FONTOS
A Rovatból

„Szeretetből döntöttem úgy, hogy meghaljon, mégsem bocsátom meg magamnak soha”

'A doktornő odanyújtotta a bankkártyaterminált, hogy lehúzzam a kutyám halálának az árát.'
Sassy - sassy.hu
2022. február 21.


Megosztom
Link másolása

Családtag volt. Tudtuk, minden kutyatulajdonos tudja, hogy az ideje véges, és jóval rövidebb, mint a miénk, de meg se fordult a fejünkben, hogy milyen lehet nélküle.

Aztán megvastagodott a jobb hátsó combja. Gyanús vastagodás volt, először vizenyőnek hittük, kivittük az állatklinikára. Megröntgenezték, és egy szenvtelen hangú orvos közölte: szarkóma, a legagresszívabb ráktípus. Soha nem felejtem el a szavait: “Ez maximum két hónap, meg öreg is már, ha az enyém lenne, elaltatnám.” Nekünk ez eszünkbe se jutott. Műtétekkel, gyógyszerekkel, állandó orvosi kontrollal, immunerősítőkkel még adtunk neki bő másfél évet. Minőségi évet, mert jól elvolt, kicsit bicegősen, de elszimatolgatott a parkban, jó étvággyal evett, vidáman csaholt a környék ismerős kutyáira, hatalmas, barna szemei tele voltak élettel.

A halál úgy jött el érte, mint egy besurranó tolvaj. Alattomosan, szinte észrevétlenül, és döbbenetes gyorsasággal.

Egy nap anyám felhívott a munkában, hogy szerinte baj van, a kutya lába hirtelen iszonyatosan feldagadt, alig bír menni. Felpörögtek az események: szombat reggelre már csak ide-oda feküdt, nem találta a helyét, minden mozdulatra nyögött. Semmilyen fájdalomcsillapító nem használt. Felhívtam az állatorvosunkat, és hétfőre megbeszéltük az altatást.

De a rák beindult, és óráról órára, a szemünk előtt taszította a kutyát egyre siralmasabb állapotba. Aznap estére már vér jött a fenekéből, hányt, és a mindig fegyelmezett, alig nyikkanó állat minden lélegzetnél nyögött. Ahogy mostuk fel a padlót, anyámmal összenéztünk. Egyetlen pillantással hoztuk meg a döntést. Felhívtam az éjjel-nappali állatklinikát, ahol többször is műtötték, kezelték, és az öcsémmel beraktuk Jamie-t a kocsiba. Szegényt alig tudtuk kicsalogatni a kedvenc helyéről, az étkezősarokból, talán azt hitte, büntetni akarjuk, hogy bepiszkított – soha nem tettük – vagy csak tudta, mire készülünk. A kocsi előtt, a füvön még nagy nehezen pisilt egy utolsót.

Ami ezután következett, arra mindig úgy fogok visszaemlékezni, mint életem egyik legszörnyűbb pár órájára. Ültem a kutyánkkal a kocsi hátsó ülésén, öleltem a nyakát. “Jól van, jól van” – duruzsoltam a fülébe, miközben tudtam, hogy a biztos halálba viszem. A klinika várójában már csak megadóan feküdt a padlón. Néha rám emelte azt a nagy szemét, és erőtlenül megcsóválta a farkát.

“Szerinted tudja?” – kérdeztem az öcsémet, aki falfehéren, mozdulatlanul állt mellettünk. “Persze. Csak nézz rá. Látod, hogy nem remeg? Itt azelőtt mindig remegett”. Tényleg. A dokiknál mindig, mindenhol remegett, most nem. Már nem félt.

Majdnem egy órát kellett várnunk – éjszakai ügyelet volt, és nagyüzem, sorban hozták a beteg kutyákat, cicákat – és én nem tudtam, siettessem, vagy lassítsam azt az egy órát. Egyszerre akartam mindkettőt. Aztán kijött egy műtőssegéd, egy fiatal férfi. Az öcsémmel felsegítették a kutyát, és bevitték a vizsgálóba, az asztalra. A filigrán, barna doktornő már ismerte, talán műtötte is, csak ránézett a lábára: “Ez nagyon csúnya.” Én tanácstalanul csak annyit mondtam: “És már orrán-száján jön minden...” Hallgattunk, aztán a doktornő rátette a kezét Jamie nagy, busa fejére: “Akkor engedjük el.”

Tíz percig tartott az egész. Mivel már nem volt recepció, a doktornő kiállította a számlát, és odanyújtotta a bankkártyaterminált, hogy lehúzzam az altatás árát. A helyzet abszurd volt, de olyankor ez már mindegy. Gépiesen beütöttem a PIN-kódot. Két injekciót készítettek elő, ez a rutin. Egy sima altatót – és a másikat. Öcsémmel mondtuk, hogy mi csak azt szeretnénk megvárni, amíg elalszik. Ahogy a doktornő beszúrta a mellső mancsába a kanült, hárman öleltük a kutyát. Hátulról a műtőssegéd – mindig hálás leszek neki ezért –, a derekát az öcsém, akinek ömlöttek a könnyei, pedig nem sírós, a fejét pedig én. “Jó utat. Nagyon szeretünk” – ezt ismételgettem, és persze én is zokogtam, némán. Fél perc alatt elaludt, letette a fejét a doktornő tenyerébe. A vizsgálóban vágni lehetett a csöndet.

“Már nem érzékeli önöket” – mondta halkan a doktornő, de nem mozdult, nem siettetett. Az öcsémmel bólintottunk. Még egyszer végigsimítottunk a kutya elnyugvó testén, aztán eljöttünk. Otthagytunk az asztalon 13 évnyi darabot a lelkünkből.

Nem azért írtam ezt le, hogy sajnálatot váltsak ki. Ez a gyász a miénk volt, másnak meg más jut. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok gazda átesik, vagy át fog esni ezen. Jamie a méretéhez képest a legvégső kutyakort érte meg. Szép élete volt, mindent megtettünk érte, amit lehetett, és a végén tényleg a kínhaláltól kíméltük meg. Felelős döntés volt, szeretetből tettük.

De most, hogy mindezt átéltem, már tudom: az állateutanázia – és általában az eutanázia – sokkal bonyolultabb és nehezebb dolog annál, mint ahogy azt az elméleti viták szintjén hisszük. Mert akárhogy is magyarázzuk, szépítjük, igazoljuk: elvenni annak az életét, akit szeretsz, a világ egyik legszörnyűbb döntése. És én, személy szerint úgy élem meg, hogy talán nem is volt jogom hozzá. Mert nem én vagyok az isten, és nem én vagyok a természet. Élet-halál fölött csak ők rendelkezhetnek. A legutolsó percig.

Igen, az eszem tudja, hogy így kellett tennem, de a szívemben azóta is nap mint nap egy mondat zakatol: “Bocsáss meg.” És elképzelem a kutyánkat, amint valahol a fenti vadászmezőkön csatangol, fenyőtobozokat kerget, hegyezi a fülét, újra fiatal és élettel teli, és amikor néha lenéz rám, a méla, nagy, barna szemeivel azt mondja: “Nyugi. Nem haragszom. Jó volt veletek.”

A címkép illusztráció: Pixabay


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
30 éve lett öngyilkos Kurt Cobain
Tekintsük át a sokszor elfelejtett, de jelentős társadalmi aktivitását. A zenész évtizedekkel megelőzte a korát.

Megosztom
Link másolása

Kurt Cobain és a Nirvana a zenei színtér egyik alapkövei lettek a '90-es években és hatásuk a mai napig kikerülhetetlen. Halála sokkoló volt, de egyben ikonná is tette őt, beforrasztotta a popkultúra történetébe. Öröksége évtizedekkel tovább tart, mint a karrierje.

Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1994. április 5.-én, az X generáció hangja önkezével vetett véget életének, és ezzel csatlakozott a hírhedt 27-esek közé.

Olyan zenészek mellett foglalta el a helyét, mint Jim Morrison, Janis Joplin és Jimmy Hendrix.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

nirvana fanpage (@kurtourettes) által megosztott bejegyzés

Nemcsak életkorával illett a szomorú sorsú klub tagjai közé, hanem halálának gyanús körülményeivel is. Sok összeesküvéselmélet született akkoriban, mik szerint felesége, Courtney Love, megölette Cobaint. Ezeknek a híreszteléseknek további tüzet adott, hogy a Love által felbérelt magánnyomozó is a gyilkossági elméletek mellé állt.

A grunge zene népszerűsítése mellet, Cobain a társadalmi problémák elleni küzdelemből is kivette a részét, példaként lehet említeni a szexizmus, a rasszizmus és a szexuális zaklatás elleni szókimondó ellenállását, valamint a queer közösség támogatását.

Az 1992-es Incesticide című lemezének dalbetétfüzetében ezt írta:

„Ha bármelyikőtök bármilyen módon gyűlöli a homoszexuálisokat, a más színű embereket vagy a nőket, tegyétek meg nekünk azt az egy szívességet, hogy hagyjatok minket békén a p*csába! Ne gyertek el a koncertjeinkre, és ne vegyétek meg a lemezeinket!”

Ez a társadalmi aktivizmus gyakran elsikkad vagy félreérthető lehet a zenekar néhány dalában. Például a sok vitát szító Rape Me igazából egy nemi erőszak ellenes dal és a Been A Son-ban pedig Kurt a nőkkel szembeni előítéletekre reflektált, amikor egy nőgyűlölő apafigura hangját vette fel.

Még egy klip is felbukkant az interneten, amiben Kurt megállít egy koncertet, hogy megakadályozzon egy a közönségben történő szexuális zaklatást.

Kurt és a zenekar a homofóbiáról is nyíltan beszélt, és egyesek joggal mondhatják, hogy megelőzték korukat. Például nyilvánosan büszke volt arra, hogy a Nirvana játszott egy melegjogi jótékonysági koncerten.

@unholy.alternative Reply to @iloveevanpeters37264 No excuses for Travis Scott’s behavior during that concert. #travisscott #astroworld #nirvana #kurtcobain #stopassault ♬ original sound - Trystan Burleigh

Ez ma talán már nem tűnik olyan nagy számnak, de a '90-es évek elején kevés rockzenekar merte felemelni a hangját anélkül, hogy félt volna a rajongók elidegenedésétől, vagy attól, hogy a feminizmus hangos képviseletével kárt tesz a bizonyos rock imázsban. Elég ha megnézzük Axl Rose és a Guns 'n Roses vagy a Mötley Crüe példáját.

Kurt még azt is mondta, hogy bárcsak meleg lett volna, csak hogy felbosszantsa a homofóbokat. Gyakran viselt ruhákat, hogy tiltakozzon a homofóbia és a szexizmus ellen.

„Heteroszexuális vagyok... nagy ügy. De ha homoszexuális lennék, az sem számítana.”

Kurt Cobaint azonban halálának kerek évfordulóján sem szabad piedesztálra emelni, hiszen ő is küzdött saját démonjaival, mint példáuk drogfüggőséggel és különböző mentális problémákkal.

Nehéz gyerekkora, életmódbeli döntései meghatározták az életét, de gondolatai és tettei sok embernek felnyitották a szemét. Egy generációval megtanítatta, hogy értsd meg az időket anélkül, hogy igazodnál.

Forrás: Euronews


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Feljelentették a szomszédai madáretetésért - mikor jogos a kertháború?
Őrület, egyes szomszédok közt micsoda háború dúl a madarak és vadállatok etetése miatt. Büntetőeljárással fenyegetnek egy idős párt Angliában, mert etetik a sirályokat és gazos a kertjük. Azt tudtad, hogy a madáretetést amúgy lassan abba kell hagyni?

Megosztom
Link másolása

A Daily Mail számolt be a sokkoló történet cunamiról azt illetően, micsoda állatjóléti kakaskodás megy egy kertvárosi vidékeken.

Legutóbb egy házaspárt, Stephen Atkinson-Jonest és feleségét Caroline-t jelentették fel a szomszédaik, mert madarat etettek.

Az idős pár azzal védekezik, hogy szeretik a vadállatokat, ezért etetnek mindent, ami arra téved, a kertet pedig meghagyják a természet üteme szerint rendeződni. A szomszédok ezt úgy látják, hogy az elhanyagolt, gondozatlan telek az egész környékre vonzza a rókákat, borzokat, vadmadarakat, és a végtelen hangerővel szocializálódó sirályokat is.

A pár ugyanis annak ellenére eteti a sirályokat, hogy már több ízben megtiltották nekik, ugyanis nemcsak zavaró a jelenlétük, hanem lassan közegészségügyi problémát is okoznak.

Nem mellesleg, ha a madár nem megfelelő eleséget kap, könnyen el is pusztulhat.

A brit lap számos hasonló szomszédharcról tesz még említést.

Fotó: Unsplash

A vadetetés itthon sem ismeretlen jelenség, azon kívül, hogy vannak, akik konkrét takarmányt vásárolnak erdei állatoknak, dívik még kivinni az erdőszélre a Halloween tököt, és madáretetők is sokasodnak városon és falvakban egyaránt.

Egyik sem feltétlen jó azonban a természetnek és az állatoknak.

A tök ugyanis nem természetes része az erdőnek, több fajt megbetegíthet. Hogy a maradék viasz és mécsestartó veszélyeit ne is említsük. Kisebb állatoknak ez maga a halál. Az ilyen tököknek kommunális hulladékgyűjtőben a helyük.

Na, és mi a helyzet a madáretetéssel? A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint Magyarországon egyébként a madáretetés még mindig rémesen félreértelmezett tevékenység.

Madáretetés - tévhitek és a valóság

Szigorúan véve hazánkban nem lakik olyan őshonos madárfaj, amelyik akár csak télen is etetésre szorulna. Mindannyian találnak élelmet, a madáretetés így igazából öncélú. Régen a földekre, kertekbe csábították ezzel a gazdák a madarakat, amik így később visszajárva lakmározhattak a kártevő rovarokból. Városokban inkább a gyerekek okítása miatt maradt meg ez a szokás.

Sokan egész évben etetik a cuki tollasokat, ám ez teljesen nonszensz és káros.

„A szükségtelenül végzett nyári etetés infantilizálja az egyedeket, elkényelmesíti a szülőket, a természetestől eltérő táplálékviszonyokhoz szoktatja a felnövekvő generációkat, a mesterséges táplálékbőség pedig folyamatos emberi beavatkozás nélkül életképtelen szintre „pumpálhatja fel" a fészkelőállományt” - írja le a folyamatot a Madártani Egyesület.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint nem ördögtől való a madáretetés, ezzel lehet segíteni a csökkenő életterületű madaraknak. Ám a jelenlegi természeti környezet nem igényli az egész éves etetést.

Fotó: Unsplash

A szakemberek szerint a madarak többsége március-április közt tartja fészekrakó programját. A fészeképítés, a tojásrakás és a visszatérő költöző madarak regenerációja miatt még jól is jöhet a plusz táplálék. Ám egyáltalán nem mindegy, mivel etetik a madarakat.

A magevőknek szánt aprómagvakat és az almát ajánlják ebben az időszakban, sőt! Hogy a madarak rügyevésétől megóvjuk a fákat, csíráztatott kölest és búzát, valamint reszelt répát is lehet az etetőkbe szórni zöldeleségként.

Az etetést április közepe-vége felé abba kell hagyni.

Azonban fontos, hogy a madarak természetes élelmét is biztosítsuk - ehhez elengedhetetlen, hogy a teljesen tövig vágott gyep képét elengedjük. Ahhoz ugyanis, hogy a természetes eleség magot hozzon, szükség van a normális gyepkezelés visszavezetésére, ennek pedig része a növények magérlelése. Le lehet kaszálni a füvet, ám hagyjunk meg 1-2 oázisként szolgáló területet magasra.

A nyári etetés a madarak pusztulását okozta

Angliában figyelték meg majd publikálták az esetet, de rengeteg hazai példa is van arra, amikor az egyébként rovarevő fiókáknak a madáretetőben talált magvakat hordanak a szüleik tavasszal és nyáron.

Fotó: Unsplash
Ezektől a magoktól a fiókák sajnos elpusztulnak. A nemes etetési szándék tehát pont visszájára fordul.

A nyáron talált szotyi héj sajnos komoly kínokat okozhat a madaraknak pusztulás előtt, az egészben lenyelt mag pedig számukra nem emészthető. Gyakorlatilag úgy halnak éhen, hogy tele a gyomruk.

Pedig az enyhe telek miatt dúskálunk rovarokban. A madár viszont hozzászokott az etető kényelméhez, ezért onnan viszi haza a finomnak vélt falatokat.

A vízi madárnak nem jó a kenyér!

Az énekesmadarak mellett a víziek etetését is sokszor elrontjuk a gondoskodást.

Bár még mindig szokás, kifejezetten káros bármilyen madárnak kenyeret vagy péksüteményt, morzsákat adni.

Szegény galambok és kacsák meg fogják ezt enni, mert szeretik, ám súlyos gyomor- és bélnyulladást okozhat náluk ez a fajta táplálék. Ha tehát szeretjük ezeket az aranyos madárkákat, ne etessük őket kenyérrel.

Fotó: Unsplash

Sérült madarat találtál? Ne itasd meg!

Az összes vadmentő- és madárvédő szervezet évek óta folyamatosan próbálja tájékoztatni az embereket, hogy a sérült madarak itatása sajnos egyenes út az állat elpusztulásához.

Ezért szigorúan tilos megitatni bármilyen sérült madarat vagy talált fiókát.

A madarak testfelépítése eltér az emberétől, nekik a nyelvük végén van a légcsövük. Ha itt vizet kapnak, bármilyen nemes szándék is vezérli az itatót, megfulladnak tőle. Külön érdekesség, hogy az énekesmadarak

az első hetekben maguk sem itatják a fiókákat, így még csak nem is szükséges vagy életbevágó számukra a folyadékpótlás.

Sérült madár láttán az első és legfontosabb, hogy megfelelő szakembert keressünk hozzá, vegyük fel vele a kapcsolatot, és kövessük az utasításait. Így lesz jobb a madárnak és embernek egyaránt.

Amivel segíteni lehet az állatokat

Az élettér szűkülésének problémáját most nem tudjuk taglalni, ám

sok apró praktika van, ami például a madarak életét szebbé teszi, és mi is gyönyörködhetünk bennük károkozás nélkül.

Ilyen például, ha a fákra odúkat telepítünk (és ezeket rendszeresen karban is tartjuk), ha porfürdőt helyezünk ki, ha támogatjuk a fecskefészek-építést például sárgyűjtő hely kialakításával vagy művészek kihelyezésével. Vizet is tehetünk nekik keréknyomba.

Hogy pedig ne kerüljünk összetűzésbe a szomszédokkal, beszéljük meg velük a dolgot. Sőt, akár bevonhatjuk őket is, és rossz szomszédság helyett egy egész madárbarát közösség is kialakulhat a környéken.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Az Ozempic használata megváltoztatja a személyiséget - a szakértők talán már tudják, miért
A divatos fogyókúrás gyógyszer nem csak a testet formálja át, amit a személyiséggel tesz, az sokkal durvább és sokkal váratlanabb.

Megosztom
Link másolása

Ijesztő és ígéretes hatásokkal is lehet számolni, de az orvosok maguk is óvatosságra intenek. Egyre több használó állítja, hogy a gyógyszer szorongást, depressziót és öngyilkossági gondolatokat okozott, még akkor is, amikor egyébként olvadtak lefelé a kilók.

Az életet megváltoztató injekciót vizsgálva a szakértők rájöttek, hogy az eredetileg cukorbetegség kezelésére szánt gyógyszerek miért változtatják meg az emberek személyiségét és viselkedését. Az Ozempic és más népszerű kezelések, mint például a Wegovy, hatással vannak a dopaminszintre, amely számos funkcióért felelős.

Amellett, hogy befolyásolja az érzelmi és fizikai étvágyunkat, hatással van az olyan dolgok érzékelésére, mint jutalom, az öröm, a motiváció és a mozgás. Ez segíthet megmagyarázni, hogy egyes felhasználók miért állítják, hogy a szer csökkentette a drogok, az alkohol és a szex iránti vágyukat is.

Dr. Kent Berridge, a Michigani Egyetem pszichológia és idegtudományok professzora a Daily Mailnek kifejtette, hogy mind a függőséget okozó szerek, mind az ételek ugyanazokat a dopaminjeleket és jutalomszerző régiókat aktiválják az agyban.

Azt is megjegyezte, hogy:

„A függőséget okozó drogok iránti vágyat az éhség is felerősíti. Az éhség elsősorban az ételre vonatkozik, de ennél általánosabban, sok minden másra is aktiválja a sóvárgást. Ha éhesek vagyunk, megnő a motivációs értéke a dolgoknak, még azoknak is, amelyek nem ételek”.

Mivel ezek a gyógyszerek segítenek a betegeknek abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezzék magukat, a szakértők úgy vélik, hogy az ételeken kívül más dolgok, például a kábítószer és az alkohol iránti sóvárgást is csökkentik.

„A jóllakottság nemcsak az étel iránti vágyat csökkentheti, hanem más dolgok iránti vágyat is” - mondta Dr. Berridge.

Úgy tűnik, hogy ezek a gyógyszerek megváltoztatják a motivációs dopaminrendszereket, tompítják a vágyakat. A betegek azt tapasztalták, hogy nem veszítik el az étvágyukat, de kevesebbet esznek, amíg ezeket a gyógyszereket szedik, ami a szakértők szerint más szenvedélyekre is hathat.

„Ez egy jó lehetőség - csökkenteni a sóvárgások erejét, amelyek problémát okoznak, ha valaki fogyni próbál, vagy ha valaki megpróbál leszokni a drogokról” - mondta Dr. Berridge.

Azt is elmondta, hogy a gyógyszerek szedése alatt a libidó csökkenése sem ritka.

Dr. Berridge kifejtette, hogy a jutalmazási útvonal elnyomása csökkent szexuális vágyhoz vezethet.

Kutatások kimutatták, hogy a gyomorszűkítő műtéten átesett embereknél megnő az öngyilkosság és az önkárosító viselkedés kockázata. A tanulmány vezető szerzője, Dr. Alexis Conason, egy New York-i pszichológus, megjegyezte, hogy ez azoknál is előfordul, akik más fogyókúrás kezeléseken, például az Ozempic-en mennek keresztül.

„Az emberek annyi érzelmet és reményt fűznek a fogyáshoz, és eladják nekik ezt a mesét, hogy ha lefogynak, akkor minden rendben lesz az életükben, és minden jó lesz.”

Dr. Gregory Dodell, a Central Park Endokrinológia munkatársa azt is megjegyezte, hogy az étvágyat elnyomó gyógyszereket szedő betegek nem jutnak elegendő tápanyaghoz, ami viszont megzavarja a mentális stabilitásukat.

„A testünk egyensúlyának nagy része arról szól, hogy mit eszünk és mit iszunk” - mondta.

A mentális egészség felborulása egy komoly veszély, amire figyelmet kell fordítani a kezelések alatt - állítják a szakemberek. Azonban a gyógyszerek megnyithatnak egy új utat is, amellyel a szenvedélybetegeket lehetne kezelni, amennyiben ők maguk is úgy gondolják, hogy szeretnének lejönni az alkoholról, a drogról vagy épp a szexuális függőségről.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Szuperbetegségekre kell számítani az idei szúnyoginvázióban - és most sokkal hosszabb lesz a szezon!
Már most is repkednek a szárnyas vérszívók, a szakértők szerint pedig igen hosszúra nyúlik idén a szúnyoginvázió. Ráadásul a meleg miatt veszélyes betegségeket is terjeszthetnek.

Megosztom
Link másolása

A korábbi évekhez képest hosszabb ideig keserítik meg a nyáresti beszélgetéseket a szúnyogok a Pécsi Tudományegyetem tájékoztatása szerint.

A Virológiai Nemzeti Laboratórium betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja másfél évtizede követi nyomon a magyarországi csípőszúnyogok helyzetét, terjedését és az általuk hordozott betegségeket. Adataik alapján mondják, hogy nemcsak tavasszal és nyáron jelentenek veszélyt ezek az állatok, hanem

februártól októberig használják az embert táplálékforrásként.

Ez főleg az invazív fajokra jellemző, mint a japán bozótszúnyog, a koreai szúnyog és az ázsiai tigrisszúnyog. Ezek kicsit nagyobbak is fajtársaiknál, a tigrisszúnyog és több bozótszúnyog faj pedig jellegzetes csíkozásúak. A szakemberek számára jelentős ez a különbség, laikusként alig megkülönböztethetőek, bár a japán bozótszúnyog egy testes, akár 6 cm-es rovar.

Hogy miért van ennyi szúnyog, és miért élvezhetjük ilyen hosszan a társaságukat? Elsősorban az enyhe időjárás miatt kell idén nagyobb invesztíciót fektetni a szúnyogriasztókba, a sokaságért pedig más úton is felelősek vagyunk.

A kertekben használt esővízgyűjtők és gumiabrancsok, az üvegházak, az áruházi dísznövényosztályok temperált környezete a szakértők szerint a legjobb szúnyogkeltetők.

Ha kerted van, a víztárolóidra mindenképp erősíts szúnyoghálót.

Ettől az esővíz belefolyik, ám az esetlegesen megtelepedett szúnyoglárvák nem tudnak kijutni onnan. Ez egy költséghatékony inváziócsökkentő módszer.

A PTE szakértői figyelmeztetnek arra, hogy a következő években az időintervallum és az invázió intenzitása még az ideinél is nagyobb lesz.

„A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a jelenleg országosan alkalmazott kémiai ködöléses módszer alkalmatlan az inváziós fajok ellen,

ráadásul komoly ökológiai veszteséggel is jár, melynek felméréséhez a kutatók a lakosság segítségét kérik a Rovar Piknik elnevezésű programban való részvétellel” - jelzik a kutatók, utalva arra, hogy az országos szúnyoggyérítés nemhogy nem elég hatékony, még természetkárosító is. Ezért más utakat kellene keresni, hogy a szúnyog legyen kevesebb, ne más rovarok.


Megosztom
Link másolása