INSPIRÁLÓ
A Rovatból

12 csodálatosan furcsa hely Portugáliában - és az emberek, akik miatt ez az út igazán emlékezetes maradt

Van az utazásnak egy formája, amiről ritkán beszélünk. Nem az a fajta, ami bakancslistákról, tökéletes fotókról vagy kipipált látványosságokról szól. Hanem az, amikor egy ország egyszer csak háttérré válik valami sokkal fontosabbhoz: ahhoz, hogy emberek újra kapcsolódni tudjanak önmagukhoz és egymáshoz. A mögöttünk hagyott, de még mindig bennünk élő portugáliai hét valójában erről szólt.

Megosztom
Link másolása

Tizenöt ember érkezett meg különböző történetekkel, különböző csendekkel a szívében, különböző zajokkal a fejében. Volt, aki pihenni jött. Volt, aki gyógyulni. Mások azért érkeztek, mert érezték: valami változás előtt állnak, és szükségük van egy helyre, ahol végre meghallhatják a saját gondolataikat.

Portugália pedig tökéletes partnernek bizonyult, mindazzal, amit ad, amit hoz, amit jelent.

Az óceán erőteljes lassúságát. A macskaköves utcák játékos türelmét. A kopott házfalak elnyűtt báját. Azt az érzést, hogy az élet talán nem akkor történik velünk igazán, amikor sietünk, hanem amikor végre megengedjük magunknak a jelenlétet - annak minden nüanszával.

És közben persze szokatlanul szépséges helyeket is felfedeztünk. Furcsa, gyönyörű, emberi helyeket. Olyanokat, amelyek valahogy ugyanúgy meséltek szabadságról, identitásról, kreativitásról és újrakezdésről, mint maga az utazás. Ezek voltak a kedvenceink…

1. LX Factory – Lisszabon

Egy elhagyott gyártelepből lett kreatív univerzum: street art minden falon, boltok, amikből lehetetlen kijönni „csak körülnézni”, és egy tetoválószalon, ahol a „még gondolkodom rajta” valahogy mindig „most tényleg megtörtént?” lesz.

Az egész helynek olyan érzete van, mintha Berlin és Tel-Aviv Jaffa közösen álmodott volna egy mediterrán játszóteret. Régi ipari csövek fölött lógó lampionok, gördeszkás gyerekek, vegán sütik, könyvesboltok és emberek, akik láthatóan nem sietnek sehova.

Portugália itt nem múzeumként viselkedik, hanem élő organizmusként: kopottan, hangosan, szabadon.

Az LX Factoryban különösen szeretem, hogy senki nem próbál tökéletesnek látszani. A falakon a festék pereg, a bútorok sokszor kopottak, a kávézók tele vannak zajjal és mozgással – mégis minden él. Talán mert itt nem steril szépséget akarnak létrehozni, hanem igazit meghagyni. Ez teszi igazán élővé, élhetővé.

2. Hotel Saboaria – Porto

Egy régi szappangyárból lett butikhotel – történelem illata van, miközben úgy néz ki, mintha egy designmagazin fotózása elevenedne meg körülötted. És van vegán shakshuka reggelire!

Portóban sok hely próbál autentikus lenni, ez viszont egyszerűen az. A falak nem akarják eltakarni a múltat, inkább együtt lélegeznek vele. Reggel, amikor a kávé illata összekeveredik a régi kövek hűvösségével, az ember hirtelen megérti, hogy a luxus valójában nem a csillogás, hanem az atmoszféra.

A Hotel Saboariában van valami nagyon portugál: elegancia erőlködés nélkül.

Nincs benne az a fajta fényűzés, ami távolságot teremt az ember és a tér között. Inkább azt érzed, hogy vigyáznak rád. Hogy valaki gondolt arra, milyen fény esik majd a szobádra reggel, vagy milyen érzés lesz mezítláb végigsétálni a kertben késő éjszaka, miután kijössz a fűtött vizű medencéből.

3. Óbidos

A teendőlistád: bolyongj a középkori utcákon, igyál ginjinhát csokoládépohárból, mássz fel a várfalra – majd nagyon gyorsan gyere le, amikor rájössz, hogy ez sokkal magasabb, mint amire számítottál.

Óbidos olyan, mintha valaki egy mesekönyvet túl sokáig hagyott volna a napon, és attól kissé megkopott volna minden széle.

Fehér falak, kék és sárga szegélyek, bougainvillea mindenhol. Estefelé pedig, amikor a turisták lassan eltűnnek, a város újra faluvá válik – és hirtelen hallani lehet a saját gondolataidat.

Sok európai kisváros próbálja megőrizni a múltját, de közben gyakran skanzenné válik. Óbidosban viszont még mindig valódi élet van. Az ablakokból zene szól, valaki tereget, egy idős néni lassan hazasétál kenyérrel a kezében. És ettől az egész hely nem díszletnek érződik, hanem valami törékenyen élő dolognak.

4. Hello Kristof – Lisszabon

Közös a nevünk – és talán a személyiségünk is. Környékbeli kávézóhangulat, avokádós toast főszereplő-energiával, magazinok, amik miatt rendelsz még egy kávét csak azért, hogy maradhass.

Van valami furcsán intim abban, amikor az ember egy idegen városban a saját nevét látja egy cégér fölött. Mintha Lisszabon odakacsintana. A hely nem akar trendi lenni – ezért az. És pontosan tudja, hogy a jó kávé néha inkább ürügy a jelenlétre, mint koffeinforrás.

Szeretem az ilyen helyeket, ahol senki nem sürget. Ahol lehet csak ülni, figyelni az embereket, olvasni néhány oldalt egy könyvből, vagy egyszerűen csak bámulni kifelé az utcára.

Az utazások legfontosabb pillanatai számomra sokszor nem a látványosságoknál történnek, hanem egy ilyen kávézóasztal mellett.

5. Livraria Lello – Porto

A könyvesbolt, ami inspirálta a Harry Potter világát. Bemész irodalomért, kijössz négyszáz fotóval a galériádban. És talán – hozzánk hasonlóan – nagy kedvencünk, Gaz Oakley vegán szakácskönyvével.

A vörös lépcsők és a faragott famennyezet között az ember tényleg úgy érzi, mintha bármelyik pillanatban megjelenhetne egy bagoly egy levéllel.

De a legszebb talán mégis az, hogy egy könyvesbolt lett turistalátványosság ebben a világban.

Mintha Portugália emlékeztetni akarna rá: a történetek még mindig fontosak.

Persze, turistából itt nincs hiány. Néha szinte lehetetlen nyugodtan körbenézni. De mégis van valami megható abban, hogy emberek hosszú sorokban várnak arra, hogy beléphessenek egy könyvesboltba. Egy olyan korban, amikor minden egyre gyorsabb és felszínesebb, ez valahogy reményt ad.

6. Unagi Vintage – Lisszabon

A barátunk, Dani boltja, akinek az ízlése finoman emlékeztet arra, hogy a stílus lehet tudatos, játékos és teljesen “effortless” egyszerre.

Ez nem az a vintage bolt, ahol a ruhák csak ruhák. Itt minden darab kiválasztott, és valahogy mindegyik egy másik élet lehetőségét hordozza. Dani úgy mozog a térben, mint egy kurátor egy művészeti gallériában: nem eladni akar neked valamit, hanem segíteni megtalálni önmagad egy kabátban.

Mindig érdekes figyelni, hogy emberek hogyan fejezik ki magukat ruhákon keresztül.

Nem státuszként, nem trendként, hanem történetként. Az Unagiban a divat nem fogyasztásnak érződik, hanem kreativitásnak, önazonosságnak. És talán ezért olyan nehéz üres kézzel kijönni onnan.

7. Quinta da Regaleira – Sintra

Gótikus palota titkos alagutakkal, amik néha sehova nem vezetnek – egy 19. századi milliárdos építtette, akinek korlátlan pénze volt, és láthatóan valami egészen különleges tudatállapotban lehetett.

Sintra önmagában is szürreális, de a Quinta da Regaleira már tényleg egy varázslatos lázálom. Szabadkőműves szimbólumok, spirálkutak, rejtett átjárók mindenhol.

Az ember egyszerre érzi magát turistának, gyereknek és egy titkos társaság avatási szertartásának véletlen résztvevőjének.

Van benne valami mélyen emberi, hogy ha valakinek végtelen pénze és fantáziája van, akkor végül titkos alagutakat épít a kertjébe. Az egész hely egyszerre gyönyörű és enyhén nyugtalanító. Mintha azt sugallná: az emberi képzelet néha sokkal érdekesebb, mint maga a valóság.

8. Feira da Ladra – Lisszabon

Bolhapiac, ahova kíváncsian érkezel, és ahonnan valami teljesen felesleges tárggyal távozol, ami érzelmileg összeköt egy ismeretlen nagymamával, akit valószínűleg Vovó Rosának hívtak.

Régi porcelánok, megsárgult fotók, bakelitek, evőeszközök és levelek olyan emberektől, akiket sosem ismertünk. Megható, amikor mások múltja egyszer csak a kezedben landol.

És közben rájössz: talán mindannyian csak nyomokat hagyunk egymás életében, mint egy bolhapiac tárgyai.

Mindig különösen érzékenyen érintenek az ilyen helyek. Az ember rájön, hogy valaki egyszer szerette ezeket a tárgyakat. Valaki ebből a csészéből ivott reggelente. Valaki ezt a kabátot viselte első randin vagy temetésen. És aztán egyszer minden továbbvándorol mások életébe.

9. Honest Greens – Porto és Lisszabon

Oké, nem kizárólag portugál. Valahol az IKEA étterem és a Starbucks között van – csak egészséges kajával. Kérj dupla tofut, és mindenképp próbáld ki a banánkenyerüket.

Néha utazás közben nem túlbonyolításra vágyunk, hanem arra, hogy végre együnk valamit, amitől nem érezzük magunkat azonnal fáradtnak.

Az Honest Greens ilyen biztonságos menedék. Modern, gyors, picit steril – mégis van benne valami megnyugtató következetesség egy olyan világban, ahol minden állandóan változik.

És igen, lehet rajta viccelődni, hogy túl millennial, túl Instagram-kompatibilis vagy túl „healthy lifestyle”. De az igazság az, hogy egy hosszú utazási nap után néha pontosan erre van szükség: egy nagy tál ételre, amiért a tested biztosan hálás lesz.

10. Kong Vegan Restaurant – Lisszabon

Nem véletlen, hogy Európa legjobb vegán éttermének választották. Portugál, húsos klasszikusokat készítenek újra növényi alapon, és ijesztően valóságos, mennyire hozzák az eredeti ízeket.

Az első falat után az ember egyszerre lelkes és zavarodott. Hogyan lehet valami ennyire ismerős, miközben teljesen más?

A Kong nem egyszerűen vegán étterem, hanem bizonyíték arra, hogy az együttérzés nem lemondás – hanem kreativitás.

Mindig érdekes látni, hogyan reagálnak az emberek, amikor rájönnek, hogy valami hús nélkül is lehet elképesztően finom. Nem azért, mert mindenkit meg kell győzni bármiről, hanem mert jó emlékezni rá: sokkal több lehetőség létezik, mint amit elsőre elképzelünk.

11. Mercado do Bolhão – Porto

19. századi piac, ami túlélt háborúkat, gazdasági válságokat és a gentrifikációt is. Kézműves termékek, hangos árusok, és fűszerek, amik minden főzésnél visszarepítenek majd ide.

A piacokon mindig jobban megértem egy várost, mint a múzeumokban. A Bolhãóban ott van Porto lelke: a kiabáló kofákban, az olíva illatában, a friss kenyér melegében. És miközben az ember csak paradicsomot akart venni, egyszer csak azon kapja magát, hogy az élet egyszerűségéről gondolkodik egy csokor koriander fölött.

Szeretem azokat a helyeket, ahol még mindig nem a tökéletesség a legfontosabb.

Ahol hangos minden, kicsit kaotikus, néha túl sok egyszerre – mégis emberi. A Mercado do Bolhão ilyen. Nem akar többnek látszani annál, ami. És talán ettől lesz ennyire szerethető.

12. Quinta de Margoa – Lisszabon környéke

Hét évvel ezelőtt, az utolsó lisszaboni esténken Nimivel egy mediterrán étteremben vacsoráztunk. Az étel olyan volt, amilyen után az ember nem tud egyszerűen fizetni és hazamenni. Tudni akartuk, ki áll mögötte. Így találkoztunk Eladdal és férjével, Itamarral.

Az étterem, amely annyi embert hozott össze, végül bezárt. De vannak dolgok, amelyeket nem lehet bezárni egy ajtóval. Mi visszatértünk, ahogy hét éve megígértük. Nem az étterembe – hanem hozzájuk. A városon kívülre, a Quinta de Magoába. És itt újra ugyanaz történt, mint hét éve: egyszerűen nem tudtunk betelni vele.

Terülj-terülj asztalkám fogadott bennünket. Frissen sült házi kenyerek, amelyekből már az első falatnál tudod, hogy veszélyes közel kerülni hozzájuk, mégis akarod.

Tálak és tányérok érkeztek egymás után, mindenből még egy kicsi, még egy falat, még egy recept, amit muszáj megkóstolni.

Az a fajta étel, ami nem akar lenyűgözni, mégis egész este erről beszélsz utána.

Közben a kertben kutyák szaladgáltak, a medence mellett üldögéltünk, a nap lassan lejjebb csúszott az égen, és az egésznek olyan családi hangulata volt, mintha nem vendégségben lennénk, hanem régi barátoknál. Nem éttermi élmény volt, hanem valami sokkal jobb: egy hosszú, ráérős délután és este olyan emberekkel, akiknek a szeretete ugyanúgy ott van minden fogásban, mint a tehetségük.

De a legfontosabb mégsem a helyszínek listája marad ebből az útból.

Hanem azok a pillanatok, amikor valaki újra nevetni kezdett. Amikor idegenekből útitársak lettek. Amikor egy vacsoraasztal mellett valaki kimondott valamit magáról, amit talán évek óta nem mert.

Rengeteget nevettünk ezen az úton. Olyan felszabadultan, hogy néha már levegőt sem kaptunk.

És talán ez az, amiért újra és újra érdemes együtt utazni: mert néha egy másik országban találjuk meg azt a könnyedséget, amit otthon egy kis időre elveszítettünk.

Hálás vagyok mind a tizenöt útitársunknak ezért a hétért. Niminek, egy újabb közös kulináris-kulturális kalandért. És hálás vagyok Horváth Eszternek is, akivel immár hatodik alkalommal szervezhetünk együtt ilyen utakat.

Ősszel ismét útra kelünk együtt. Ezúttal Kelet felé: Isztambulba, a régi Konstantinápolyba. Egy városba, ahol évszázadokon át kultúrák, vallások és identitások találkoztak, vitatkoztak, formálták egymást - és közben valami újat hoztak létre.

Ahogyan újat teremtünk mi magunk is, mikor igazán nyitottan indulunk neki egy kalandnak. Mert végül nem a helyszínek változtatnak meg bennünket.

Hanem az, akivé válunk - út közben.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása