Meghozta a végső döntést III. Károly: elárulta, mi történjen a halála után
Súlyos betegségből, daganatos kórból épült fel nemrég III. Károly király, a brit uralkodó.
Tavaly például bennfentesekre hivatkozva arról írtak a brit lapok, hogy pánikban a palota, mert rosszabbul van Károly, mint gondolták.
Most elárulta, milyen örökséget kíván maga után hagyni a halála után.
– mondta III. Károly.
A király szavai a Prime Video február 6-án debütáló, Finding Harmony: A King’s Vision című dokumentumfilmjében hangzanak el, amelyet a világ több mint 240 országában mutatnak majd be.
„Azokat az alapelveket, amelyek az általam harmóniának nevezett dolog mögött állnak, szerintem követnünk kell, ha valamilyen módon biztosítani akarjuk, hogy ez a szegény öreg bolygó ennyi embert el tudjon tartani. Nem valószínű, hogy lenne más hely számunkra. Mi magunk is a természet részesei vagyunk, nem pedig attól elkülönülve” – magyarázza a 77 éves uralkodó.
Őt azonban ez sosem tántorította el attól, amit a legfontosabbnak tart.
– vallja be Károly király a filmben.
Az alkotást a The King’s Foundationnel együttműködésben a PASSION Planet készítette, a narrátor szerepét pedig Kate Winslet Oscar-díjas színésznő, a királyi alapítvány nagykövete vállalta. A film bemutatja a királyi birtokokon, így a Dumfries House-ban és a Highgrove Gardensben zajló fenntarthatósági munkát is. Károly nemcsak a bolygó, hanem a saját lelki békéje miatt is fontosnak tartja a természet közelségét: bevallása szerint a kertjei és az ott élő állatok, mint a rovarok és a madarak, mind segítenek a mentális egészsége megőrzésében.
Via Glamour
