SZÍNES

A tudósok sokkoló felfedezést tettek a torinói lepelről, új bizonyítékok szerint VALÓDI lehet

A sokkoló új felfedezés arra utal, hogy egy temetkezési lepel, amelyről azt állítják, hogy Jézus lenyomatát őrzi, eredeti lehet.
Sassy - sassy.hu
2024. augusztus 20.


Megosztom
Link másolása

A híres torinói lepelt - egy lenvászont, amelyen egy szakállas férfi képe látható - évszázadok óta rejtély övezi. A hívők azt állítják, hogy Jézus testét ebbe a lepelbe burkolták, mielőtt sziklasírba helyezték volna, és hogy a képen ő látható, míg mások ezt vitatták, és csalásnak nevezték az egészet.

Azonban új bizonyítékok arra utalnak, hogy a lepelt körülbelül 2,000 évvel ezelőtt készítették - ugyanabban az időszakban, amikor Jézus élt és meghalt.

A legtöbb becslés szerint Jézust i. sz. 33-ban feszítették keresztre, a Juliánus-naptár, a Biblia passzusai és a korabeli evangéliumok alapján - ez 1,991 évvel ezelőtt történt.

Olasz kutatók speciális röntgentechnológiát alkalmaztak a lenvászon korának meghatározására - írta a The Sun.

A Nemzeti Kutatási Tanács Kristálytani Intézete nyolc kis szövetmintát vizsgált meg, hogy feltárják a len szerkezetének és cellulózmintázatának apró részleteit.

Specifikus öregedési mutatókat, például hőmérsékletet és páratartalmat használtak az eredmények meghatározására.

1988-ban kutatók azt állították, hogy megcáfolták a relikviát, és bebizonyították, hogy a középkorból származik - Jézus után több száz évvel későbbről.

De Dr. Liberato De Caro, a legújabb tanulmány vezető szerzője szerint a régi kutatás - amely szénizotópos kormeghatározást alkalmazott, és azt állította, hogy a lepel 1260 és 1390 között készült - megbízhatatlan volt.

Elmagyarázta:

„A szövetmintákat általában mindenféle szennyeződés érheti, amelyeket nem lehet teljesen eltávolítani a kormeghatározás előtt.”

A Biblia szerint Arimateai József volt az a férfi, aki Jézus testét lenvászonba csavarta, mielőtt a sírba helyezte volna.

A lepel képe egy férfit ábrázol, akinek beesett szemei vannak, és körülbelül 170-180 cm magas.

Néhányan azt állítják, hogy a testen lévő sérülések a keresztre feszítés borzalmas sebesüléseire emlékeztetnek.

Kutatók beszámoltak a fején lévő sebekről, a karok és vállak sérüléseiről, valamint a háton lévő vágásokról. A Biblia szerint Jézust a rómaiak megkínozták: megkorbácsolták, fájdalmas töviskoronát adtak rá és vitették vele a keresztjét, mielőtt keresztre feszítették volna.

A torinói leplet először 1350-ben mutatták be a nyilvánosság előtt, és 1578 óta az olaszországi Torino városában, a San Giovanni Battista székesegyház királyi kápolnájában őrzik, innen ered a neve is.

Hogy miként került a lepelre a férfi képmása, arra még nem tértek ki.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Megtalálták az egyik elárvult medvebocsot, akinek az anyját egy turista miatt lőtték ki!
A helyi hatóságok most versenyt futnak az idővel, hogy a transzfogarasi területen megtalálják a másik két bocsot is.

Megosztom
Link másolása

Megtalálták a hétvégén kilőtt medve egyik kölykét Romániában.

A kis bocs már biztonságban van

- ezt a hírt Diana Buzoianu, a román környezetvédelmi miniszter erősítette meg.

A helyi hatóságok most versenyt futnak az idővel, hogy a transzfogarasi területen megtalálják a másik két elárvult bocsot is.

"Kötelességünk határozottan, de felelősségteljesen beavatkozni, valahányszor állatok élete és emberek biztonsága veszélybe kerül" – mondta a miniszter.

A bocs nyugtatólövedéket kapott, anélkül, hogy az életét veszélyeztették volna, és átszállítják a Zărneștibe egy olyan rehabilitációs központba, ahová elárvult medvék kerülnek.

Az erdészeti csapatok most különféle technikai eszközök segítségével fésülik át a területet, hogy a másik két medvebocsot is biztonságba helyezhessék.

A bocsok múlt héten veszítették el az anyjukat. Egy medvékkel szelfiző turista - a környéken kirakott figyelmeztető táblák ellenére - a közelükbe ment, és az anyamedve a bocsok védelmében megtámadta és megölte a férfit. Az állatot ezután a hatóságok kilőtték, mit sem törődve azzal, hogy bocsai voltak.

Az előzményeket megtalálod az alábbi cikkünkben:


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
Így néz ki az a bizarr zöld galamb, amit Angliában fotóztak - riasztást adtak ki a szakértők miatta!
Zöld galamb sokkolja Northampton lakóit — de nem a mutáció a durva, hanem az emberi hülyeség.

Megosztom
Link másolása

Hetek óta sétálgat egy rikítóan zöld galamb Northampton városában. A madár mostanra TikTok-sztár lett, turistákat vonz, és még az állami szervek is megszólaltak miatta. A sztori viszont sokkal sötétebb annál, mint amilyennek elsőre tűnik.

A zöld galambot leggyakrabban az All Saints templom környékén látni, ahol

mint egy szent helyi kabala, nyugodtan andalog a városlakók és a csodálkozó látogatók között.

Egy Robin Hinkmott nevű helyi lakos például Pokémon Go-zás közben lőtt róla képet: „Direkt odamentünk megnézni, hogy tényleg olyan-e, mint mondják.

Szerintem valaki poénból befestette, vagy valami rendezvényre készült.

Nem tűnt úgy, mintha rosszul lenne, de hát így könnyebben kiszúrják a ragadozók.”

Egy másik helyi, Alex Zambon azt mesélte a LadBible szerint, hogy ebédszünetekben rendszeresen látja a galambot, és mindig állnak körülötte emberek. „Egy fickó még Londonból is eljött, csak miatta. Azért ez elég őrült dolog, mert Northampton nem pont turista-célpont. Most meg van egy galambunk, mint látványosság.”

A közösségi médiában már ment a találgatás, hogy talán valami egzotikus fajról, vagy egy radioaktív szökésben lévő példányról van szó — egyesek a „madárvilág Hulkjaként” emlegették. A Birdwatch Magazine egyik szerkesztője, Mike Alibone viszont lehűtötte a kedélyeket: szerinte teljesen egyértelmű, hogy egy sima, valószínűleg eredetileg fehér galambot festett be valaki zöldre.

„Lehet, hogy valaki galambröptetéshez használta, vagy valamilyen rendezvényhez.

Spanyolországban például létezik egy bizarr szubkultúra, ahol színesre festett hím galambok próbálják meghódítani az egyetlen normál külsejű nőstényt — sportként.

De lehet, hogy ez csak egy szimpla gender reveal party maradványa, ahol általában kékre vagy rózsaszínre szokták festeni őket” – magyarázta Alibone.

@edwardocotton Northampton brat green pigeon cooocoooo @Charli XCX #fyp #fyppppppppppppppppppppppp #pigeon #viral #bird #mutant #socoocoocool ♬ 365 - Charli xcx

A zöld madár egyébként jól van, remekül repül, eszik, verseng a többiekkel, szóval nem tűnik betegnek. De a RSPCA állatvédelmi szervezet már korábban is figyelmeztetett: ez a festősdi rohadt veszélyes. A festék mérgező, a madarak megpróbálják lemosni magukról, és közben lenyelik. Ráadásul

az is előfordulhat, hogy a tollazat vízlepergető képessége megszűnik, vagy repülni sem tudnak rendesen.

„Egyre gyakrabban hallunk ilyen esetekről” – mondta a RSPCA szóvivője. „Fontos lenne, hogy az emberek észnél legyenek. Az állatok nem kellékek, és nem szelfi-tárgyak. Egy galamb befestése nemcsak tiszteletlen, de konkrétan veszélyes is lehet az állatra nézve.”

Szóval ha legközelebb valaki színes madarat lát a városban, ne rögtön a Marvel-univerzumra gondoljon. Lehet, hogy csak az emberi ostobaság egyik újabb szárnyas áldozatával találkozott.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Hihetetlen, de hó borította szombaton Sopron utcáit
A jelenségnek megvan a maga oka: külföldi film forgatása zajlik a városban, és svájci helyszínné változtatta Sopront.

Megosztom
Link másolása

Látványos filmforgatás zajlik a Sopronban hollywoodi sztárok főszereplésével.

Emiatt lezártak pár utcát a városban.

Sőt: a belvárost, például az Orsolya teret hó borította téli, svájci hangulatot idéző helyszínné.

A produkcióban olyan sztárok játszanak, mint Jamie Dornan, Anthony Mackie, Ólafur Darri Ólafson, Kali Reis és Jack Kesy.

Az eseményről a Kisalföld készített videót:


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Nem találták meg az elárvult medvebocsokat, akiknek az anyját kilőtték az olasz turista miatt
Élelem és védelem nélkül a bocsoknak nem sok esélyük marad a túlélésre a vadonban.

Megosztom
Link másolása

Mi is megírtuk, hogy megölt egy medve egy turistát Romániában, ezután pedig kilőtték a medvét, így az állat bocsai elárvultak.

A történet előzménye ez volt, hogy az olaszországi illetőségű Omar Farang Zin a múlt héten éppen motorral járta be a Transzfogarasi Kárpárokat, amikor medvéket látott.

A férfi lelkesen szelfizett és videózta a medvéket. A felvételen hallatszott, amin azt mondta: „Ott a medve! Milyen gyönyörű. Jön felém!” – közben pedig kiposztolt egy nevetős fotót, amin a medvére mutat az út szélén.

Másnap visszament ugyanoda, ahol vélhetően az anyamedvébe és bocsaiba futott bele.

A hatóságok helikopterrel próbálták menteni a férfit, de már csak a holttestét találták meg egy meredek szurdok alján.

Ezt követően lőtték ki az anyamedvét. A Maszol.hu információi szerint

a hatóságok úgy adták ki az anyamedve kilövésére az engedélyt, hogy nem vették figyelembe: három bocsa volt. Sem a kilövés előtt, sem közben nem gondoskodtak a bocsokról.

"Vasárnap állatorvosok szálltak ki a Transzfogarasi útra, hogy megtalálják a medvebocsokat, amelyek árván maradtak, miután anyjukat lelőtték. Az Argeș megyei prefektus hétfői tájékoztatása szerint a hatóságok élelmet tettek ki a bocsoknak, folyamatosan figyelik a helyszínt, és megindították a nyugtatásra és a zernyesti áthelyezésre vonatkozó jogi eljárásokat" - írja a Maszol.hu.

Az Antena 3 tudósítása szerint vasárnap nem találták meg a bocsokat, helyettük két nagy medvét és egy másik bocsot észleltek a környéken.

Július 9-én, szerdán a lap azt írta:

még mindig nem sikerült megtalálni az elárvult medvebocsokat.

Élelem és védelem nélkül a bocsoknak nem sok esélyük marad a túlélésre, és valószínűleg már most legyengült állapotban lehetnek, Ezért lenne fontos mielőbb megtalálni és állatmenhelyre vinni őket.


Megosztom
Link másolása