Betegség, szakítás, lelki terhek: nehéz időszakon ment keresztül Lovas Annabella, A Nagy Ő tragikus sorsú sztárja a halála előtt
Hónapokig tartó bizonytalanság ért véget, amikor a spanyol hatóságok egy fogászati minta alapján azonosították a Gran Canarián, egy nehezen megközelíthető szurdokban talált holttestet.
Kiderült, hogy a tragikus sorsú áldozat a Nagy Ő 2021-es évadának döntőse, a 32 éves Lovas Annabella.
Az azonosítás hónapokig elhúzódott, mert a test állapota nem tette lehetővé sem az ujjlenyomatvételt, sem a DNS-vizsgálatot. A megoldást végül egy fogból vett minta hozta el, amelyet az Interpolon keresztül vetettek össze a nemzetközi adatbázisokkal
- írta a Blikk. A spanyol rendőrség a hétvégén lezárta az ügyet, miután kizárták az idegenkezűséget.
Úgy vélik, a testet egy árhullám sodorhatta a megtalálás helyére. A környéket drónokkal és helikopterrel is átkutatták, de semmilyen személyes tárgyat nem találtak.
A tragédiát megelőzően a fiatal nő élete tele volt bizonytalansággal. 2024 novemberében már eltűntként keresték, majd december 12-én a hatóságok épségben rátaláltak Playa del Inglésben. Akkor annyit közölt, hogy jól van, de nem kívánja felvenni a kapcsolatot a családjával.
Egy, a családhoz közel álló ismerős korábban a nehéz időszakról beszélt.
A betegség mellett egy párkapcsolati válság is sújtotta. „Nem elég, hogy kiderült, beteg, mindeközben a párkapcsolata is viharos volt. Éppen amikor nyugalomra és egy szerető, támogató társra lett volna szüksége... Ez is nagyon megviselte őt. Szerette a párját, de szenvedett is miatta” – magyarázta egy másik ismerőse.
Lovas Annabella utoljára 2024 decemberében, nem sokkal azelőtt, hogy újra eltűnt, a TikTokon írt az állapotáról, ahol bizakodóan fogalmazott.
A rendőrség lezárta az aktát, de Lovas Annabella utolsó hónapjainak pontos körülményei és halálának valódi oka talán örökre rejtély marad.
Via Népszava