Dobó Kata karácsonyfáján egy dísz az új szakmájára utal, de tuti, hogy nem találod ki, mi az
„A nevetés nemcsak old, hanem megnyit” – vallja Dobó Kata, aki az elmúlt években a kamera túloldalán találta meg új hivatását. A színésznői pályát tudatosan maga mögött hagyó alkotó idén ősszel már harmadik nagyjátékfilmje, a Még egy kívánság forgatásába kezdett bele. A bemutatót jövőre ígérik.
A váltás ötlete 2017-ben fogalmazódott meg bednne, amikor a Kölcsönlakás című projekt rendezőjét keresték. „Támadt egy nagyon bátor ötletem: én megrendezném ezt a filmet” – mondta akkor egy interjúban. A kihívás vonzotta, és a kezdeti kritikák közepette is kitartott az elhatározása mellett. „Az egész életem a kihívásokról szól: ezeket mindig megugrottam” – nyilatkozta Dobó Kata az Indexnek a film 2018-as forgatásán.
A sikeres debütálást egy jóval nagyobb léptékű produkció követte. Az El a kezekkel a Papámtól! című családi mesefilm 2021 decemberében került a mozikba. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb díszlettervezésért díjazták, a San Diego-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon pedig elnyerte a legjobb nagyjátékfilmnek járó fődíjat.
A történet egy zenei menedzser lány felnőtté válásának folyamatát követi nyomon. Egy „kívánságfüzet” forgatja fel a főszereplő életét. A producer, Helmeczy Dorottya szerint a cél egyértelmű: „A jól megírt és kivitelezett vígjátékok mindig a legnagyobb kasszasikerek…” A filmben Hermányi Mariann és Kádár L. Gellért mellett a népszerű zenész, T. Danny is szerepet kapott. „Álomcsapattal dolgoztam együtt!” – mondta a stábról a Storynak Dobó Kata.
A FOTÓT A TÖBBI KARÁCSONYI KÉPPEL EGYÜTT ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.
