„Rajtam már nagyon sok mindent kipróbáltak” - Pásztor Anna egy ház árát is elköltené az arcára
Az Anna and the Barbies frontembere már hosszú ideje nyíltan beszél arról, hogy mennyit és milyen módszerekkel alakítanak rajta. A megszokott szókimondás most is megmaradt: a Story idézi, hogy Anna szerint
„Én bevallom, ha nem mennék el a kozmetológusomhoz, és félévente nem találnának ki olyan dolgokat, ami fáj, de másnapra elmúlik, akkor nem lehetne ezt fenntartani. Nem arról van szó, hogy bevésnek, fölhúzzák, feltöltik, hanem
és megindul a kollagéntermelés. Csak hát ez fáj” – nyilatkozta korábban.
Nem is rejtegeti, hogy egy adott helyre visszajáró vendég, sőt már reklámarca is lett egy orvos-esztétikai intézménynek. Az egyik ilyen, tűs arckezelést például kifejezetten vele hirdetik.
A #Bochkor című műsorban részletesen is elmagyarázta a különböző beavatkozások közötti különbséget.
„Van a kozmetikus, aki masszíroz, meg párával feldúsítja a bőrödet, meg pakolást tesz fel. Ez a legkevésbé invazív.
Ez ilyen egy-két óra, aztán hazamész, és semmi bajod nincsen. És akkor vannak a plasztikai műtétek, amikor kicsit meg tudják húzni a bőrt…”
Pásztor szerint az egész nem hiúság kérdése, hanem hosszú távú befektetés.
„Én lassan negyven éve élek és dolgozom az éjszakában. Egészen fiatalon hoztam meg azt a döntést, hogy amikor van pénzem, nagyon sokat fogok költeni az arcomra.
Emellett Mekkának hívja azt a szépészeti intézetet, ahová félévente elmegy, és a kozmetikus bármit végrehajt rajta, csak az a kérdés, mennyi pénze van erre Annának.
És ezek működnek! Ráadásul, hogyha tévében szerepelsz, vagy színpadon vagy, akkor nagyon vigyáznod kell arra, hogy nagyjából meglegyen az a minőség, ami már elfogadható a képernyőn.”
Anna azt hozzátette, hogy szikét még nem használtak rajta, de endoszkópos műtéthez már folyamodott.
