Kiderült, miért nincsen csont a férfiak péniszében, és tiltakozni fogsz a válasz ellen
A rozmárnak közel 61 centiméteres van, a csimpánznak aprócska, az embernek viszont egyáltalán nincs.
A rejtélyre egy nagyszabású evolúciós kutatás adta meg a választ, amely az emberi szaporodás és párkapcsolatok múltjáról is meglepő dolgokat árul el.
A péniszcsont, tudományos nevén baculum, a legtöbb emlősfajnál jelen van, és a legváltozatosabb csontok egyike.
Az ember azonban néhány másik fajjal együtt kivételt képez. Egy, a Proceedings of the Royal Society B című tudományos folyóiratban közzétett kutatás szerint
A kutatók több ezer főemlős- és ragadozófaj adatait elemezve jutottak arra, hogy
A csont ugyanis strukturális támaszt nyújt, ami segít a hímnek meghosszabbítani az aktust, és „őrizni” a nőstényt a riválisokkal szemben.
„Eredményeink arra utalnak, hogy a baculum fontos szerepet játszik a hím szaporodási stratégiáinak támogatásában olyan fajoknál, ahol a hímek magas szintű utókopulációs versengéssel néznek szembe” – magyarázta Matilda Brindle, a tanulmány vezető szerzője. Az ember esetében azonban a helyzet más.
Igen, jól láttad, átlagosan kevesebb, mint két perc.
– mondta a The Independentnek Matilda Brindle. Mivel az emberi aktus rövidebb, és a párkapcsolati rendszer miatt a spermaverseny is enyhébb, a baculum fenntartását biztosító evolúciós nyomás egyszerűen megszűnt. Ezért nincsen a péniszben csont.
A baculum valamikor 145 és 95 millió évvel ezelőtt jelent meg az emlősökben, és az emberi vonalon csak jóval később veszett el. A kutatók szerint ez azután következhetett be, hogy az emberi ősök elváltak a csimpánzoktól és a bonobóktól, és a párzási rendszer a monogámia felé tolódott, feltehetően körülbelül kétmillió évvel ezelőtt. „Úgy gondoljuk, ekkor tűnhetett el az emberi baculum, mert a párzási rendszer akkor változott meg. Ez lehetett az utolsó koporsószeg az amúgy is megkisebbedett baculumnak, amely aztán eltűnt az emberi ősökben” – nyilatkozta a The Guardiannek Dr. Kit Opie, a tanulmány társszerzője.
A természetben kiválóan látszanak a kontrasztok. Legközelebbi rokonaink, a csimpánzok és a bonobók, bár csak másodpercekig tartó aktusokat folytatnak, mégis megtartották apró, 6-8 milliméteres péniszcsontjukat. Ennek oka a poligám rendszerükben rejlő erős spermaverseny. Az emberi evolúcióban azonban a hosszabb távú párkapcsolatok előtérbe kerülésével a csont egyszerűen feleslegessé vált. Bár orvosi esettanulmányok leírtak már rendkívül ritka, kóros csontosodást a péniszben, ez nem valódi baculum, hanem egyedi elváltozás.
Via UCL