INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Hevesi Tamás: „Vannak ismerőseim, akik azért öregedtek meg hirtelen, mert felfogták, hogy hány évesek”

Vadászkürttől a mesterséges intelligenciáig, ravataltól a mosoly erejéig, focitól az örök fiatalságig mindenféléről folyt a csevej.

Megosztom
Link másolása

Hevesi Tamás nagyon kerek évfordulót ünnepel idén, ennek kapcsán beszélgettünk vele arról, hol tart most az életben. A végén még arra is válaszolt, amiről nem szeret beszélni. Rutai Gábor interjúja.

- Kezdhetek egy történettel? Majd rájössz miért.

- Persze!

- ’91 környékén besoroztak katonának Kiskőrösre, ami nekem a világvége volt. Pár hét szörnyűséges képzést követően az egyik hétfő reggeli ezredsorakozón megkérdezték, hogy kinek van zenei előképzettsége, azon belül is ki tud trombitálni, mert hogy egy hónapra elküldik az illetőt Kalocsára ezredkürtös kiképzésre.

- Kezdem kapizsgálni, hova fogunk kilyukadni.

- Feltettem a kezem, holott életemben egyszer fújtam fúvós hangszerbe, még a gimiben. El is küldtek Kalocsára, kürtös kiképzésre. Na most az történt, hogy az ország összes laktanyájából összegyűlt arra az egy hónapra az a kis század és összesen egy ember tudott trombitálni, az összes többi a legelvetemültebb szélhámos volt, mint jómagam. Én életemben nem röhögtem annyit, mint ott egy hónap alatt azon a társaságon. De képzeld el, hogy az egy hónap végére megtanultuk azt a tíz szignált, amit játszani kellett, és abból le is kellett vizsgázni. Nagyon megszerettem a trombitát, mint hangszert, vettem később és még mai napig is megvan
Mindezt azért meséltem el, mert tudom, hogy te is tanultál vadászkürtön játszani.

- Így van! A vadászkürt úgy jött, hogy az általános iskolában egyszer csak megjelentek a zeneiskolából „ügynökök”, akik arra buzdítottak, hogy tanuljunk hangszereken játszani. A mi osztályunkba fúvós hangszeres ügynök érkezett, és lehetett választani, hogy harsona, trombita, vagy vadászkürt. 8-an voltunk fiúk az osztályban, és azt hiszem 5-en jelentkeztünk, abból hárman elvitték a trombitát, ugye a legkisebb hangszer, egy srác választotta a harsonát, és a kürtöt senki. Akkor, szinte sajnálatból, jelentkeztem. Király István volt a mesterem, aki a Szegedi Szimfonikus zenekarból járt le Gyulára oktatni a zeneiskolába, és nagyon jó, fantasztikus tanár, fantasztikus kürtös volt.

A legnagyobb megtiszteltetés az volt, amikor már majdnem négy éve tanultam, és a mesterem megkérdezte, hogy Tamás, nem akarsz-e eljönni a Szegedi Szimfonikus zenekarba kettes kürtösnek?

Tehát mellé. Mondtam, hogy tanár úr, nagyon csábító az ajánlat, de nekem egy kicsit másfelé bolondozik az agytekervényem. Akkor engem már pofonvágott a könnyűzene, és igazából a gitár, és annak az oldalvizén minden.

- Beszéljünk másról is. A foci fontos helyen áll az életedben. Lehet, hogy leginkább ez tölti ki azt?

- Nem, nem. De a 24 óra, az lehet, hogy nekem 48. Mindig szerves része volt a sportolás az életemnek. Édesapám ragyogó sakkozó volt, én nem lettem ragyogó sakkozó, viszont ő is szerette az atlétikát és a bátyám is atletizált. Nyilván a kis Tomika felnézett a bátyjára. Aztán egyszer kérdezte apukám, hogy nem akarsz Gyulai Sport Egyesületbe elmenni sportolni? Hát, mondom, nézzük meg. Kimentem az edzése, nagyon tetszett a társaság, nagyon tetszett az edző. Aztán jöttek az eredmények, jól ment az atlétika nagyon, mellette pedig egyfolytában fociztunk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a haverjaim majdnem mindenki futballozik, és akkor mondták, hogy nem jössz focizni? Hát mondom, oké.
 A futball az egy olyan játék, amit hogyha az edzői oldaláról nézzük, akkor ez egy nagyon komoly szakma. Nagyon nehéz, nagyon szép, de nagyon komoly szakma.

Tudod, van az a klasszikus mondás, hogy ha nyer a csapat, akkor jók a játékosok, ha kikap, akkor szörnyű az edző, ki kell rúgni.

Szóval nagyon szép sikereket értem el a futball területén, és egyszer csak jött, hogy női futball, és akkor megalapítottam Ferencvárosban a saját pénzemből a Ferencváros női labdarúgó szakosztályát. Toborzókat tartottam, összeszedtem rengeteg játékost, elindítottuk az U15-ös csapatot, és aztán sodródtam bele, majd azt vettem észre, hogy az én tudásom kevés lesz, nekem ezért tanulnom kell.
Jelentkeztem a különböző tanfolyamokra, végigmentem az összes létrán, és végül Pro-licenszes edző lettem, ez a legmagasabb képzettség. A legnagyobb kincs az volt, amikor az U17-es női válogatottnál voltam szövetségi kapitány, több mint három évig.

- Térjük rá a másik hivatásodra. Magad írod a dalokat, szövegeket. Például hol dől el, hogy miből lesz végül dal és miből vers?

- Nagyon jó a kérdés. Nagyon sok dalom a fiókomban van, mert azt éreztem, hogy annyira mély, hogy ez talán a magyar közéletben túl sok. Gondoljunk bele merre tart a könnyűzene. Sokszor csodálkozom is, hogy lehet valaki ennyire termékeny. Én nagy nehezen, hónapok alatt ott zongorálom, basszus-szólam, kitalálom a gitárt, mi legyen a tempó, itt a kiállás, a bridge. De hogy van az, hogy valaki szinte havonta új dallal jön ki? Most már értem. Az AI (mesterséges intelligencia) használata természetesen hatalmas kincs, és nagy segítség tud lenni, ha ez az arányokban mondjuk úgy néz ki, hogy 90-10, vagy 80-20, de a javadra, és az AI ellen. Ne fordítsuk meg, hogy 90% az AI, és 10% vagy te. Tehát a mesterséges intelligencia megjelenésével nyilvánvalóan be lettünk csapva. Nem próbáltam még soha. Nem is fogom. Nem szeretném.
 Én a húsvér emberek termékeit szeretem. Nekem így születnek a dalaim, és nyilván nem tudok olyan termékké lenni, mint aki leül a géppel, és megnyomja a ctrl-C-t.

- Átküldött nekem valaki egy ilyen zeneszerző AI-t, amíg engedte ingyen, szórakozgattam vele. Döbbenet, hogy mit tud tényleg. Ha kitalálom azt, hogy egy szál hegedűvel, meg egy tubával játsszon bossanovát ebben a hangnemben, ilyen tempóban, akkor csinál három verziót. A Spotify-nál is már kezd egyre nagyobb probléma lenni ez.

- Nem akarok neveket mondani, a magyar könnyűzenéből tudnék sorolni nem egyet, nem tízet, akiknek feltűnően gyorsan születnek a dalai, és feltűnően hasonlóak bizonyos hangszínek. De ezt hagyjuk. 
Ki a lópikula akar majd így hangszereken tanulni, mint ahogy te meg én is tettük? Nincs már ilyen, hogy tanulni kell. Ezek szerint, le lettünk butítva, mindenben az egyszerűség, egy gombnyomással érjük el a legnagyobb sikereket. Itt tartunk most. 
Hányszor volt az, hogy mérgesen odavágtam az összegyűlt papírt be a szemetesbe, hogy már megint milyen hulladékot írtam.

De a legerősebbek szerintem most a mai világban, és nekem ez nagyon tetszik, a magyar könnyűzenében a szövegek. Szerintem nagyon jók lettek. A mai fiatal zenészek szövegben sokkal erősebbek, mint bármikor volt a magyar könnyűzenében.

Én ezt kiemelem. Szövegileg fantasztikusat lépett a magyar könnyűzene előre. Zeneileg óriásit lépett vissza. Én visszasírom az LGT-t, én visszasírok egy United-et, micsoda zenészek. A zenét ne egyszerűsítsük már le arra a három hangra meg a C-dúr, A-dúr, F-dúr, G-dúrra, mert tényleg felakasztom magam. Én inkább dolgozom lassan. Nekem nincsen nagy táborom, én nem vagyok fölkapott sztár, viszont azt gondolom, hogy elég sokan érdeklődnek a dolgaim iránt, ezt észreveszem a koncertjeimen, észreveszem a műsoron.

- Azért ne mondd, hogy nincsen nagy táborod, a koncertjeidet is megtöltöd. Idén is nagy turnéd van. Milyen apropóból?

- 30 éve vagyok szólista. 1994, „ezt egy életen át kell játszani”, és 2024-et írunk. 30 év úgy szaladt el, mintha sose lett volna. Közben nagyon sokfajta zenét hallgatok, mert imádom, Ha nagyon-nagyon sietnem kell vidéki koncertre és késésben vagyok, akkor nyilvánvalóan nem egy andalító dalt fogok betenni. Egy AC-DC-t, vagy ilyesmit teszek be. Mikor vége van a koncertnek, szeretem a csendet, de ha mégis, ott háttérben halkan az autóban szimfonikus műveket szoktam hallgatni. Egyébként vannak olyan előadók, hogy két-három dalig imádom, aztán már egyformák nekem. Sade, ugye milyen kellemes, vagy a Matt Bianco? Egy-két dalig imádás, és aztán már váltani kell.

- Beszéltünk róla, hogy milyen jók a mai előadók szövegei, de tegyük hozzá, hogy nagyon rossz versből is lehet nagy sláger. Erre szoktam azt mondani, hogy tábortűz körül én hiába mondom el a világ legszebb verseit, a csajt végül úgyis a gitáros viszi el. Egy közepes szöveggel, egy jó gitáros.

- Nem is kell jó gitáros. Így van. Nézd, hogyha belegondolsz, ez egyértelmű pszichológia. Mindenki szeret a sikeres emberekbe kapaszkodni és a sikerbe. Nyilvánvalóan ott ülnek a tábortűz körül, sok-sok egyforma ember. Egy, aki kiemelkedő, akinek a nyakában van egy gitár. Nyilvánvalóan ő egy különc, ő egy extra, ő a művész.

- Van még egy fontos évforduló, mert nem csak a harminc éves szólópályafutásod van, hanem még ebben a hónapban lesz egy másik.

- Arról nem szeretek beszélni.

- Arról nem szeretsz beszélni.

- Igen, egy születésnapom lesz, mint minden évben. Reméljük, hogy meg is élem. Már évek óta nem számolom, mert arra jöttem rá, hogy ebbe be lehet golyózni. Nekem vannak ismerőseim, akik azért öregedtek meg hirtelen, mert felfogták, hogy hány évesek. Nem foglalkozom ezzel. Kit érdekel, ki hány éves? Gyerekkorban igen, mert vártam az ajándékot.

Most már ajándékot sem várok, Krisztivel megbeszéltük, hogy nekünk az az ajándék, hogy együtt vagyunk. Tehát ez csoda. Nem kell ezért külön ünnepelni semmit.

Sajnos így szaladt el ez a harminc év. Elképesztő gyors az élet, de éljük meg a pillanatot. Nem „éljük át”, „éljük meg” a pillanat minden másodpercét. Milyen csodálatos dolog, hogy utazhatunk, hogy azt eszünk, amit szeretnénk, hogy bocsánat, de jól élünk ahhoz képest, ahogyan élhetnénk.
 Sajnos látjuk a negatív példákat is mindenfelé a világban, itthon is. Úgyhogy én nagyon hálás vagyok azért, hogy nagyon boldog házasságban élek a Krisztivel. Bár most egyébként egy nagyon szomorú hírt kihagytam a beszélgetésünkből, de nem is akartam nagyon behozni, de most ez így valahogy mégiscsak feldobta az én kis agyitekervényem, hogy sajnos tegnap délelőtt elment az egyik kutyám. Annyit kell róla tudni, hogy két hatalmas méretű komondorunk van a kertben, és még nem volt négy éves, tehát nagyon fiatal, és teljesen váratlanul történt.

- Nagyon sajnálom.

- Valószínűleg infarktust kapott, valamitől délelőtt 11-kor még játszott, egy órakor már aludt örökre. Szörnyű érzés volt ezt tegnap megélni, nyilván meg is sirattuk, főképpen én, mert ez én kutyám volt. A Krisztinek van cicája benn a lakásban, meg van egy kis yorkink bent a lakásban, ami az anyósomé, tehát van a házban is. Frida, a Szuka most egyedül maradt kint, és nyilvánvalóan megoldást kell találnom, hogy ne legyen egyedül.
Ugyanaz, mint az embereknél, ugyanígy működik. Mikor elmegy egy idősebb házaspárból valamelyik, nagyon félő, hogy egy éven belül követi a másik. Azért nagyon fontos a gondoskodás, és azért fontos, hogy odafigyeljünk és segítsük azt, aki itt maradt. 
Hát szomorú, szomorú mindegyik persze, de azt szoktam mondani az életre, hogy jövünk és megyünk.

- Visszatérve, örülök, hogy ezt mondod, hogy ne foglalkozzunk a korunkkal. Én is azt gondolom, hogy valószínűleg az dönti el két ember között, hogy az egyik mitől lesz bácsi, a másik meg mitől lesz egy elegáns úr, hogy mit gondol magáról.

- Nm öregedni kell, de mindenki idősödik. Még olyan embert nem találtak a Földön, akinek visszafelé ketyeg a biológiai órája. Úgyhogy fogadjuk el azt, hogy ez van, és kész.

Nem kell vele foglalkozni. Hanem tudod, mivel kell foglalkozni? Minden öröm-pillanatot szerezzünk meg, ami bennünket érdekel. Örülök, hogy te rádiózol, örülök nagyon, hogy én sportolok, koncertezem, dalokat írok, most már saját podcastot csinálok.

És nagyon örülök, hogy csinálom, mert egészen más, mint hogy te is beszélgetsz velem, más az egésznek a kisugárzása, amikor én kérdezhetek olyan dolgokról, ami engem nagyon érdekel, reményeim szerint a hallgatóimat is. 
Szóval igen, nagyon fontos, hogy mindig a kornak megfelelően fogadjuk el, hogy hogy az élet az múlik és rohan, de nem tudunk elfutni előle. De nem is kell. Sajnos a magyar emberben eleve van egy állandó negatív spirál. Mindenben mindig a rosszat keressük, még a jóban is. Ha pozitívan állunk a dolgokhoz, és mindenben a jót látjuk, jót keressük, és kicsi csalódás ér, az még mindig százszor jobb, mint hogy negatívan állunk az emberek, vagy a világ dolgaihoz. Ez nem út. 
Én például szeretek mosolyogni. Imádok nevetni. Én nagyon szeretem, ha valakinek van humora. Szerintem a nevetés az egy pozitív energia, a mosoly pedig a világ legszebb nyelve.

 

A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása