Azt hitted, csak független, szabad és makacs vagy, ha sokszor mondasz nemet? Talán egy autizmus-profil irányítja az életed
„Nekem aztán ne mondják meg, mit csináljak!” – Ismerősen cseng ez a mondat?
Sokan hiszik, hogy ez a függetlenség és az erős egyéniség jele.
Mi is ez valójában?
Fontos tudni, hogy a PDA nem önálló diagnózis, nem szerepel a legfontosabb mentális egészségügyi kézikönyvekben mint külön betegség. Szakértők vitatkoznak a nevében szereplő „kóros” szón is, egyesek szerint sokkal jobban leírná a jelenséget a „Kitartó törekvés az autonómiára” kifejezés.
A jelenséget egy brit pszichológus, Elizabeth Newson írta le először még az 1980-as évektől, az első tudományos cikk pedig 2003-ban jelent meg róla.
Bár felszínesen barátságosnak tűnhetnek, a társas helyzetek megértésében eltéréseket mutathatnak. Jellemzőek lehetnek a szélsőséges hangulatingadozások és az impulzivitás, de az is előfordulhat, hogy szinte megszállottan fókuszálnak más emberekre.
A kutatók kidolgoztak kérdőíveket a jelenség mérésére, ilyen az EDA-Q és annak rövidebb, 8 kérdéses változata is. Ezek azonban kizárólag kutatási segédeszközök, nem használhatók hivatalos diagnózis felállítására.
A kéréseket érdemes indirekten megfogalmazni, és kulcsfontosságú az autonómia támogatása, például választási lehetőségek felkínálásával. A cél a szorongás csökkentése és a személyre szabott támogatás.
A profil megítélése nemzetközileg is vegyes. Az Egyesült Királyságban és Ausztráliában például elterjedtebben használják a fogalmat és részletes gyakorlati útmutatók is léteznek a támogatásra, bár önálló diagnózisként ott sem ismerik el. Itthon egy tavaly decemberben publikált szakirodalmi áttekintés is kiemeli, hogy a PDA nem szerepel a hivatalos diagnosztikai rendszerekben. A szerzők arra figyelmeztetnek, hogy a pontatlan címkézés félrevezető lehet a megfelelő támogatás kialakításában.
A lényeg, hogy a PDA egy viselkedéses profil, nem önálló betegség, amelynek hátterében szorongásalapú elkerülés áll, és amelyre a gyakorlati, együttműködésen alapuló támogatás a leghatékonyabb válasz.
Via Autism.org. PDA society