FONTOS
A Rovatból

Sam Smith testképzavarával folytatott harcából mi is tanulhatunk

'Tegnap eldöntöttem, hogy harcolok. Visszafoglalom a testem, elfogadom és nem akarom majd megváltoztatni' - jelentette ki az énekes.
Sassy - sassy.hu
2019. február 16.


Megosztom
Link másolása

Rendkívül fontos, hogy szeretteink és szakértők segítségét is bátran igénybe merjük venni akár a legkisebb előjel észlelésekor is. 

A reflektorfény és a divatipar ölelésében virágzó zeneipar berkeiben számtalan híresség meg akar felelni a vélt vagy valós elvárások garmadájának, nem csoda hát, hogy őket hatványozottan veszélyezteti ez a kórság. Így van ezzel az Oscar-, Golden Globe-, és többszörös Grammy-díjas dalszerző-énekes Sam Smith is, aki Instagram-oldalán vallott eddig eltitkolt, sötét démonairól.

A kép mellett, melyen félmeztelenül pózol, arról mesél megindító őszinteséggel, hogy korábban egy hasonló fotó előtt akár hetekig éheztette magát. 26 éve alatt folyamatosan problémái voltak a kinézetével, ezért szinte állandó szégyenérzetben élt. Természetesen kiskora óta sokat tett azért, hogy formálja ezt a testet, amit kapott, illetve sérelmeit időről időre elfedteti a karrierje miatt érzett boldogság és szeretet, de mind tudjuk, vannak dolgok, amik mélyebbről fakadnak és idő kell a kigyomlálásukhoz.

"Tegnap eldöntöttem, hogy harcolok. Visszafoglalom a testem, elfogadom és nem akarom majd megváltoztatni ezt a mellkast, és a csípőm, és a domborulataimat, amit anya és apa olyan határtalan szeretettel alkotott meg. Néhányatoknak ez nárcisztikusan hangzik, de, ha tudnátok mekkora bátorság kell most ehhez, és mennyi bántást és traumát szenvedtem el kölyökként a testem miatt, nem gondolnátok annak."

- fedte fel érzéseit az énekes és Ryan Pfluger fotósnak is köszönetet mondott, aki támogatta ebben. Ryan egyébként is a rendhagyó, ám annál zseniálisabb sztárportrék nagymestere.

"Köszönöm, hogy segítettél abban, hogy olyannak ünnepeljem a testem, amilyen. Soha nem éreztem magam annál nagyobb biztonságban, mint ahogy veled tettem. Mindig is harcban fogok álni azzal az átközött tükörrel, de ez a fotózás és ez a nap egy nagy lépés volt a jó irány felé."

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

In the past if I have ever done a photo shoot with so much as a t-shirt on, I have starved myself for weeks in advance and then picked and prodded at every picture and then normally taken the picture down. Yesterday I decided to fight the fuck back. Reclaim my body and stop trying to change this chest and these hips and these curves that my mum and dad made and love so unconditionally. Some may take this as narcissistic and showing off but if you knew how much courage it took to do this and the body trauma I have experienced as a kid you wouldn’t think those things. Thank you for helping me celebrate my body AS IT IS @ryanpfluger I have never felt safer than I did with you. I’ll always be at war with this bloody mirror but this shoot and this day was a step in the right fucking direction 👅🤘🏼🍑

Sam Smith (@samsmith) által megosztott bejegyzés,

 

 

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
14 éves fiúként regisztrált a TikTokra az újságíró, elborzadt azon, amit ott látott
A rengeteg nőgyűlölő videó mellett sok klip a fegyverek használatáról szólt. De sokkal durvább témákról is adott fel az algoritmus neki tartalmakat.
Fotó: Freepik.com - sassy.hu
2024. március 24.


Megosztom
Link másolása

A New York Post egyik újságírónője, Asia Grace úgy döntött, hogy más szemszögből is megvizsgálja a TikTokot. 14 éves fiúként, Jaydenként készített profilt a TikTokon és a YouTube-on is, és arra volt kíváncsi,

milyen tartalmakat ajánlanak így neki a platformok, mindenféle aktivitás nélkül.

Elsőre twerkelő és tátogó lányokról kapott videókat az algoritmustól, de hamarosan megrázó irányt vett a kísérlet. Pár perc után ugyanis Logan Paul és a Sideman nevű influenszer videói jöttek szembe.

A Sideman Tinder in Real Life című YouTube-sorozatukban nőket hívnak meg magukhoz, állítólag kapcsolat reményében, de aztán főleg csak a külsejüket kritizálják.

Sokkal felkavaróbb videó volt az, amiben egy Jayden korabeli fiú egy osztályteremben úgy lóbálja az öklét, mintha meg akarna ütni egy lányt, aki erre megriadva elhajol. Egy másik ajánlott videóban egy srác folyamatosan ribancnak nevezi a barátnőjét, a lányon látszik, hogy nagyon megbántották a szavak.

Ennél is durvább témákról is kapott tartalmakat: árvák megöléséről, feketék felakasztásáról, akcentusok kigúnyolásáról.

Mindezt vicces dologként mutatták be a tizenéveseknek.

„Jaydenként csak 30 percbe került, hogy Andrew Tate-et ajánljon nekem a TikTok. Ráadásul azt a videóját, amiben muszlim nők halálra kövezésén röhög”

- írta az újságíró a cikkben.

Ugyanakkor szerinte a nőgyűlölet inkább a YouTube-re jellemző, a TikTokon a lőfegyveres tartalmak vannak többségben: mind valódi, mind airsoft fegyverekről is kapott ajánlást. Az újságíró öt napig bírta a TikTokon, addig napi körülbelül egy órát használta.

Mindez azért is aggasztó, mert egy tavaly decemberi felmérés szerint a 13 és 25 év közötti fiúk 93%-ának van YouTube-fiókja, a 62%-uknak pedig TikTokja.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
30 éve lett öngyilkos Kurt Cobain
Tekintsük át a sokszor elfelejtett, de jelentős társadalmi aktivitását. A zenész évtizedekkel megelőzte a korát.

Megosztom
Link másolása

Kurt Cobain és a Nirvana a zenei színtér egyik alapkövei lettek a '90-es években és hatásuk a mai napig kikerülhetetlen. Halála sokkoló volt, de egyben ikonná is tette őt, beforrasztotta a popkultúra történetébe. Öröksége évtizedekkel tovább tart, mint a karrierje.

Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1994. április 5.-én, az X generáció hangja önkezével vetett véget életének, és ezzel csatlakozott a hírhedt 27-esek közé.

Olyan zenészek mellett foglalta el a helyét, mint Jim Morrison, Janis Joplin és Jimmy Hendrix.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

nirvana fanpage (@kurtourettes) által megosztott bejegyzés

Nemcsak életkorával illett a szomorú sorsú klub tagjai közé, hanem halálának gyanús körülményeivel is. Sok összeesküvéselmélet született akkoriban, mik szerint felesége, Courtney Love, megölette Cobaint. Ezeknek a híreszteléseknek további tüzet adott, hogy a Love által felbérelt magánnyomozó is a gyilkossági elméletek mellé állt.

A grunge zene népszerűsítése mellet, Cobain a társadalmi problémák elleni küzdelemből is kivette a részét, példaként lehet említeni a szexizmus, a rasszizmus és a szexuális zaklatás elleni szókimondó ellenállását, valamint a queer közösség támogatását.

Az 1992-es Incesticide című lemezének dalbetétfüzetében ezt írta:

„Ha bármelyikőtök bármilyen módon gyűlöli a homoszexuálisokat, a más színű embereket vagy a nőket, tegyétek meg nekünk azt az egy szívességet, hogy hagyjatok minket békén a p*csába! Ne gyertek el a koncertjeinkre, és ne vegyétek meg a lemezeinket!”

Ez a társadalmi aktivizmus gyakran elsikkad vagy félreérthető lehet a zenekar néhány dalában. Például a sok vitát szító Rape Me igazából egy nemi erőszak ellenes dal és a Been A Son-ban pedig Kurt a nőkkel szembeni előítéletekre reflektált, amikor egy nőgyűlölő apafigura hangját vette fel.

Még egy klip is felbukkant az interneten, amiben Kurt megállít egy koncertet, hogy megakadályozzon egy a közönségben történő szexuális zaklatást.

Kurt és a zenekar a homofóbiáról is nyíltan beszélt, és egyesek joggal mondhatják, hogy megelőzték korukat. Például nyilvánosan büszke volt arra, hogy a Nirvana játszott egy melegjogi jótékonysági koncerten.

@unholy.alternative Reply to @iloveevanpeters37264 No excuses for Travis Scott’s behavior during that concert. #travisscott #astroworld #nirvana #kurtcobain #stopassault ♬ original sound - Trystan Burleigh

Ez ma talán már nem tűnik olyan nagy számnak, de a '90-es évek elején kevés rockzenekar merte felemelni a hangját anélkül, hogy félt volna a rajongók elidegenedésétől, vagy attól, hogy a feminizmus hangos képviseletével kárt tesz a bizonyos rock imázsban. Elég ha megnézzük Axl Rose és a Guns 'n Roses vagy a Mötley Crüe példáját.

Kurt még azt is mondta, hogy bárcsak meleg lett volna, csak hogy felbosszantsa a homofóbokat. Gyakran viselt ruhákat, hogy tiltakozzon a homofóbia és a szexizmus ellen.

„Heteroszexuális vagyok... nagy ügy. De ha homoszexuális lennék, az sem számítana.”

Kurt Cobaint azonban halálának kerek évfordulóján sem szabad piedesztálra emelni, hiszen ő is küzdött saját démonjaival, mint példáuk drogfüggőséggel és különböző mentális problémákkal.

Nehéz gyerekkora, életmódbeli döntései meghatározták az életét, de gondolatai és tettei sok embernek felnyitották a szemét. Egy generációval megtanítatta, hogy értsd meg az időket anélkül, hogy igazodnál.

Forrás: Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Feljelentették a szomszédai madáretetésért - mikor jogos a kertháború?
Őrület, egyes szomszédok közt micsoda háború dúl a madarak és vadállatok etetése miatt. Büntetőeljárással fenyegetnek egy idős párt Angliában, mert etetik a sirályokat és gazos a kertjük. Azt tudtad, hogy a madáretetést amúgy lassan abba kell hagyni?

Megosztom
Link másolása

A Daily Mail számolt be a sokkoló történet cunamiról azt illetően, micsoda állatjóléti kakaskodás megy egy kertvárosi vidékeken.

Legutóbb egy házaspárt, Stephen Atkinson-Jonest és feleségét Caroline-t jelentették fel a szomszédaik, mert madarat etettek.

Az idős pár azzal védekezik, hogy szeretik a vadállatokat, ezért etetnek mindent, ami arra téved, a kertet pedig meghagyják a természet üteme szerint rendeződni. A szomszédok ezt úgy látják, hogy az elhanyagolt, gondozatlan telek az egész környékre vonzza a rókákat, borzokat, vadmadarakat, és a végtelen hangerővel szocializálódó sirályokat is.

A pár ugyanis annak ellenére eteti a sirályokat, hogy már több ízben megtiltották nekik, ugyanis nemcsak zavaró a jelenlétük, hanem lassan közegészségügyi problémát is okoznak.

Nem mellesleg, ha a madár nem megfelelő eleséget kap, könnyen el is pusztulhat.

A brit lap számos hasonló szomszédharcról tesz még említést.

Fotó: Unsplash

A vadetetés itthon sem ismeretlen jelenség, azon kívül, hogy vannak, akik konkrét takarmányt vásárolnak erdei állatoknak, dívik még kivinni az erdőszélre a Halloween tököt, és madáretetők is sokasodnak városon és falvakban egyaránt.

Egyik sem feltétlen jó azonban a természetnek és az állatoknak.

A tök ugyanis nem természetes része az erdőnek, több fajt megbetegíthet. Hogy a maradék viasz és mécsestartó veszélyeit ne is említsük. Kisebb állatoknak ez maga a halál. Az ilyen tököknek kommunális hulladékgyűjtőben a helyük.

Na, és mi a helyzet a madáretetéssel? A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint Magyarországon egyébként a madáretetés még mindig rémesen félreértelmezett tevékenység.

Madáretetés - tévhitek és a valóság

Szigorúan véve hazánkban nem lakik olyan őshonos madárfaj, amelyik akár csak télen is etetésre szorulna. Mindannyian találnak élelmet, a madáretetés így igazából öncélú. Régen a földekre, kertekbe csábították ezzel a gazdák a madarakat, amik így később visszajárva lakmározhattak a kártevő rovarokból. Városokban inkább a gyerekek okítása miatt maradt meg ez a szokás.

Sokan egész évben etetik a cuki tollasokat, ám ez teljesen nonszensz és káros.

„A szükségtelenül végzett nyári etetés infantilizálja az egyedeket, elkényelmesíti a szülőket, a természetestől eltérő táplálékviszonyokhoz szoktatja a felnövekvő generációkat, a mesterséges táplálékbőség pedig folyamatos emberi beavatkozás nélkül életképtelen szintre „pumpálhatja fel" a fészkelőállományt” - írja le a folyamatot a Madártani Egyesület.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint nem ördögtől való a madáretetés, ezzel lehet segíteni a csökkenő életterületű madaraknak. Ám a jelenlegi természeti környezet nem igényli az egész éves etetést.

Fotó: Unsplash

A szakemberek szerint a madarak többsége március-április közt tartja fészekrakó programját. A fészeképítés, a tojásrakás és a visszatérő költöző madarak regenerációja miatt még jól is jöhet a plusz táplálék. Ám egyáltalán nem mindegy, mivel etetik a madarakat.

A magevőknek szánt aprómagvakat és az almát ajánlják ebben az időszakban, sőt! Hogy a madarak rügyevésétől megóvjuk a fákat, csíráztatott kölest és búzát, valamint reszelt répát is lehet az etetőkbe szórni zöldeleségként.

Az etetést április közepe-vége felé abba kell hagyni.

Azonban fontos, hogy a madarak természetes élelmét is biztosítsuk - ehhez elengedhetetlen, hogy a teljesen tövig vágott gyep képét elengedjük. Ahhoz ugyanis, hogy a természetes eleség magot hozzon, szükség van a normális gyepkezelés visszavezetésére, ennek pedig része a növények magérlelése. Le lehet kaszálni a füvet, ám hagyjunk meg 1-2 oázisként szolgáló területet magasra.

A nyári etetés a madarak pusztulását okozta

Angliában figyelték meg majd publikálták az esetet, de rengeteg hazai példa is van arra, amikor az egyébként rovarevő fiókáknak a madáretetőben talált magvakat hordanak a szüleik tavasszal és nyáron.

Fotó: Unsplash
Ezektől a magoktól a fiókák sajnos elpusztulnak. A nemes etetési szándék tehát pont visszájára fordul.

A nyáron talált szotyi héj sajnos komoly kínokat okozhat a madaraknak pusztulás előtt, az egészben lenyelt mag pedig számukra nem emészthető. Gyakorlatilag úgy halnak éhen, hogy tele a gyomruk.

Pedig az enyhe telek miatt dúskálunk rovarokban. A madár viszont hozzászokott az etető kényelméhez, ezért onnan viszi haza a finomnak vélt falatokat.

A vízi madárnak nem jó a kenyér!

Az énekesmadarak mellett a víziek etetését is sokszor elrontjuk a gondoskodást.

Bár még mindig szokás, kifejezetten káros bármilyen madárnak kenyeret vagy péksüteményt, morzsákat adni.

Szegény galambok és kacsák meg fogják ezt enni, mert szeretik, ám súlyos gyomor- és bélnyulladást okozhat náluk ez a fajta táplálék. Ha tehát szeretjük ezeket az aranyos madárkákat, ne etessük őket kenyérrel.

Fotó: Unsplash

Sérült madarat találtál? Ne itasd meg!

Az összes vadmentő- és madárvédő szervezet évek óta folyamatosan próbálja tájékoztatni az embereket, hogy a sérült madarak itatása sajnos egyenes út az állat elpusztulásához.

Ezért szigorúan tilos megitatni bármilyen sérült madarat vagy talált fiókát.

A madarak testfelépítése eltér az emberétől, nekik a nyelvük végén van a légcsövük. Ha itt vizet kapnak, bármilyen nemes szándék is vezérli az itatót, megfulladnak tőle. Külön érdekesség, hogy az énekesmadarak

az első hetekben maguk sem itatják a fiókákat, így még csak nem is szükséges vagy életbevágó számukra a folyadékpótlás.

Sérült madár láttán az első és legfontosabb, hogy megfelelő szakembert keressünk hozzá, vegyük fel vele a kapcsolatot, és kövessük az utasításait. Így lesz jobb a madárnak és embernek egyaránt.

Amivel segíteni lehet az állatokat

Az élettér szűkülésének problémáját most nem tudjuk taglalni, ám

sok apró praktika van, ami például a madarak életét szebbé teszi, és mi is gyönyörködhetünk bennük károkozás nélkül.

Ilyen például, ha a fákra odúkat telepítünk (és ezeket rendszeresen karban is tartjuk), ha porfürdőt helyezünk ki, ha támogatjuk a fecskefészek-építést például sárgyűjtő hely kialakításával vagy művészek kihelyezésével. Vizet is tehetünk nekik keréknyomba.

Hogy pedig ne kerüljünk összetűzésbe a szomszédokkal, beszéljük meg velük a dolgot. Sőt, akár bevonhatjuk őket is, és rossz szomszédság helyett egy egész madárbarát közösség is kialakulhat a környéken.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Ezek a combnyaktörés rejtett tünetei - nem csak az, hogy nem tudsz lábra állni
A combnyaktörés szó hallatán sokan azonnal a legsúlyosabb esetekre gondolnak. Ha ezt az 5 tünetet tapasztalod, azonnal fordulj orvoshoz.

Megosztom
Link másolása

Kevesen tudják, hogy ez a fajta törés nem mindig nyilvánul meg egyértelműen, és számos kevésbé nyilvánvaló tünete is lehet. A combnyaktörés súlyos és fájdalmas sérülés, amely jelentős hatással lehet az életminőségre.

Nem csak azoknál fordul elő, akik képtelenek a lábukra állni; számos kevésbé nyilvánvaló jele is van, amelyekre érdemes figyelni.

A korai felismerés és kezelés, valamint a megelőző intézkedések, mint a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás, elengedhetetlenek a combnyaktörés és annak komoly szövődményeinek elkerülése érdekében. Különösen a nőknek fontos odafigyelniük egészségükre és aktívan hozzájárulniuk csontjaik erősségének megőrzéséhez.

Mi is valójában a combnyaktörés?

A combnyaktörés a combcsont felső részén, a csípőízületet alkotó résznél történik. Ez a sérülés gyakran előfordul idősebb nők körében, részben a csontritkulás miatt, amely a csontokat törékennyé teszi. De bárki, bármely életkorban szenvedhet combnyaktörést, ha megfelelő erővel éri a területet, például egy esés következtében.

Tünetek, amelyekre figyelni kell

1. Fájdalom a csípőben vagy az ágyékban:

Ez a leggyakoribb tünet, amely gyakran erősebb, amikor a sérült lábat terheljük, azon állunk vagy sétálunk.

2. Képtelenség a sérült láb mozgatására:

Sokan azt gondolják, hogy csak akkor van combnyaktörésük, ha teljesen képtelenek lábra állni, de ez nem mindig van így. Gyakran előfordul, hogy a sérült személy képes némi súlyt helyezni a lábára, vagy csak azt veszi észre, hogy korlátozott a mozgásképessége.

3. A láb kifelé fordulása:

A sérült láb gyakran természetellenes pozíciót vesz fel, például kifelé fordul, ami a törés egyik jele lehet.

4. Duzzanat és véraláfutás:

Ezek a jelek nem mindig jelentkeznek azonnal, de a sérülés helyén lévő duzzanat és véraláfutás szintén utalhat combnyaktörésre.

5. Rövidülő láb:

Néha a sérült láb megrövidül. Ez azért van, mert a törés miatt a combcsont elmozdulhat.

Miért különösen fontos a korai felismerés?

A combnyaktörés kezelésének késedelme komoly szövődményekhez vezethet, beleértve a mozgásképesség tartós csökkenését és a csípőízületi gyulladást. Különösen fontos ez a nők számára, akik nagyobb kockázatnak vannak kitéve a csontritkulás miatt, ami megnöveli a törések esélyét.

Mit tehetünk, ha törésre gyanakszunk?

Amennyiben combnyaktörésre utaló jeleket észlelünk, azonnal forduljunk orvoshoz. A diagnózist általában röntgenfelvétellel állapítják meg, amely egyértelműen megmutatja a törést. A kezelés módja a törés súlyosságától függ, és lehet konzervatív vagy műtéti. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés elengedhetetlen a gyógyulás és a mozgásképesség teljes visszanyerése szempontjából.

Hogyan előzhető meg a combnyaktörés?

A megelőzés kulcsa a csontok egészségének megőrzése, különösen a nők esetében, akik hajlamosabbak a csontritkulásra. Fontos a kalciumban és D-vitaminban gazdag étrend, a rendszeres testmozgás, különösen a súlyzós edzés, ami segít megőrizni a csontsűrűséget. A dohányzásról való leszokás és az alkoholfogyasztás mérséklése szintén hozzájárul a csontok egészségének megőrzéséhez.

Miért fontos különösen a nők számára figyelni a combnyaktörés jeleire?

A nők nagyobb valószínűséggel szenvednek csontritkulásban, részben a menopauza utáni hormonális változások miatt, ami megnöveli a combnyaktörés kockázatát. A korai felismerés és a megelőzési stratégiák alkalmazása kritikus fontosságú a sérülések kockázatának csökkentése érdekében.

Ha elestél, és a fenti tünetekből bármit tapasztalsz, fordulj orvoshoz. Az egészségednél nincs fontosabb.


Megosztom
Link másolása