Tragédia: megtalálták A Nagy Ő eltűnt sztárjának, Lovas Annabellának a holttestét egy elhagyatott területen
Hónapokig tartó bizonytalanság ért véget: a spanyol rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián talált női holttest A Nagy Ő egykori sztárjáé, Lovas Annabelláé.
A hatóságok az azonosítás után közölték, hogy az idegenkezűséget kizárták, és az ügyet nem kezelik bűncselekményként.
Az elhunyt deréktól lefelé meztelen volt, személyes tárgyait vagy ruháit nem találták meg a környéken. A becslések szerint a test nagyjából három hétig feküdhetett a vízben, mielőtt rátaláltak, ahogy arról a spanyol El Periódico is beszámolt.
A helyszín annyira nehezen megközelíthető, hogy a mentéshez helikopterre is szükség volt. A nyomozók munkáját extrém körülmények nehezítették, a területet ugyanis csak profi hegymászók tudják biztonságosan elérni. A kutatásban drónokat is bevetettek.
A holttest rossz állapota miatt két egymást követő kísérlet is kudarcot vallott, hogy a családtagoktól származó mintákkal összevethető DNS-t nyerjenek ki.
„A fogazat olyan, mint egy ujjlenyomat: megvannak a maga jellegzetes pontjai. Az emberi testben ez az egyik legellenállóbb az időjárási és környezeti hatásokkal szemben” – mondta Pablo Fernandez Sala.
A hatóságok már korábban is „sebezhető személyként” tartották nyilván.
.
A családja azonban később ismét jelezte a hatóságoknak, hogy valami nincs rendben, ez vezette rá a nyomozókat a gyanúra, hogy a szurdokban talált azonosítatlan nő Annabella lehet.
Úgy vélik, nem a megtalálás helyszínén halt meg, hanem Gran Canaria egy másik részén, holttestét pedig a heves viharok utáni áradások sodorhatták a nehezen megközelíthető természetes medencébe.
Bár a holttestet azonosították, a halál pontos oka továbbra is ismeretlen. Mindezek ellenére, hogy pontosan mi történt a realitysztárral, a nyomozók továbbra is vizsgálják.