NO/MAKE/UP

    „Ez egy buta liba!” – Meghan Markle újabb bosszúhadjáratba kezdett a királyiak ellen Diana halálának évfordulóján

    Az idézet egy ausztrál tévékommentátortól van. Egy angol pedig ezt mondta: „Ez a nő a megtestesült nárcizmus.” Meghan nagyinterjúban döfött bele ezer kést újra a férje családjába. Vélemény.
    Sassy - sassy.hu
    2022. augusztus 31.


    Megosztom
    Link másolása

    Mindig meglepődöm, amikor a hazai sajtóban a Meghan Markle-t dicsőítő, cukormázas cikkeket olvasom. Évek óta naponta követem a brit, amerikai (és egyéb) sajtót és közösségi média-threadeket a brit királyi családról, érdeklődésből, és úgy érzem, egy teljesen másik mozit nézek. Markle mindössze 18 hónapos (ebből összesen 72 hivatalos munkanapja volt) „országlása” a világ leghíresebb királyi családjában három éve véget ért. Azóta a világ másik felén lakik, egy 14 millió dolláros, kaliforniai luxusvillában. A férjét, Harry herceget sikerült totálisan ellene fordítania az egész családjának, imádott bátyjának, Vilmosnak, az őt rajongva szerető nemzetének, az összes létező barátjának. Ennek ellenére nem telt el hónap, sőt hét, amikor a Meghan PR-gépezet ne támadta volna valamilyen formában a királyiakat és a briteket úgy általában.

    A legnagyobb bomba kétségtelenül a 2021-es Oprah tévéinterjú volt, amelyben Meghan és Harry rasszistának, ridegnek, Meghant az öngyilkosság szélére hajszoló szemétládáknak állította be a Windsorokat, mindezt úgy, hogy Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg épp haldoklott.

    Három hét múlva meg is halt, a nagyinterjúban azóta az oknyomozó újságírók 17 darab konkrét, leigazolható hazugságot találtak. Oprah le is töröltette a netről mindenhonnan, és állítólag egy jóideje udvariasan „elszivárgott” a sussexi hercegi pár életéből.

    Az az igazság, hogy ez az egész balhé Meghan (szerintem patologikus) nárcizmusa és az egész életében agyonkényeztetett Harry testvéririgysége, és hisztis csecsemő-temperamentuma miatt fajult idáig.

    A brit királyi család...hát enyhén szólva nem tökéletes. De ez a sztori véletlenül nem ezen bukott meg. Meghan, egy szinte ismeretlen, betegesen hírnév-hajhász, amerikai kábeltévészínésznő azt hitte, az isten lábát fogta meg egy IGAZI herceggel. Mivel egy meglehetősen buta (ravasz, de véleményem szerint kifejezetten buta) nőről van szó, semmit sem tudott a monarchia történelmi gyökereiről és működéséről. Azt hitte, bevonul a Buckingham palotába, ahol hamarosan ő lesz Diana No 2, a britek örömmámorban söprik félre Vilmost és Katalint a kedvéért, és ő lesz az isten.

    Aztán amikor helyretették, és rájött, hogy a monarchia egy hierarchia, nem Insta-szépségverseny, és belőle soha nem lesz több, mint a hatos számú trónörökös irreleváns oldalbordája, besértődött, és Harryt jól behülyítve elhúzott Hollywoodba.

    Csahogy ott se jött össze semmi. Meghan azt hitte, a hercegnéi címmel behúzza a hollywoodi A-lister státuszt, kötött is vagy ezer üzletet a Netflix-szel, a Spotify-jal, mindenkivel, aki él és mozog, csak épp – tehetség híján – szinte semmi érdemlegeset nem volt képes produkálni. Arra viszont rájött, hogy a királyi család aljazásával, igaz vagy nem igaz pletykák köpködésével még mindig címlapokra tud kerülni.

    Itt tartunk most. Diana Wales-i hercegné tragikus végű, párizsi autóbalesetének 25. évfordulója előtt, sebészi precizitással időzítve Meghan egy 6400 szavas (te jóisten!) nagyinterjút adott a New York Times mellékletének, a The Cutnak, amelyben nemcsak agyonfényezi magát, de újabb támadásba lendül a brit királyi családdal szemben.

    Csak néhány állítás: Meghan szerint Harry „elvesztette az apját” (Károly herceg likes this), a brit sajtó „len...ggerezte” a kisfiukat, Archie-t (sehol, semmi bizonyíték, csak újabb rassziszta dobálózás), őt az eljegyzésük óta a királyi család csak „fekete nőként” kezelte, a puszta létezésükkel irritálták a királyi hierarchiát (nem, csak volt benne egy helyetek, szívem, ami neked nem tetszett), és ők ugye nem is akartak igazán eljönni, csak félig bent, félig kint lenni (vagyis üzletelni, dollármilliókért kufárkodni a hercegi címmel, meg Marvel-filmekben szuperhősnőket játszani, ami ugye Meghannak a saját jogán soha nem sikerült). Ezt a „mindent egyszerre akarunk” hozzáállást állította le Erzsébet királynő, amikor azt mondta, ilyen nincs, vagy bent vannak, vagy kint. Ők döntöttek úgy, hogy lelépnek, Meghan szerint azóta is NAGGGGYON boldogok, hogy megtették.

    Ennek ellenére tele van keserűséggel és bosszúvággyal. Burkoltan megfenyegette a királyi családot, hogy „még mindig próbál nekik megbocsátani, még mindig gyógyul a lelke, de egyszer lehet, hogy elkezd beszélni, mert végülis nem írt alá semmilyen titoktartási nyilatkozatot” (mondjuk évek óta be nem áll a szája). Az Angliában töltött ideje alatt végig naplót írt, sok van még a tarsolyában.

    Kihangsúlyozta az ő félig fekete örökségét egy „szerény” párhuzammal: azt mondta, úgy tudja, hogy az esküvőjét Harryvel Dél-Afrikában ugyanolyan táncoló, éljenző tömegek ünnepelték az utcán, mint Nelson Mandela 27 évnyi börtön utáni szabadulását.

    Ezzel mondjuk alaposan kiverte a biztosítékot. Dél-afrikaiak tízezrei öntötték el a közösségi médiát a #voetsekmeghan hashtaggel (kábé azt jelenti, hogy „Menj a francba, Meghan!”), de ami a legkínosabb, Mandela unokája, jelenleg dél-afrikai parlamenti képviselő is hivatalos cáfolatot adott ki. Azt mondta, senki se táncolt aznap az utcákon, és „nagyapja kiszabadulása és 60 év apartheid legyőzése nem ugyanaz, mint amikor valaki hozzámegy egy fehér herceghez.” Az interjúra egyébként a nemzetközi sajtó sem reagált jól, a címben szereplő „buta libázáson” kívül Meghan kapott hideget-meleget, de még az őt mindig támogató New York Times is azt tanácsolta neki, hogy most már lépjen végre tovább.

    Nem fog. Sokak szerint Meghan újabb látványos dührohama összefügg azzal, hogy nyáron megjelent, és szinte azonnal bestseller is lett a brit oknyomozó újságíró, Tom Bower róla írt biográfiája, amely mikroszkopikus pontossággal, 80 interjúalany elbeszélése alapján mutatja meg „az igazi Meghant”, a törtető, hisztis, nárcisztikus, bosszúálló, és szokszor kifejezetten aljas színésznőcskét, aki egész életében használta az embereket, majd amikor nem voltak többé a hasznára, kikukázta őket (többek között a saját apját is). A gondosan felépített, ártatlan, meghurcolt hercegné bambiszemű áldozat-imázsa a könyvvel hatalmas törést szenvedett.

    Akárhogy is, rossz nézni ezt az egészet. Harry a jövő év elején újabb, „mindent leleplező memoárral” készül, amit sajtóinformációk szerint jórészt szintén Meghan diktál, és ki tudja még, mi jön. Erzsébet királynő egyre gyengébben van, Károly állítólag már minden nap meglátogatja Balmoralban (a királyi család nyári rezidenciája), ami nem szokás, és nem is jelent jót. Vilmos aggódik, hogy öccse és felesége ámokfutása megrengetheti a monarchia jövőjét, állítólag kezd ő is és Katalin is nagyon belefáradni az örökös harcba. Ahogy egyébként a britek is, meg úgy általában mindenki.

    Diana 25 éve halt meg. Harminchat éves volt. Többször is nyilatkozta, hogy semmi másra nem vágyik, csak hogy a két fia mindig szeresse és támogassa egymást. Ehhez képest szóba sem állnak egymással, anyjuk balesetének évfordulójáról külön emlékeztek meg, a testvérek között nagyobb a szakadék, mint a Grand Canyon.

    Szomorú.


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk


    NO/MAKE/UP
    Laky Zsuzsi rettenetesen kiakadt, amikor megtudta az ötödikes lányától, mit művelnek a tizenéves gyerekek
    Dühös posztban írta meg a véleményét.
    Sassy - sassy.hu
    2023. január 23.


    Megosztom
    Link másolása

    Laky Zsuzsi felháborodott azon, amit már az általános iskolások is művelnek, és ami árt nekik, de szabadon megtehetik.

    Instagram-posztjában ezt írta:

    "Többször hallottam már a nagyobbik lánykámtól (aki most 5.-es) hogy vannak osztálytársai, akik minden nap energiaitalt isznak. Erre felkaptam a fejem és megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy ihatnak energiaitalt? Hát úgy mondja a Luca, hogy bemennek az iskola melletti boltba és vesznek maguknak"

    - írta Laky Zsuzsi a posztban.

    Kíváncsiságból beküldtem egyedül abba az üzletbe, amit a lánya említett, azzal hogy vegyen egy energiaitalt és egy öngyújtót, ő pedig kint várta. A kislányát kiszolgálták a boltban...

    "Elfogadhatatlan hogy 270 Ft-ért a gyerekek legálisan vehetnek energiaitalt. Kérdem én, hogy rendben van ez így!? Hogy erre miért nincs valamilyen jogszabály?

    Még azt sem gondolom, hogy a szülő felelőssége ugyanis.. hiszen az iskolából kimegy a szünetben és megvásárolja magának gond nélkül és a szülei nem fogják megtudni soha!

    Szóval azt gondolom, hogy ezt nagyon nem szabadna hagyni, hisz ez a felnőttek számára sem egészséges egyáltalán, akkor milyen hatással lehet a gyerekekre?"

    Ti mit gondoltok erről?


    Megosztom
    Link másolása

    NO/MAKE/UP
    Szőrös lábát rejtegette a kamerák elől Kulcsár Edina a tévében
    Azért szerepelt a műsorban hosszú szárú nadrágban.
    Sassy - sassy.hu
    2023. január 23.


    Megosztom
    Link másolása

    Kulcsár Edina és kisfia, Medox is szerepeltek a Vigyázat, gyerekkel vagyok! legutóbbi adásában a TV2-n.

    Az adásból többek közt az is kiderült, hogy az egykori szépségkirálynő a szemöldökszedésre egyáltalán nem sajnálja az időt, a lábgyantázással viszont hadilábon áll.

    "Azért jöttem hosszú nadrágban, nincs rá időm"

    - mondta Kulcsár Edina.

    "Jól értem, hogy azért vagy hosszúnadrágban, mert most szőrös a lábad?"

    – kérdezett rá Ördög Nóra, amire Kulcsár Edina mosolyogva azt válaszolta: "Aha".

    "Rajtam is hosszú nadrág van, nem mondom meg, hogy miért. Hát ez az anyuka lét, ez ilyen"

    - mondta Ördög Nóra.

    Egyébként olyan sikeresen játszott a Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsorában Kulcsár Edina és Medox, hogy összesen 600.000 forintot gyűjtöttek össze.

    Edina mind a 600 ezer forintot a Higgy bennem alapítványnak ajánlotta fel. Az alapítvány fogyatékossággal élő, pontosabban, az alapító megfogalmazása szerint "próbatétellel született" gyermek nevelésére, gondozására, fejlesztésére jött létre.

    Megosztom
    Link másolása


    NO/MAKE/UP
    A Rovatból
    Nem a nők elvárásai lettek túl nagyok, a férfiak nyújtanak keveset – A párterapeuta válasza a mai férfi elmagányosodására
    A tanácsadó útmutatást adott ahhoz is: hogyan NE legyél magányos, szingli férfi.
    Sassy - sassy.hu
    2023. január 17.


    Megosztom
    Link másolása

    Hogyan NE válj „magányos, szingli férfivé”: Tracey Cox pár- és szexuálterapeuta brutálisan őszinte tanácsokat osztott meg a Daily Mail olvasóival. Írása csattanós válasz Greg Matos amerikai pszichológusnak. Greg Matos ugyanis hatalmas vihart kavart a sajtóban nemrég, miután közzétett egy eszmefuttatást arról, hogy miért van ennyi „magányos, szingli” férfi.

    Mint arról mi is írtunk "Generációk óta most van a legtöbb magányos férfi, mert a nők egyre válogatósabbak" című cikkünkben, a pszichológus kutatásai szerint az Egyesült Államokban sokkal több az egyedülálló férfi, mint a nő, és a randiappok, online társkeresők felhasználóinak túlnyomó része is férfi, akik arról számolnak be, hogy hosszú keresgélés után, sokszor évekig sem találnak szerető partnerre.

    Greg Matos kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy ennek elsődleges oka: a párkereső nők növekvő elvárásai. „A 25-45 közötti szingli vagy elvált nők három dolgot várnak el a mai férfitól: legyen érzelmileg elérhető, jó kommunikátor, és osztozzon a nő által képviselt értékekben.

    Az online társkeresők Matos szerint csak súlyosbították a problémát: akkora lett a választék, hogy a nők is sokkal válogatósabbak lettek, egyszerűen azért, mert megtehetik.

    Tracey Cox válaszcikkéban azt írja: "Legyünk őszinték, a nők MINDIG ilyen tulajdonságokkal rendelkező férfiakat akartak. Csak egyszerűen nem volt elég bátorságunk, önbecsülésünk, hogy ezt kiköveteljük. De most megtesszük. A férfiaknak pedig foglalkozniuk kell a képességeik hiányával."

    Tracey Cox többek közt azt tanácsolja a férfiaknak, hogy előbb a saját házuk táján sepregessenek. Riasztó ugyanis a nők számára, hogy ha a reményteljes partner lakásába érve rendetlenség fogadja őket.

    A tanácsadó a pénzügyekre is kitért. Szerinte valóban sok nő álmodik arról, hogy találkozzon egy jómódú férfival. A legtöbben azonban egy olyan férfival is megelégednének, aki fizeti a számláit, és nem veri magát nagy adósságba. Egy dohányzóasztal tele kifizetetlen számlákkal, dühös főbérlők hívásai és látogatásai, adóssághegyek ezt látva minden önmagát tisztelő nő menekülőre fogja. Azt javasolja, hogy akinek anyagi gondjai vannak, kérjen segítséget a banktól, és kerülje a túlköltekezést.

    Tracey Cox további a tanácsa a férfiaknak, hogy nőjenek fel. Ne játékkal töltsék az egész napjukat, ne nézzenek órákig pornót, és ne a kocsmában vedeljenek a barátaikkal szóval 30 évesen már ne viselkedjenek úgy, mint egy 20 éves. Ellenkező esetben egyedül fognak maradni.

    "Tedd rendbe az életedet, AZUTÁN kezdj el randizni" írja.

    A következő javaslata az, hogy a férfiak rendezzék a kapcsolatukat az exeikkel, zárják le, aminek vége, ne essenek ki csontvázak a szekrényből, amikor új kapcsolatot kezdenek.

    Fontos az is, hogy a férfiak ne másokat hibáztassanak a kudarcaikért, olyan nincs, hogy az összes volt barátnőjük "zakkant".

    Írásában rámutat arra, hogy a kudarcok nem minden esetben a nő hibájából érik a férfiakat, hanem inkább annak jelei, hogy a férfi rossz döntéseket hoz. Ha nem működik egy kapcsolat, abban a férfinak is szerepe van. Azt javasolja, a pasik őszintén elemezzék ki a visszatérő problémákat. Például ha szerintük minden eddigi barátnőjüknek "túl nagy elvárásai voltak", az azt jelentheti, hogy ők nyújtottak túl keveset a nők számára.

    Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a férfiak ne hazudják magukat 20 évvel fiatalabbnak, és azt is kéri, hogy legyenek tisztában a saját kvalitásaikkal.

    "Folyamatosan le vagyok döbbenve, amikor olyan a férfiak, akik nem nyújtanak olyan sokat, nem hajlandók olyan nővel randizni, aki 'túl öreg, túl kövér, nem elég vonzó, nem elég szexi.' Ott állnak kopaszodva, sörhassal, rosszul öltözötten, átlagos munkával, unalmas életszemlélettel, semmi humorérzékük, nem nyújtanak túl sokat – és elutasítják azt a nőt, akinek nem akkora a melle, mint azt szeretnék. Mit látnak ezek a férfiak, amikor tükörbe néznek?"

    A hűség is fontos, a nők olyan társra vágynak, aki nem csalja meg őket, sőt a mikromegcsalást is kerüli, például az exekkel való titokban flörtölést, vagy más nők összes fotójának lájkolását.

    Tracey Cox egyetért abban Matossal, hogy a férfiak kommunikációs és kapcsolatteremtő képességei nem elég hatékonyak. Gyakran magasan kvalifikált férfiak is arra panaszkodnak, hogy irigylik a nőket a kapcsolatteremtő képességeik miatt.

    Az, hogy rosszabbul azonosítják az érzelmi szükségleteiket, és nem képesek kifejezni azokat, az, hogy nem tudják, mire van szükségük a kapcsolataikban, de azt sem, hogyan kérjék ezt, nem a férfiak, hanem a neveltetés hibája. A férfiakat ugyanis inkább cselekvőnek nevelik, a lányok pedig kommunikálnak az érzelmeikről, és mindent megosztanak egymással. De a jó kommunikáció tanulható, és sokat segít abban, hogy megtaláljuk a megfelelő partnert, és képesek legyünk meg is tartani.

    Tracey arra inti a férfiakat, legyenek érzelmileg elérhetőek, hagyják, hogy valaki közel kerüljön hozzájuk, mutassák meg nyugodtan a gyengeségeiket. És persze osztozzanak a házimunkában, ne hagyjanak mindent a nőkre. Azokban a háztartásokban, ahol a férfiak kiveszik a részüket a házimunkából, a párok boldogabbak, és többet szexelnek.

    Címkép: Pixabay

    Megosztom
    Link másolása


    NO/MAKE/UP
    „Az anyósomék utálnak, de nem kell jóban lennünk ahhoz, hogy tökéletes legyen a házasságom”
    Egy fiatal feleség osztotta meg igen progresszív gondolatait az „anyóskérdésről.”
    Sassy - sassy.hu
    2023. január 31.


    Megosztom
    Link másolása

    Egy ifjú amerikai feleség, írói nevén xoJane fejtette ki véleményét a bővebb család és a sikeres házasság közötti összefüggésekről a YourTango-n. Jane és vőlegénye, Luke évekig együtt jártak, 2015-ben eljegyezték egymást, és már egy jóideje házasok. A lány szüleivel és bővebb családjával tökéletes a kapcsolatuk, bár nem élnek közel (másik államban), de szinte minden ünnepen összegyűlnek, és hetente beszélnek telefonon, vagy kommunikálnak cseten, e-mailen.

    Luke családjával azonban más a helyzet. Jane elbeszélése szerint amikor járni kezdtek, két évig ott sem volt semmi baj, a fiú szülei imádták őt, külnösen az anyjával álltak nagyon közel egymáshoz. Ám minden megváltozott, amikor Luke húga, Sarah hazaköltözött a szüleihez, mert nem járt szerencsével Európában, ahol munkát vállalt.

    "Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, Sarah eltökélte, hogy tönkreteszi a kapcsolatunkat Luke-kal. A bátyja 'kis barátjának' hívott engem gyúnyosan, és általában is lekezelő, sértő dolgokat vágott a fejemhez, amikor csak módja volt rá.

    Nem értettem. Ők is másik államban élnek, de akkoriban még sok ünnepre, családi eseményre, születésnapra ellátogattunk hozzájuk, napokig. A bili egy hálaadási hétvégén borult ki.

    Mivel Luke-kal van egy cicánk, őt is elvittük. A cica egyszer besurrant Sarah szobájába, és leverte az ékszerdobozát az éjjeliszekrényről. Nem lett semminek baja, de Sarah őrjöngeni kezdtett. Közölte, hogy én túrtam fel a dobozát, ékszert akartam lopni tőle, mert egyébként is a családjuk pénzére utazom. Még azt is képes volt előhozni, hogy régebben evészavaraim voltak, szerinte arra kell nekem egy gazdag férj, hogy a gyógykezelésemet fizesse, ha majd esetleg megint kell" - mesélte Jane.

    Luke természetesen a felesége pártját fogta, és azonnal el is jöttek, ám nemsokára Sarah írt egy hétoldalas levelet a bátyjának, amely Jane egyik korábbi, kézírásos levelét elemezte ki "írásszakértői" szempontból (Sarah soha nem volt az, a netről lett 'szakértő'), és az elemzés alapján azt hozta ki Jane-ről, hogy egy szociopata.

    Innentől kezdve nem volt más választás, mint megszakítani a kapcsolatot Sarah-val, aki teljesen Jane ellen fordította Luke szüleit is. Luke évekig őrlődött, a családja ugyanis úgy meggyűlölte Jane-t, hogy még az esküvőjükre sem mentek el, pedig Luke összes barátja ott volt. Ők szeretik a választottját, csak a szülei és a húga nem. A fiatalok számtalanszor megpróbáltak beszélni a gyűlölködő anyóssal, apóssal és persze az egészet kirobbantó húggal, de minden próbálkozásuk reménytelen volt.

    Luke és Jane ezek után napokig beszélgettek a dologról, és eldöntötték: nem engedik, hogy Luke családjának utálkozása az egyébként szépen működő házasságukat tönkretegye. Jane így számol be erről:

    "Ma már nem azt a világot éljük, mint régen. Nem nagyon vannak többgenerációs családok együtt, a szülők, gyerekek sokszor a világ másik felén élnek. Az anyósom utál engem? Az apósommal, és a sógornőmmel együtt? Rendben, nem esik jól, de elfogadom. A férjemet viszont nem fogom eltiltani tőlük, mert tudom, hogy szereti őket. Így megállapodtunk, hogy az ünnepeket elosztjuk: felesben az én családomhoz megyünk, felesben pedig külön leszünk. Ő a saját családjához megy, én pedig vagy az enyémhez, vagy otthon maradok, esetleg a barátaimmal lógok.

    Szeretjük egymást a férjemmel, és persze jobban örülnék, ha jóban lehetnék az anyósomékkal. De nem hozzájuk mentem férjhez, hanem Luke-hoz. Mellette ébredek minden reggel, vele osztom meg az életemet. Nem előfeltétele a boldogságomnak, hogy a családjával összejárjak. Ki tudja, mit hoz a jövő, de úgy gondolom, a gyűlölködő, toxikus családtagokba nem szabad energiát fektetni.

    Egyszerűen ki kell őket iktatni az életükből, amennyire csak lehet, és egymásra, a szerelmünkre, a jövőnkre, és persze a valóban szerető családtagjaiankra és a barátainkra koncentrálni."

    Címkép: Pixabay

    Megosztom
    Link másolása