Így lesz olyan a lábad a szandálban, mint Margot Robbie-é
Oké, itt a nyár. Mikor néztél rá utoljára a lábfejedre? Mert az, hogy te nem különösebben foglalkozol vele, nem jelenti azt, hogy mások sem fognak, ha leveszed végre a zárt cipőd, és egy laza szandálba, nyitott papucsba bújsz.
Nézzük csak mit láthatnak azok, akiket annyira érdekel a te lábfejed, amennyire rámozdult az internet Margot Robbie Barbi-papucsos tipegőjére. Először is a zárt cipők csendes magányában szereti nőni… nem, annyira durvák most nem leszünk, de a bőrkeményedés mindenképpen említést érdemel. Kit hol szorít meg kicsit a cipő, ott lesz nyoma a találkozásnak. Ezt egy jól megválasztott körömlakk sem fedi el, szóval mindenképpen tenni kell ellene.
A szakértők elsőként azt ajánlják, hogy vagy fél óra lábfürdővel, vagy egy footworks hámlasztó lábpakolással indítsd az ápolást.
Az ilyen krémek értékes összetevőket tartalmaznak, többek közt glikolsavat, mely segít felpuhítani bőrödet, eltávolítani a bőrkeményedések és az elhalt hámsejtek jelentős részét, aloe vera tartalmuk pedig frissíti és regenerál is.
A bőrkeményedések után az egész lábfejet kezelésbe kell venni, erre nagyon jók a gyengéd lábradírok, melyek használatát a szakemberek hetente egyszer elégnek tartják.
A következő lépést, a hidratálást azonban soha nem fogod tudni túlzásba vinni, maximum ha a krémtől síkos talppal elcsúszol a padlón.
Egy nap akár többször is bekenheted a lábfejedet, de a legkényelmesebb a reggeli lábmosás/fürdés és az esti lábmosás/fürdés alkalmával szépen bemasszírozni a kedvenc lábápoló krémedet. Ha valami miatt ez nem jön össze, vagy sokkal nagyobb a gond, mint elsőre hitted, használhatsz hidratáló lábpakolást is. Ezeket heti 3 alkalommal, 15 percig kell a lábadon hagyni a tartós eredmény érdekében. Mondjuk akkor lehet, hogy jobb a reggel-este 2 perces rituálé, nem?
Lapozz tovább, és kiderül, mit kell tenni az extra száraz bőrrel!