SZÉPSÉG

Súlyos veszélyekkel jár a sztárok közkedvelt ránctalanító eljárása, amitől eleve hüllőszerű szemük lesz

Az orvosok figyelmeztetnek a kozmetikai trendek kockázataira, most előtérbe került az eljárás, amely hüllőszemet kölcsönöz a páciensnek úgy, hogy a szemkörnyéken pikkelyszerű képződményeket okoz. Emellett maradandó károsodásokat is el lehet szenvedni néhány ránc kifeszítéséért cserébe.

Megosztom
Link másolása

A szem alatti sötét karikák megszüntetésére, a bőr kisimítására és rugalmasabbá tételére használják a mezoterápiás eljárást. Ilyenkor vitaminokból, ásványi anyagokból, hormonokból és enzimekből álló folyadékot fecskendeznek a bőr alá.

A szem környékén alkalmazva ezek a pici hólyagocskák úgy hatnak, mintha az ember minimum sárkánnyá vált volna, és a pikkelyes bőr semmiképp nem bizalomgerjesztő.

De nem ez az átmenetileg méhsejtszerű kitüremkedés a fő veszélye a mezoterápiának, amelyet a pletykák szerint Jennifer Aniston és Gwyneth Paltrow is kapott valamilyen formában.

A kozmetikai eljárás évtizedek óta létezik, de hirtelen megint reneszánszát éli, a közösségi médiában több influencer is megosztott videókat a kezelésről, írja a The Sun.

A mezoterápia a test bármely részén alkalmazható, legnépszerűbb az arcon, a kézfejen és a hason való alkalmazás.

Szakértők szerint az eljárás a kiváló marketing ellenére komolyabb hosszú távú kockázatokkal is jár.

Dr. Viktoryia Kazlouskaya, egy New York-i bőrgyógyász a MailOnline US-nak mondta el, hogy nem csak apró-cseprő irritációt válthat ki.

Különösen veszélyes, ha az emberek tapasztalatlan technikushoz mennek, vagy otthon végzik az eljárást.

"A betegek hosszan tartó zúzódásokat, súlyos allergiás reakciókat, bőrelhalást tapasztalhatnak, ha az erekbe sikerül injektálni az anyagot, és

akár maradandó szemkárosodást is tapasztalhatnak"

- foglalta össze.

A botoxtól eltérően a mezoterápiához használt anyagok nem szabályozottak, ami azt jelenti, hogy szinte bármelyik, adott végzettséggel rendelkező ember ellenőrizetlenül elkészítheti a saját egyedi keverékét.

Ez magában hordozza a hamisítás lehetőségét éppúgy, mint a minőségében kártékony anyag létrejöttét is.

Egyes keverékek olyan vényköteles gyógyszereket tartalmaznak, mint az antibiotikumok vagy a vérereket ellazító gyógyszerek – írja a Heathline.

A folyékony keverékek állítólag már 35 fontért (cirka 17 ezer forint) elérhetők az interneten – bár az Egyesült Királyságban maga az eljárás 200 és 700 font között mozog.

A módszer alkalmazása sajnos kevés képzést igényel – a tapasztalatlanság pedig csúnya eredményekhez vezet.

Ez magában foglalhatja a szem alatti kis mennyiségű vérsejtek és szövetek, úgynevezett granulomák kialakulását, amelyek fertőzéshez és hosszú távú károsodáshoz vezethetnek.

Dr. Hannah Kopelam bőrgyógyász hangsúlyozta a személyre szabottság fontosságát a szem alatti sötét karikák felszámolását illetően.

Szerinte a kiváltó ok azonosítása a nulladik lépés, innen pedig fel kell tárni, az adott páciensnek mi lenne a legjobb - és legbiztonságosabb kezelés. <

Ez pedig akkor sem minden esetben a mezoterápia, hogy az influenszerek egyre nagyobb elánnal sugallják ennek ellenkezőjét.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÉPSÉG
Van egy frizura, ami sokkal fiatalabbá teszi a 40+-os csajokat - egyre többen hódolnak neki
Éveket letagadhatsz – így fiatalít meg egy egyszerű frizura.

Megosztom
Link másolása

Ha azt hitted, hogy a fiatalság titka csak a hosszú, lobogó hajzuhatagban rejlik, akkor van egy jó hírünk: nem kell Demi Moore-nak lenned ahhoz, hogy éveket faragj le az összképből. Egy bizonyos frizura másodpercek alatt garantáltan feldobja az arcod – legalábbis ezt állítja Erin Busbee, a Busbee Style alapítója, aki kifejezetten 40 feletti nőknek ad stílustanácsokat.

„A megfelelő frizura fiatalabbnak mutathat és növelheti az önbizalmad”

– mondja Erin. „Sosem gondoltam, hogy ennyit számít a haj, amíg el nem kezdődött a menopauzám, és rá nem jöttem, mennyire megváltozott.”

Szerinte a 40 feletti nők gyakran keresnek olyan fazonokat, amelyek megfiatalítják az arcukat, de nem túl erőltetettek, mert

senki nem akarja, hogy úgy tűnjön, görcsösen próbálja visszahozni a húszas éveit.

Busbee azonban nem a klasszikus pixie vágást vagy a bobot ajánlja – pedig ezeket gyakran javasolják azoknak, akik teltebb, fiatalosabb hatású arcot szeretnének. Ehelyett egy egyszerű, gyorsan elkészíthető frizurára esküszik, ami bármikor vissza is bontható.

A copf, ami mindent megváltoztat

Bizony, egy jól összefogott copf csodákra képes – és egyáltalán nem csak a fiatalok kiváltsága.

„Bármilyen életkorban viselhetsz copfot. Szóval ne gondold, hogy 40 felett már túl öreg vagy hozzá”

– mondja Busbee.

A szakértő szerint egy szépen megkötött copf nagyon előnyös, játékos és fiatalos hatású. Ráadásul pár másodperc alatt kész van, és semmilyen extra eszköz nem kell hozzá.

Így csináld:

✔ Válassz egy hajgumit, amely a hajad színéhez passzol.

✔ Kézzel vagy fésűvel simítsd hátra a hajad, hogy ne legyen rendezetlen.

✔ Fogd össze a hajad, és rögzítsd a hajgumival.

✔ Igazítsd, szorítsd meg, ha szükséges.

És kész.

Ha a hajad már nem olyan dús, mint régen, vagy van pár ritkásabb rész, amit szívesen eltüntetnél,

Erin Busbee szerint egy kis trükközéssel könnyedén megoldhatod. „Ha van néhány kopaszabb rész, amit utálsz, egyszerűen úgy variálhatod a copf elhelyezését, hogy eltakarja.”

Így turbózd fel a copfod

Tupírozz egy kicsit – finoman futtasd végig az ujjaidat a hajad elején, és lazítsd meg, hogy egy kis volumen legyen a fejtetődön. Ne hagyd, hogy túl szorosan hátrafeszüljenek a tincsek, mert attól lapos lesz az egész.

Hajgumi-rejtő trükk – ha nem akarod, hogy a hajgumi elrontsa az összképet, tekerj köré egy vékony tincset a saját hajadból, és tűzd be alul. Így lesz a copfod nemcsak fiatalos, hanem szuper esztétikus is.

Busbee szerint ez a kis extra „egy cuki hajgumifedőt ad, ami tökéletesen beleolvad a hajszínedbe”. A copf pedig „nagyon jól mutat, játékos, fiatalos és tényleg pofonegyszerű” – mondja.

Ne állj meg a copfnál:

Nem csak a copf képes néhány évet lecsalni a külsődből – a legtöbb feltűzött frizura vagy a konty is fiatalít.

Egy magasan megtűzött konty hasonló hatással van az arcra: kiemeli az arccsontot, és feszesebbnek mutatja a vonásokat.

Ha tehát gyorsan szeretnél egy kis frissességet vinni a megjelenésedbe, már tudod a hogyant.


Megosztom
Link másolása

SZÉPSÉG
A Rovatból
Ajaj - AI szerint 1000 év múlva már nem kell smink, mert dróthálós lesz az ember arca
Ráengedték az ember jövőképére a mesterséges intelligenciát, így született vizuális előrejelzés arról, hogyan fog kinézni az ember ezer év múlva. Elég félelmetes az eredmény.

Megosztom
Link másolása

Megoszlanak a vélemények arról, 1000 év múlva itt lesz-e még az ember a Földön, de ha igen, biztosan nem úgy nézünk majd ki, mint most.

Gondoljunk csak arra, 1000 évvel ezelőtthöz képest mennyi változáson mentünk át.

Mivel a mesterséges intelligenciától szokás mindent megkérdezni, bizony ezt is feltették neki a Unilad szerkesztői, az eredmény pedig minimum megdöbbentő.

A Midjourney AI programot szabadították a feladatra,

a parancs az volt, hogy készítsen néhány képet arról, hogyan fognak kinézni a szerkesztőség tagjai - és maga az ember - 1000 év múlva.

Úgy tűnik, a jövő divatirányzata az lesz, hogy az arcunkat mindenféle drótok és steampunk forrasztások díszítik hálószerűen.

Egyes esetekben még horgok is helyet kapnak az arcon, a férfiak bőre helyett meg

túlsúlyban lesznek a futurisztikus technológiai elemek.

Úgy tűnik tehát, a sminket röpke 1000 év alatt felváltja majd a vezetékezés tudománya és az árambekötési tehetség lesz a sikk. De az is lehet, csak az AI jelenítette meg a saját szépségideálját a feladat során.

A bizarr képek ide kattintva nézhetőek meg.


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
Hővédővel óvod a hajad? Ha rosszul használod, többet árt, mint használ!
A fodrász most elárulta, hogy is kéne használni.

Megosztom
Link másolása

Minden tudatos hajápoló tudja, mennyire fontos megvédeni a tincseinket a hőhatástól, legyen szó göndörítőről, hajvasalóról vagy hajszárítóról.

Az egyik legjobb módja a hőkárosodás megelőzésének egy hővédő spray használata, de kiderült, hogy a legtöbben teljesen rosszul használjuk.

Matt, egy profi fodrász, aki a közösségi médiában is aktív, nemrég elmagyarázta, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a hővédő spray-ből, és mi az a gyakran elkövetett hiba, amit érdemes elkerülni.

Göndörítők és hajvasalók használata előtt meg kell várni, hogy a spray teljesen megszáradjon a hajon!

– hívta fel követői figyelmét Matt.

Elmondása szerint ugyanis, ha nem így teszünk, az egyenesen károsabb, mint ha nem is használnánk hővédőt.

Egy kivétel van csak ez alól, ha épp hajszárítót használunk, abban az esetben lehet enyhén nedves a hajunk, de kimondottan vizes, csöpögő hajat szárítani szintén tilos.

@mattloveshair heat protector is SO important, but ya gotta use it the right way #hairtips #hairstyle #hairtok #healthyhair ♬ 1 AM - Civ

Via


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
Szakonyi Eszter tarolt a Glamour-gálán, és még azt is elárulta, melyik testrészünkről feledkezünk meg folyton
Az év üzletasszonya szerint nem elég csak az arcunkra koncentrálni, ha szépek akarunk maradni. És az is kiderült, hogy a szépségiparban nemcsak üzlet van, hanem társadalmi felelősség is.

Megosztom
Link másolása

Szinte már közhely, hogy az arcunkra mennyi energiát fordítunk. Kenjük, radírozzuk, hidratáljuk, antioxidánsokkal tuningoljuk – miközben Szakonyi Eszter, a Vintage Beauty alapítója, akit tegnap este a Glamour Woman of the Year 2025 gálán az Év Üzletasszonyának választottak, arra figyelmeztet minket, hogy „a szépség nem áll meg az arcnál”.

A gálán Eszter meghatódva vette át a díjat:

Nagyon meglepődtem, hogy én kaptam ezt a díjat, de természetesen végtelenül hálás és boldog vagyok. Ez az elismerés nemcsak az enyém, hanem annak a 25 fős, kivételesen tehetséges és lojális csapatnak is szól, akikkel nap mint nap azon dolgozunk, hogy értéket adjunk a világnak, és valódi segítséget nyújtsunk a bőrápolásban.”

Pedig Szakonyi Eszter története igazi filmsztori: diplomás külkereskedőként, kétgyermekes anyaként, egy hat négyzetméteres üzlethelyiségből indult,

és az elmúlt 15 évben felépített egy többszörösen díjazott, nemzetközileg is elismert kozmetikai brandet, miközben már négy gyermeket nevel.

És hogy mire tanít minket az Év Üzletasszonya? Például arra, hogy

hajlamosak vagyunk megfeledkezni a nyakunk, dekoltázsunk és kézfejünk ápolásáról, pedig ezek a testrészek legalább annyira ki vannak téve a káros környezeti hatásoknak, mint az arcunk.

És ami még rosszabb: ezeken a területeken vékonyabb a bőr, így hamarabb mutatkoznak meg rajta az öregedés jelei.

„A dekoltázs és a nyak bőre rendkívül érzékeny, és az egyik leglátványosabb terület, ahol a bőr öregedése megmutatkozik. A megfelelő ápolás elengedhetetlen ahhoz, hogy megelőzzük a ráncokat, pigmentfoltokat és a bőr megereszkedését” – figyelmeztet Eszter.

A Vintage Beauty új terméke éppen ezt a problémát célozza meg: Well Aging-szemléletben fejlesztett regeneráló krémről van szó, amelyet nappali és éjszakai használatra ajánlanak, és a nyak, a dekoltázs, valamint a kézfej bőrét segít regenerálni. Eszter csapata olyan összetevőket pakolt bele, mint a bio damaszkuszi rózsavíz, fehérliliom olaj, Monoi de Tahiti olaj, Acai Berry olaj, Ectoin Natural és a kis molekulatömegű hialuronsav.

Vagyis nagyjából minden, amitől a bőr nemcsak szebb, hanem egészségesebb és fiatalosabb is lesz.

És ha már egészség és fiatalság, Szakonyi Eszter szerint nemcsak esztétikai kérdés a megfelelő ápolás, hanem hosszú távon a bőr egészségét is támogatja:

„A napfény, a szennyezett levegő, a kék fény és az idő múlása mind-mind hozzájárulhatnak a bőr öregedéséhez, ezért fontos, hogy célzott, természetes alapanyagokkal rendelkező termékeket használjunk ezen érzékeny területeken.”

Az év üzletasszonya nemcsak a szépségiparban lett meghatározó szereplő, hanem a társadalmi felelősségvállalásban is komoly szerepet vállal: 11 szervezet munkáját támogatják, a gyermekjogoktól kezdve, a családon belüli erőszak elleni küzdelmen át, a hajléktalanság és beteg gyermekek segítéséig.

Nem véletlen, hogy Eszter külön kiemelte férje szerepét is a díjátadón:

„Nélküle ez az egész nem ment volna. Az elmúlt húsz évben ő tartotta egyben a családot, ő volt a biztos háttér, amikor én máshol voltam fejben. Több mint ötven százalék az ő része ebben.”

A Vintage Beauty persze nemcsak ezen a díjátadón gyűjtötte be az elismeréseket: 2014-ben és 2017-ben is az Év Szalonja lett, 2024-ben pedig a Universal Beauty Awards-on Európa negyedik legjobb beauty brandje lett. Eszter Időtlen szépség című könyvével már évekkel ezelőtt szemléletformáló munkát kezdett el a szépségápolásban, a bőrflóra-támogatás fontosságára hívva fel a figyelmet.

Úgyhogy a tanulság kettős: egyrészt ideje odafigyelni a nyakunkra és a dekoltázsunkra, másrészt pedig úgy is lehet világszínvonalú vállalkozást építeni, hogy közben még a társadalmi felelősségvállalásra is marad erő és energia.

És ha valaki megkérdezi, kitől érdemes tanácsot kérni bőrápolásban, most már azt is tudjuk: az Év Üzletasszonyától.


Megosztom
Link másolása