SZÍNES

A magyarok 14 százaléka meztelenül alszik - meghökkentő hálószobatitkok derültek ki egy felmérésből

Lehet, hogy a furcsa szokásaiddal nem is vagy egyedül?

Megosztom
Link másolása

A legújabb kutatásban a magyarok hálószobáit vették górcső alá, hogy minél többet megtudjanak az alvási szokásainkról.

Jobban szeretünk egyedül elaludni

Az IKEA felmérésében résztvevők csupán 30 százaléka érzi szükségét annak, hogy párja karjai között aludjon el, míg közel egyötödük (17%) inkább a párnájához bújik.

Leggyakrabban az álmaink miatt ébredünk fel éjszaka

Úgy tűnik, a magyarok jó alvók, és pontosan tudják, mi kell ahhoz, hogy zavartalan legyen az álmuk. A legtöbbünk számára a nyugodt alvás kulcsa a csendes és zavartalan környezet.

A megkérdezettek 63 százaléka mondta, hogy elalváskor teljes csendre van szüksége.

Közel harmaduk pedig a tévé hangjára szeret elaludni (28%).

A lényeg azonban nem csak az elalvás, hanem az, hogy egész éjszaka jól és pihentetően aludjunk. Az IKEA kutatásából az is kiderül, hogy számos olyan ingernek vagyunk kitéve, amelyek váratlanul felébresztenek minket az éjszaka folyamán.

A magyarok 23 százalékát túl élénk álmaik szokták felébreszteni, míg körülbelül egyötödüket gyerekeik (20%),

saját problémáik (19%) vagy a partnerük (18%) kelti fel éjszaka.

Sötétségre van szükségünk

A magyarok nagy többsége (86%) teljes sötétségben szeret aludni, míg egyharmadunknak az ablakok teljes elsötétítésére és minden fényforrás megszüntetésére van szüksége a jobb alváshoz. A válaszadók 39 százaléka növényekkel javítja hálószobája környezetét, de csak 13 százalék használ légtisztítót, ami még inkább hozzájárulhatna az egészséges alváshoz. A jobb alvás másik fontos eleme a megfelelő szobahőmérséklet, amely alvás közben 16 és 18 Celsius-fok között ajánlott. A kutatás azonban kimutatta, hogy a hálószobák átlaghőmérséklete télen 21,5 Celsius-fok körül van, míg nyáron simán eléri vagy meghaladja a 25 fokot.

Furcsa tények és hálószobatitkok

A magyarok...

36 százaléka nem ágyaz be reggelente

14 százaléka meztelenül alszik

11 százaléka rendszeresen leírja álmait

18 százaléka soha nem nyitja ki az ablakot éjszaka

16 százaléka vitatkozik a párjával az ideális hálószoba hőmérsékletéről

60 százaléka nem csukja be a hálószoba ajtaját lefekvés előtt

47 százaléka kéthetente cseréli le ágyneműjét, 20 százaléka pedig hetente vagy gyakrabban.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Ez a gyönyörű Playboy nyuszi anno Hugh Hefner villájában élt, most egy sátornál többre nem futja neki
Sokan javasolták neki, hogy kezdjen OnlyFans-karrierbe, ám ennél többre tartja magát.

Megosztom
Link másolása

Hatalmasat fordult a kocka Louise Glover életében. Az egykor még Hugh Hefner lenyűgöző hollywoodi villájában sütkérező modell mára egy kétszemélyes sátorban húzza meg magát, egy kemping eldugott szegletében.

A 41 éves modell azt mondja, hogy a megélhetési válság miatt nem maradt más választása, mert nem engedheti meg magának a „lehetetlen” albérlet árakat.

A pin-up, aki a Nike és a Reebok számára is modellkedett, több mint egy hónapja táborozik ideiglenes otthonában, azonban tisztában van vele, hogy jobb megoldást kell találnia, mielőtt beköszönt a tél.

„Próbálok derűlátó maradni és a legtöbbet kihozni a helyzetemből, de nehéz.”

– nyilatkozott az egykori Playboy nyuszi, aki jelenleg kutyatréninggel és kutyasétáltatással foglalkozó bizniszt próbál építeni.

A nőnek van egy autója is, és elzárt területen húzza meg magát, így próbál biztonságban maradni, de tudja, hogy ezt az állapotot nem tarthatja fent sokáig.

A The Sunnak adott nyilatkozatában elmondta, még most is eszébe jutnak azok az idők, mikor a Playboy villában élte boldogan az életét. Olyan nagy nevekkel bulizott együtt, mint Paris Hilton, Leonardo DiCaprio, Rihanna, Matthew Perry, Snoop Dogg. Akkor még fel sem fogta, milyen kiváltságos életet él.

„Nagyon kedveltem Hugh-t, igazi úriember volt. A villa hihetetlen volt, még állatkert is volt ott. Minden rózsaszín volt, és rajta volt a Playboy nyuszi logó. Vad bulikat rendeztünk. Egyszer lefestették a testemet, és mindannyian Snoop Dogg körül táncoltunk, amikor a villa színpadán lépett fel.”

Amikor 27 éves volt, Louise egy mellimplantátum-műtétet követően vérmérgezést kapott, és leállt a szíve. Öt hétig kórházban feküdt. Azt mondta:

„Majdnem meghaltam, mert annyira beteg voltam a fertőzéstől. Ez volt számomra az ébresztőóra.”

Úgy döntött, hogy felhagy a bulizós életmóddal, és belevág egy fitnesz karrierbe. Ennek köszönhetően olyan nagy sportmárkákkal is együttdolgozott, mint a Nike. Később azonban nem tudott kiépíteni egy tartós kliens bázist, így a tréner karrierje megbukott.

Sokan javasolták a gyönyörű nőnek, hogy indítson Only Fans oldalt, hiszen a lenyűgöző testéből könnyen megélhetne.

„Túlságosan tisztelem magam ahhoz, hogy vetkőzzek, ahogy azt néhányan javasolták.”

– mesélte Louise, aki a nehéz helyzetben sem adja fel erkölcseit.

Megosztom
Link másolása

SZÍNES
Videóval! Jetit videózott egy rémült túrázó: „Életem legfélelmetesebb pillanata volt”
Jeti, vagy Big Foot, a lényeg, hogy szőrös, nagy és igazi!

Megosztom
Link másolása

A Big Foot,azaz a Nagylábú is belépett a TikTok-sztárság világába! Egy tartalomkészítő állítása szerint sikerült videóra vennie a legendás lényt, és ez lehet az eddigi legélesebb felvétel a rejtélyes figuráról. A videó már több mint 1,2 millió megtekintést gyűjtött a TikTokon, és nem kis vitát váltott ki a kommentelők körében.

A felvételt @E_ManAlfaro készítette, aki éppen az oklahomai Parallel Forestben kirándult, amikor a távolban megpillantott valamit. A videós elmesélte, hogy először nem hitt a szemének, amikor meglátta a hatalmas, szőrös lényt a fák között.

„Komolyan azt hiszem, hogy egy kib**ott Nagylábút kaptam lencsevégre!"

– írta a videó alá, amely gyorsan felkapott lett a platformon.

A 10 másodperces felvételen egy narancsbarna színű, szőrös alak látható, amint nyugodtan támaszkodik egy fához, és virágokat szagolgat – mintha csak egy reklám főszereplője lenne. A videó végén a lény felnéz, mire a videós ijedten csak ennyit mond: „Ó, a fene!”

@e_man580 Scariest moment of my life and I really think I caught a fucking Bigfoot on camera in parallel forest. I wakes just doing some sight seeing and enjoying the day and saw something in the distance. Im still shaking as I type this. #bigfoot #sighting #oklahoma #parallelforest #fyp #scared ♬ original sound - E_ManAlfaro

A kommentelők reakciói vegyesek voltak. Egyesek viccesen megjegyezték, hogy a lény túlságosan hasonlít a híres jeti jelmezre, míg mások tényleg hittek abban, hogy ez lehet a valódi Big Foot. Egy kommentelő így írt:

„Nagyszerű látni egy valódi felvételt egy valódi Big Footról.”

Persze, ez sem maradhatott el gúnyos megjegyzések nélkül, egy másik hozzászóló így viccelődött:

„Az igazi Big Foot mindig homályos a képeken, nem láttátok róla a fotókat?”

A videós azonban kitartott amellett, hogy a látottak valósak voltak, és megvédte a felvételt a kétkedők előtt. „Ezért kapni el a kamerát, amikor megláttott, de látszik, hogy rémült voltam, amikor filmeztem," válaszolta egy szkeptikus kommentre.

A vitát tovább fűtötte az a Reddit-pletyka, mely szerint néhány összeesküvés-hívő állítja, hogy egy 20 éves természetfilm hátterében is láttak egy vágtázó Jetit. Vajon Big Foot tényleg köztünk jár, vagy ez csak egy jól megkomponált átverés? Akárhogy is, a legendás lény mostanra igazi TikTok-szenzációvá vált!

Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Összetört egy 150 milliós kocsit, nem látta problémának, hogy vezetés közben mobilozott
A fiatal magyar nő bocsánatot kért a vétlen sofőrtől, bár az nem sokat segített a gyűjtői darabjával versenyre igyekvő férfin. A vétkes első reakciója minimum meglepő volt.

Megosztom
Link másolása

Hamar nemzetközi hírnévre tett szert a 23 éves magyar nő, aki Ausztriában károsított meg egy olasz férfit. A nő egy szürke személyautót vezetett a festői szomszédunknál, amikor belerohant egy Jaguar XK120-ba, ami gyűjtői darab volt. Az autó ára 150 millió forintnak megfelelő összeg volt, és sikerült totálkárosra törni.

A vétkes sofőr mobilozott vezetés közben, ezért történt a baleset.

A blick.ch beszámolója és fotódokumentációja szerint

a Jaguar olasz sofőrje vérző arccal szállt ki

az egykor csodálatos, 1950-ben gyártott egyedi járművéből, számon kérve a balesetet okozó nőt. Számára felfoghatatlan volt, hogy a nő mobilozott vezetés közben, ezért megkérdezte tőle, mégis milyen indíttatásból tette ezt, majd okozott emiatt balesetet.

„Épp most hívtak...”

Ez volt a nő védekezése, az tehát szerinte nem gond, ha vezetés közben nézi vagy épp felveszi a telefonját, csak az, ha már hosszú perceken keresztül folytat beszélgetést.

Később a nő elnézést kért,

bár az épp egy speciális, 1927 és 1957 között gyártott autóval versenyre igyekvő olaszt ez nem vigasztalta. Ahogy a Blikk fogalmaz, Salzburg mellett végleg összetört az álma.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Figyelem! Ezért ne tedd soha a tejet a hűtő ajtajába - a szakértők szerint
Sokan rosszul használjuk a hűtőszekrényünket, állítják a szakértők.

Megosztom
Link másolása

Hűtőszakértők most felfedték azokat a gyakori hibákat, amelyeket szinte mindannyian elkövetünk a hűtőink használatakor – és kiderült, hogy az egyik legnagyobb ballépés az, ha a tejet az ajtóban tároljuk!

Pedig nem ez az egyetlen baki, amelyet elkövetünk. Cesar Fernandez, a Miele egyik vezető konyhamenedzsere szerint az egyik leggyakoribb probléma, hogy túlságosan túlzsúfoljuk a hűtőnket.

A túlzsúfolt hűtőkben rossz a légáramlás, ami miatt a hűtő nehezebben tartja meg az egyenletes hőmérsékletet.

Cesar szerint a túlzsúfolás óriási hiba. De vigyázat! Az üres hűtő sem ideális, mert az is többet eszik, hogy fenntartsa a hőmérsékletet. Az arany középút itt is a legjobb - írja az Express.

Havi nagytakarítást is javasol, de nem mindegy, hogyan! Cesar szerint a legjobb eltávolítani az összes polcot és fiókot, de kerüljük az erős vegyszereket. Ehelyett használjunk enyhe mosószert vagy víz és szódabikarbóna keverékét. És itt egy szuper tipp tőle:

egy kis tál kávébab vagy szódabikarbóna a hűtőben csodákra képes a kellemetlen szagok ellen.

És ha már a tej tárolásánál tartunk: Lucinda Hankin, a Gousto receptszolgáltató ételelstylistja elmondta, hogy

a hűtő ajtaja az a hely, ahol a legjobban ingadozik a hőmérséklet. Tehát tejtermékeket, mint a tej vagy tejszín, inkább a hűtő hátsó részében, a legállandóbb hőmérsékletű részen érdemes tárolni.

A tejtermékeket a saját csomagolásukban vagy jól záródó edényekben tartsuk, hogy megvédjük őket a levegőtől, ami gyorsítaná a romlást. A puha sajtokat például érdemes viaszpapírba csomagolni, mielőtt eltesszük őket – így még „lélegezhetnek”, de védve is lesznek.

És még néhány gyakori hiba, amit jobb elkerülni:

ne felejtsük a régi ételeket hátul,

ne tároljuk lefedés nélkül a maradékot,

a húst ne tegyük a felső polcra,

ne legyen se túl hideg, se túl meleg a hűtő.

Igen, a hűtőhasználat tudománya is tele van buktatókkal – de most már tudjuk, hogyan kerülhetjük el őket!


Megosztom
Link másolása