felett észlelték, azután viszont teljesen eltűnt.

Mozgása vonalát tekintve valószínű, hogy Európán kívül semmisült meg,

nagy valószínűséggel vízbe eshetett.

Vénuszra tervezve, Földre érkezve

A Kosmos–482-t még a szovjet Venyera-program részeként készítették, és úgy tervezték, hogy túlélje a Vénusz brutális, több száz Celsius-fokos légkörét és az óriási nyomását. Emiatt

valószínű, hogy a Föld légkörébe lépést is sértetlenül átvészelte

– ellentétben sok más, visszazuhanó űrszeméttel, ami a levegőben már elég.

A holland kutató, Marco Langbroek szerint a szerkezet kb. 240 km/h-s sebességgel érhette el a Föld felszínét.

Kicsi az esélye, hogy kárt tett valamiben

A szakértők szerint valószínű, hogy az objektum óceánba vagy lakatlan területre zuhant, és rendkívül csekély az esélye annak, hogy lakott övezetet ért volna el.

„Annak az esélye, hogy sűrűn lakott területre zuhan, szinte elhanyagolható” – mondta a coloradói egyetem kutatója, Marcin Pilinski.

„Valószínű, hogy a légkörben nem ég el teljesen, de az ütközés komoly károsodást okozhat a szerkezeten.”

Az űreszköz kerek, egy méter átmérőjű és közel 500 kg-ot nyomott. A legtöbb darabja már a ’70-es években visszahullott a Földre, ez az utolsó egység.

A szonda ejtőernyői mára biztosan használhatatlanok, akkumulátorai évtizedek óta halottak. Az orbitális sodródást végül a gravitáció zárta le – ahogy azt a fizika már fél évszázada megjósolta.

A jelenlegi nemzetközi szerződések szerint, ha bárki rábukkan az esetleges roncsokra, azok

hivatalosan Oroszország tulajdonát képezik.

Kérdés, hogy valaki megtalálja-e. És ha igen, felismeri-e, mi is az.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
Kiderült, hogy pontosan mikor csapódik a Földbe a szovjet űrszonda - ami Budapestet is eltalálhatja
Egy szovjet űrkapszula 53 év után visszazuhan a Földre - a becsapódás ideje már ismert.

Megosztom
Link másolása

Egy szovjet űreszköz, amit még akkor lőttek fel, amikor fekete-fehér volt a tévé, várhatóan május 10-én visszazuhan a Földre. A dolog külön pikantériája, hogy Magyarország is a lehetséges becsapódási zónában van.

A Kosmos 482 névre hallgató kapszulát 1972-ben indították útnak, elvileg a Vénusz felé. A gyakorlatban azonban még a Föld körüli pályáról sem sikerült kilökni – azóta kering felettünk, mintha mi se történt volna.

53 évnyi haszontalan bolyongás után most visszatér

A Európai Űrügynökség (ESA) szerint a becsapódás valamikor szombaton, május 10-én történik, de az időpont körülbelül 8,6 órás bizonytalansággal mozog – vagyis bármi lehet.

A legfrissebb becslés szerint a visszatérés 10:16-kor várható, közép-európai idő szerint.

„A károsodás esélye alacsony” – írják a hivatalos tájékoztatók, de azért minden frissítéssel egyre pontosabban próbálják belőni, hol fog végül földet érni a fél évszázados fémdarab.

Hol csapódhat be?

A jelenlegi modellek alapján az objektum az Egyenlítőtől északra és délre 52 szélességi fok között eshet le, ami egy viszonylag barátságos sávot rajzol a földgömbre – amibe Magyarország határozottan beleesik.

A 52. északi szélességi kör áthalad Anglián, Hollandián, Németországon, Lengyelországon, valamint Oroszországon is. Ugyanez a sáv benyúlik Észak-Amerikába, Ázsiába, de lefedi a Csendes- és Atlanti-óceán jó részét is.

A déli szélességi 52. párhuzamos ezzel szemben Argentína, Chile, a Falkland-szigetek és más óceáni térségek fölött húzódik.

Azt tehát, hogy pontosan hol landol majd

ez a meglepően masszív, 53 éve kóválygó kapszula, egyelőre senki nem tudja megmondani – csak azt, hogy Kőbányától Patagóniáig bármi lehetséges.

 

A Kosmos 482 nem kis darab: körülbelül 475 kilót nyom, és védő hőpajzzsal is rendelkezik, ami miatt könnyen lehet, hogy nem ég el a légkörben. Ha így van, akár egyben is becsapódhat – ami azért már nem csak hír, hanem esemény is lenne.

Az ESA szerint azonban pánikra nincs ok

„Annak az esélye, hogy valakit űrszemét sérüléssel sújt, kevesebb mint 1 a 100 milliárdhoz. Összehasonlításként: 65 000-szer nagyobb esélye van annak, hogy villám csap beléd.”

A reentry tracker szerint

az űreszközre hatással lehet az űridőjárás is (naptevékenység, napszél, légkör sűrűsége stb.),

de az objektum helyzete, forgása és dőlésszöge is befolyásolhatja, hogy hova és hogyan érkezik vissza.

Követheted élőben – ha szeretsz aggódni

Az ESA oldalán bárki nyomon követheti az eszköz mozgását, sőt, grafikonokat is közölnek a várható becsapódási helyekről.

Ezek percenként frissülnek, ahogy új adatok érkeznek a pályáról.

Mivel naponta tucatnyi kisebb űreszköz lép be újra a légkörbe, ez nem ritka esemény – de a legtöbbjük elég kicsi ahhoz, hogy elégjen. Ez viszont nem feltétlenül fog.

Via Ladbible


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Megváltoztatta a külsejét és felnőttként boldog párkapcsolatban él „a világ legszőrösebb kislánya”
Csak születésekor derült ki, hogy egy ritka genetikai rendellenességben, az Ambras-szindrómában szenved. Története az önelfogadásról sokakat inspirált.

Megosztom
Link másolása

Supatra „Natty” Sasuphan thaiföldi nő nevét még akkor ismerte meg világ, amikor kislány volt.

2010-ben fordult felé a figyelem, miután a Guinness Rekordok Könyve hivatalosan is a „világ legszőrösebb lányának” titulálta.

Supatra Sasuphan egy ritka betegségben, az Ambras-szindrómában szenved. A genetikai rendellenesség túlzott szőrnövekedést okoz az egész testen, még az arcon is (kivételt a tenyér, a talp és a száj nyálkahártyája jelent). A betegség annyira ritka, hogy a középkor óta csak 50 dokumentált eset ismert világszerte.

A lány 1999. augusztus 5-én született Bangkokban. Születésekor szinte az egész testét sűrű szőr borította, ami valósággal sokkolta a szüleit. Gyermekkorában gyakran csúfolták „majomarcúnak” vagy „farkaslánynak”, de ő mindig is pozitívan állt önmagához. Egy interjúban elmondta, hogy nem érzi magam másnak, és sok barátja van az iskolában, a szőrössége pedig különlegessé teszi.

A Guinness Rekordok Könyvébe való bekerülés után népszerű lett, és a közösség is elfogadta őt. Tanárai szerint szorgalmas volt, jó jegyeket szerzett, és az iskolában az egyik legnépszerűbb diák lett.

Felnőttként kihívást jelentett számára a szőrnövekedés. A lézeres szőrtelenítési kezelések nem hoztak tartós eredményt, ezért rendszeresen borotválja a testét.

2018-ban, 17 évesen bemutatta a közösségi médiában a párját, akit akkoriban férjeként emlegetett.

Vele ugyan időközben szakított, új párja van, áprilisában ünnepelték kapcsolatuk hetedik hónapját. Supatra Sasuphan ennek örömére egy közös fotóval osztott meg Facebookon.

A lány élete sokak számára inspiráló, mivel azt közvetíti, hogy bármilyen nehézséggel kell is megküzdenünk, önmagunk elfogadása és a környezetünk szeretet megtart bennünket.

Forrás: Thailand News, The Sun

Megosztom
Link másolása


SZÍNES
XIV. Leó az első gamer pápánk, még a konklávé előtt is játszott egyet
A katolikus egyházat gyakorlatilag egy megrögzött gamer vezeti. XV. Leó pápa kedvenc időtöltése talán már túlmutat a hobbin.

Megosztom
Link másolása

Gamerből lett pápa az észak-amerikai Robert Prevost, aki XIV. Leó néven ül Szent Péter trónjára.

Nemcsak ő az első amerikai pápa a történelemben, minden jel szerint ő az első pápa, akiről biztosan tudjuk, hogy aktívan videójátékozik.

A 69 éves új pápa igencsak közlékeny öccse, John Prevost csütörtökön az NBC5 Chicago reggeli műsorában mesélt arról, hogy még

a konklávéra indulása előtt is lejátszottak néhány meccset.

"Először mindig Wordle, mert az már szinte hagyomány. Utána jön a Words With Friends. Jó kis agytorna, meg eltereli az ember figyelmét a világ dolgairól" – mondta a testvér.

Bár XIV. Leó nem épp a Doom speedrunnerek páholyának tagja, a szokásos reggeli szókirakós játékai alapján hivatalosan is ő az első gamer pápa.

Ezzel be is sorolható a 69 év feletti amerikai férfiak azon 44 százalékához, akik rendszeresen játszanak valamilyen videojátékkal. A Wordle pedig kifejezetten népszerű az 55 év feletti korosztály körében: minden hetedik amerikai ebben a csoportban nyomkodja a kis színes négyzeteket reggelente.

A pápák eddig többnyire csak beszéltek a videojátékokról, ráadásul nem túl lelkesen.

Ferenc pápa például 2016-ban arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy ne süllyedjenek bele a kényelmes kanapén videojátékozásba, míg XVI. Benedek még konkrétan ki is kelt az erőszakos és szexuálisan túlfűtött játékok ellen. Egyedül II. János Pál mondott valami pozitívat: 2000-ben egy vatikáni tévéműsorban állítólag méltatta a Pokémon-sorozatot a „kreativitásért” és a „baráti kapcsolatokért”.

A boomer korosztályból érkező XIV. Leó viszont egészen másként viszonyul a digitális világhoz.

Ő azok közé tartozik, akik nem valamiféle ördögi új technológiaként tekintenek a videojátékokra, hanem kulturális alapzajként nőttek fel benne. 20 éves volt, amikor az első otthoni pingpong-játék szenzáció lett Amerikában. És most ő az a pápa, aki reggelenként Wordle-t játszik, este meg talán még benéz a Steamre is, csak hogy megnézze, mit adtak leárazva.

A videojátékos múlt (és jelen) egyébként nem teljesen példa nélküli a Vatikánban.

2016-ban például egy nehezen megmagyarázható pillanatban a YouTube-sztár MatPat egy Undertale Steam-kulcsot ajándékozott Ferenc pápának, mondván, hogy a játék a játékos döntéseiről és fejlődéséről szól. Akkor még csak találgattuk, hogy vajon a pápa valóban aktiválta-e a kódot. Most viszont már biztosan tudjuk: van egy pápa, aki nemcsak megkapta a játékot, hanem játszik is.

A Vatikán tehát új korszakba lép – egy olyanba, ahol már nem az a kérdés, hogy van-e játék a pápa számítógépén, hanem az, hogy hány betűből találta ki aznap a szót.


Megosztom
Link másolása