„Emberi test észlelve” – riasztott a kamera, a férfi pedig a frászt kapta attól, amit a felvételen látott
A technológia addig csodás, amíg a madáretetőd nem küld hajnalban egy push üzenetet azzal, hogy emberi testet észlelt a kertedben. Pontosan ez történt egy holland fickóval, aki csak a madarakat akarta csendben figyelni, de helyette kapott egy adag instant szívbajt, ami aztán felrobbantotta a Redditet.
A casperlakes nevű felhasználó januárban posztolta a Reddit r/Weird szekciójába azt a képernyőmentést, ami azóta bejárta a netet. A madáretető-appja ugyanis egy hajmeresztő értesítést küldött neki:
A kép, ami a hollandiai kertjében készült reggel 8:08-kor, egy éjjellátó módban gubbasztó madarat mutatott, mellette pedig tényleg ott volt valami arc-szerű, ami az ember hátán is felállította a szőrt – írta az esetről az UNILAD, miután felkeresték a posztolót.
A férfi maga sem gondolta, hogy egy kísértet költözött a kertjébe. Amikor az újságírók megkeresték, egészen logikus magyarázattal állt elő:
Hozzátette, hogy az eset előtt soha nem kapott emberészlelő riasztást, utána viszont még néhányszor igen, bár a lebegő arcot szerencsére – vagy sajnos – azóta sem látta újra.

A kommentelők persze azonnal rávetették magukat a képre. Volt, aki teljesen kiakadt: „Szent szar, ez az ág-levél arc halálra rémiszt.” Mások viszont hamar rájöttek a trükkre.
– írta egy józanabb hang. Egy harmadik kommentelő pedig helyre is tette a dolgot: „Valószínű. Az arc elhelyezkedésének a környezet alapján semmi értelme. De azért még így is para.” A jelenségnek neve is van, ahogy egy másik felhasználó rámutatott: „Ez a jó öreg pareidólia, megfűszerezve szemcsés fénnyel és túlexponálással. Semmi extra. Ettől függetlenül, ha éjjel egyedül kapnék egy ilyen üzenetet, magam alá csinálnék.”
A rejtély tehát megoldódott, az agyunk vert át minket. De egy kérdés még mindig ott lóg a levegőben, amit az egyik kommentelő a lehető legfrappánsabban fogalmazott meg: „Arról nem is beszélünk, hogy A FRANCÉRT van egy madáretető-appban PONT ILYEN értesítés?????”