Egy indiai asztrológus megjósolta a légikatasztrófát: „megdöbbentő repülőbaleset kerülhet a címlapokra”
A június 12-én Ahmedabadban történt repülőgép-baleset India egyik legsúlyosabb légi tragédiája.
A gép alig emelkedett 650 láb magasra, amikor veszíteni kezdett a magasságából, és a közelben egy orvosi kollégium épületébe csapódott, kevesebb mint egy perccel a felszállás után.
Az áldozatok közt gyerekek, és egész családok voltak. Egy férfi például felesége végakaratát teljesítette Indiában, és hazafelé tartott volna a gyerekeihez, amikor a gép lezuhant.
A katasztrófát mindössze egy ember élte túl.
A Daily Mail azt írja, egy indiai védikus asztrológus, aki az „Astro Sharmistha” néven osztja meg jóslatait az X (korábbi Twitter) platformon, a napokban reflektorfénybe került egy előrejelzése miatt. A védikus asztrológiával foglalkozó tartalomkészítő 2024. december 29-én közzétett posztjában már előre jelezte a repülőgép tragédiáját.
Azt írta:
Nézzük meg egyszerűen, közérthetően, mit jelent az, ha egy asztrológus azt mondja, hogy a Jupiter belép a Mrigashira vagy Ardra csillagállásba és miért lehetett ebből balesetre utaló jóslat. Mrigashira a védikus asztrológia értelmezésében a „kereső energia” . A világ és az emberek ilyenkor nyugtalanabbá válnak, mert egyfajta belső keresés, bizonytalanság kerül előtérbe. Mindenki valamit kutat: biztonságot, boldogságot, válaszokat.
Olyan időszak ez, amikor sokan elindulnak valami új felé, de közben nem látják tisztán, merre van az út. Kicsit olyan érzés ez, mintha sűrű ködben kellene autót vezetni, nem biztos, hogy baj lesz, de sokkal figyelmesebbnek kell lenni.
Ardra a vihar, a káosz, az érzelmi fájdalmak szimbóluma. Ilyenkor gyakrabban történnek hirtelen változások, veszteségek, váratlan események, amelyek valamit "megtisztítanak", de dráma és fájdalom árán. Olyan ez, mint amikor egy hatalmas vihar letarol mindent, de utána frissebb a levegő.
A katasztrófa után a következőt írta ki az X-re a tragédiája után:
„Nagyon szomorú, hogy ilyen sok életet veszítettünk ma az Air India-balesetben Ahmedabadban.
Tudatos lelassulást, kevés utazást, különösen július – augusztusban, a lelki munka erősítését, tudatos előrelátást, tartalékolást. Minden olyan tevékenység támogatott, amely a tudatos lassulásra, a biztonságra és az előlátásra koncentrál.
A balesetet valószínűleg műszaki hiba okozta, az asztrológiai utalások nem tekinthetők bizonyítéknak, azonban a bolygómozgások szimbolikus értelemben figyelmeztethetnek egyéni és kollektív átalakulásokra.