Kikutatták, hol él a világon a legtöbb nárcisztikus - Ezen meg fogsz lepődni!
Ha eddig azt gondoltad, az önimádat és a gátlástalan törtetés amerikai specialitás, amit a Wall Street és a Szilícium-völgy kultúrája tökéletesített, egy decemberben publikált, nagyszabú nemzetközi kutatás alapjaiban kérdőjelezi meg ezt a sztereotípiát.
A világ nárcizmus-térképét felrajzoló tanulmány szerint ugyanis az Egyesült Államok messze nem vezeti a listát; a 16. helyre szorult, miközben olyan országok kerültek az élbolyba, amelyekre talán kevesen tippeltek volna.
A tekintélyes tudományos folyóiratban megjelent kutatás több mint 45 ezer ember válaszait elemezte 53 országból.
A vizsgálat nem a klinikai értelemben vett nárcisztikus személyiségzavart mérte, hanem azokat a hétköznapi vonásokat, mint az önmagunk előtérbe helyezése, a figyelem és elismerés iránti olthatatlan vágy vagy a mások fölé helyezkedés igénye.
A lista túlsó végén, ahol ezek a vonások a legkevésbé jellemzőek, Szerbia, Írország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Dánia áll.
A nárcizmusnak legalább két, egymástól markánsan eltérő arca van.
A másik, jóval veszélyesebb forma a „rivalizálás”, ami a mások leértékelésében, a versengő, ellenséges attitűdben és a konfliktuskeresésben csúcsosodik ki. Ezen a skálán Németország és Dél-Korea mutatja a legmagasabb értékeket.
„Fiatalnak lenni szinte mindenhol azt jelenti, hogy magadra fókuszálsz, és azt gondolod, jobb vagy, mint ami a valóság.
De az élet alázatra tanít, és úgy tűnik, hasonló módon aláz meg különböző kultúrákban is” – nyilatkozta William J. Chopik, a tanulmány társszerzője a Michigan State University közleményében.
A várakozásokkal ellentétben a kollektivista, közösségközpontú társadalmakban nem volt alacsonyabb a nárcizmus szintje, sőt, a „csodálat” altípus pontszámai bizonyos esetekben magasabbak voltak.
„Ez egy erős, nagyléptékű tanulmány, és a legnagyobb hozzájárulása, hogy emlékeztet minket arra, hogy a nárcizmus emberi vonás, nem pedig kifejezetten amerikai jellegzetesség” – összegezte a kutatás jelentőségét Lynn Zakeri chicagói terapeuta a Newsweeknek.
A magyar sajtóban megjelent összefoglalók szerint hazánk a középmezőny elején, a 20. hely környékén helyezkedik el, a toxikusabb „rivalizálás” dimenzióban valamivel előrébb, míg a „csodálat” terén hátrébb állva a globális rangsorban.
