Brutális a bérszakadék Magyarországon, de itt vannak a szakmák, ahol a nők is milliós fizetést vihetnek haza
Kapaszkodjatok.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a munkátok még mindig 14,4 százalékkal kevesebbet ér, mint a férfiaké.
Ez nem egy rossz vicc, ennyi a különbség a bruttó átlagkeresetek között.
Ennek egyenes következménye
A legjobban fizetett szakmák listáján szinte csak férfiakat látsz. A HungaroControl légi forgalmi irányítói, akik havonta átlagosan bruttó 3,4 millió forintot tesznek zsebre, több mint 90 százalékban férfiak. A pilótáknál, akik átlagosan bruttó 3,1 milliót visznek haza, a nők aránya mindössze 5 százalék – írja a Pénzcentrum. Bár a WizzAir meg az EasyJet az utóbbi években arról számolt be, hogy emelkedett a nők száma, ez a helyzeten egyelőre keveset változtat.
A politikai elit sem marad le: a törvényhozók, miniszterek és államtitkárok átlagosan bruttó 2,2 millió felett kerestek, és ezeket a pozíciókat is elsöprő többségben férfiak uralják. A jelenlegi magyar kormányban egyetlen női miniszter sincs, az államtitkárok között pedig 90 százalék feletti a férfiak aránya.
A háttérben pedig ott áll a társadalmi elvárások, a munkaerőpiaci sztereotípiák, az oktatási rendszer és a kollektív tapasztalás bonyolult szövevénye, ami alapjaiban határozza meg a nők karrierútját. Ezek együttesen tolják a nőket a kevésbé jövedelmező pályák felé, közben a magas keresetű pozíciókból kiszorulnak.
Az elemző közgazdászok például a multik és az állami szféra kedvencei, bruttó 1 252 348 forintos átlagfizetéssel, ami ráadásul ugródeszka lehet a még jobban fizető vezetői pozíciókhoz. A szoftverfejlesztők bruttó 1 246 716 forintos átlagot visznek haza, és itt egyre nagyobb a kereslet a női szakemberekre, ráadásul a home office lehetősége is vonzó. A szakmába nemcsak diplomával, de egy jó bootcamp elvégzése után is be lehet szállni. Az adótanácsadók és adószakértők bruttó 1 167 759 forintot keresnek átlagosan, bár ehhez általában kell valamilyen előképzettség, például mérlegképes könyvelői végzettség. A jogászok fizetése átlagosan bruttó 1 011 763 forint, a vegyészmérnököké pedig bruttó 1 004 957 forint, ami a mérnöki pályák között kilóg a sorból, mert ezt a szakot több lány választja.
Az egészségügyben is vannak kiemelkedő lehetőségek. A fogorvosok bruttó 957 727 forintos átlagfizetéssel számolhatnak, a gyógyszerészek pedig bruttó 908 851 forinttal. Végül a pszichológusok, akiknek a munkájára egyre nagyobb az igény, bruttó 827 236 forintos átlagkeresetre számíthatnak. Bár itt az alapdiploma nem elég, a mesterképzés és a további szakosodás után a magánszektorban az órabérek kimagaslóak lehetnek.
Források: KSH, VG, Infostart Knowledge.