„Ezért gondolom, hogy egy szimulációban élünk” – mondta egy egyetemi tanár, aki szerint a videojátékok megmutatják a jövőt
Egy elismert informatikus épp most tette le a nagyesküt arra, hogy az egész létezésünk csak egy gigantikus, futurisztikus kísérlet. Dr. Roman Yampolskiy, a Louisville-i Egyetem Kiberbiztonsági Laboratóriumának alapítója szerint
A kutató Steven Bartlett vállalkozó népszerű podcastjában vendégeskedett a minap, ahol egy közel másfél órás, agytekervény-gyilkos beszélgetésben fejtette ki, miért tartja ezt szinte biztosnak. A közelmúltbeli eszmecseréről a LADbible számolt be először. Az egész vita akkor indult be, amikor Bartlett a Google Genie 3 nevű technológiáját hozta fel, amivel egyetlen képből komplett, bejárható világot lehet generálni. A műsorvezető szerint „mozoghatsz a világban, vagy kiteheted egy képernyőre, hogy mások is lássák.
Amikor ezt látom, azt gondolom: a pokolba, ez már-már a megkülönböztethetetlen szimulációk előszobája.”
Yampolskiy erre csak mosolygott, és rávágta a lényeget: „Pontosan. Éppen ezért gondolom, hogy egy szimulációban vagyunk, pontosan ezért. A mesterséges intelligencia eljut arra a szintre, hogy emberi ágenseket, emberi fogurákat hozzon létre, a virtuális valóság pedig arra a szintre, hogy megkülönböztethetetlen legyen a miénktől.” Bartlett ezután rákérdezett az elmélet alapelveire, mire a kutató egy egészen hétköznapi példával jött. „Határozottan rengeteg szimulációt futtatunk kutatásra, szórakozásra, játékokra, mindenféle okból, és ezek száma messze meghaladja a valódi világok számát, amiben vagyunk. Nézze meg a videójátékokat, amikkel a gyerekek játszanak, minden gyerek tíz különböző játékkal játszik.
De szerinte ez még csak a kezdet. Az igazi mélység ott van, hogy egy jövőbeli, technológiát meghódító faj – akár a jövő emberei – egyszerűen csak játszik a játékszereivel. „És ami még ennél is több, ha a fejlett, szuperintelligens rendszerekre gondolunk, az ő gondolkodásuk nem olyan, mint a miénk, sokkal részletesebben gondolkodnak, kísérleteket futtatnak. Tehát
Ez a jövő szimulációja, ami gondolkodik valamiről ebben a világban.”